Katona József – Bánk bán – Olvasónapló

Ötödik szakasz harmadik jelenet

Szereplők Időpont Helyszín
II. Endre
Solom mester
Simon bán
1213 A királyi palota

Simon bánt vezetik be, akit elfogtak a lázadásban való részvétele miatt. A király felelősségre vonja Simont, amiért megölték a feleségét.

„KIRÁLY
Minden tökéletességgel ruházta
Fel őtet a természet, – benne csak
A halhatatlanság hibáza: itt
Kétségbe lévén, azt irigyelétek,

SIMON
Mi? Uram király!

ZÁSZLÓSÚR
Petur.

SIMON
Petur? esküszöm,
Hogy nem Petur bán ölte meg a királynét.”

Simon erre elmagyarázza, hogy hogyan kerültek a békétlenek a királyné szobájába.

„SIMON
[…] Petur bán
Gyűlölte a királynét, s mégis, a-
Midőn öreg bátyám rimánkodék,
Hogy várakozzanak csak addig, amíg
Ő a királynéval beszéllene –
Meg tette még azt is Petur; de egy
Kevés időre Mikhált láttuk a
Tömlőcbe kísértetni – melyre az
Egész gyülekezet összeháborodva
Rontott ki, s megszabadítá.

KIRÁLY
S a királynét?

SIMON
Már halva leltük –„

Ottó újabb bűnére is fény derül.

„SIMON
Petur bán
Halált kiálta a fejére. Ez
Ifjú vitéz betört ránk és meg-
Mentette. – Majd Peturtól elszakadtam, –
Mentemben egy fedél alatt nyögést
Hallottam: éppen az volt ez, kinél
Nagyasszonyunk (mint e polgár maga
Vallá ki) hétezer márk aranyat el-
Tett bérbe. Ottó azt erőszakosan
Ragadta tőle el; magát pediglen egy
Halált-hozott sebbel jutalmazá.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Katona József – Bánk bán – Olvasónapló” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Nagyon jó lett az olvasónapló. Hálás köszönet érte, nagyon sokat segített! (Főleg az idézetek tetszettek.)

    Válasz
  2. Mindig lehet számítani az olvasónaplóidra :D.
    Bár van az első szakasz második jelenetében egy furcsa baki.
    „Peturnak az a baja, hogy Gertrudis, az idegen (meráni) származású királyné csak a CSAJÁT (meráni) kegyeltjeivel kivételezik” Érthető így is csak vicces olvasni

    Válasz
    • Kedves AdoriDori!

      Áááá, ilyenből van benne szerintem egy csomó, és ráadásul a helyesírásellenőrző se húzza alá, hiszen értelmes szó. 🙂 Köszi, javítva!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  3. Nem szeretek olvasni de ezt még én is élvezettel olvastam, nagyon nagy segítség. Nagyon megkönnyebíti az iskolai életemet!

    Válasz
    • Kedves Zsuska!

      Örülök, hogy hasznosnak találod, hátha egyszer a művet is elolvasod! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Kedves Zsiráf!

    Bocsánat de rossz helyre írtam a kommentet. Itt van a elhibázott név.

    Üdv:
    Ádám

    Válasz
    • Kedves Demeter Ádám!

      Ilyen szempontból mindegy, mert a kommentek egységesen jönnek az adott bejegyzéshez, nem oldalakra lebontva, de így is megtaláltam, köszi! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .