Petőfi Sándor – János vitéz – Olvasónapló

6.

Jancsi éjszaka is folytatja útját az erdőben. Már éjfélre jár, amikor fényt vesz észre a távolban.

Kiderül, hogy a fény egy épület ablakából jön, Jancsi reméli, hogy egy csárda az, ahol kicsit megpihenhet és ehet-ihat.

Hamar kiderül, hogy Jancsi tévedett, az épület nem csárda, hanem 12 rabló tanyája, akik ráadásul mind otthon vannak.

Más talán megijedne, de Jancsinak nincs veszteni valója, bátran bekopog a zsiványtanyára.

A rablók persze rögtön fegyvert rántanak, amint Jancsit meglátják és kapitányuk kijelenti, hogy most bizony megölik az ifjút, aki közéjük mert menni.

Jancsi azonban rezzenéstelen arccal közli, hogy ő a haláltól nem fél, viszont fáradt, úgyhogy, ha tényleg meg akarják ölni, akkor essenek rajta gyorsan túl, ha viszont nem, akkor hagyják, hogy éjszakára megpihenhessen.

Jancsi hidegvérű, már-már pimasz viselkedése tetszik a zsiványoknak, kapitányuk komolyabban is megnézi magának a fiút.

Mivel úgy találja, hogy magas, erős legény, akinek helyén van az esze és a szíve, felajánlja Jancsinak, hogy álljon be közéjük rablónak.

Jancsinak természetesen esze ágába sincs gyilkosok és rablók társa lenni, de azt is tudja, hogy egyedül nem bír el a 12 zsivánnyal, ezért úgy tesz, mintha elfogadná az ajánlatukat.

A rablók erre bort bontanak, mondván, hogy ezt meg kell ünnepelni és inni kezdenek. A zsiványok mértéktelenül vedelik a bort, csak Jancsi iszik óvatosan, mindig csak keveset, apró kortyokban.

Nem is kell hozzá sok idő és az összes rabló kidől a sok bortól. Jancsi csak erre várt.

Miután a zsiványoktól már nem kell tartania, elhatározza, hogy kirabolja őket. Elviszi a kincseiket, aranyukat, amiből aztán feleségül tudná venni Iluskát, és egy nagy házat is építhetnének a falu közepén.

Jancsi éppen hozzá is látna a tervhez, amikor hirtelen ráeszmél, hogy mit is tesz valójában. Hiszen itt minden aranyhoz, drágasághoz, pénzérméhez vér tapad, a rablók erőszakkal szerezték.

Jancsi lelkiismerete nem bírja el, hogy ne becsületes úton szerzett vagyona legyen, még akkor sem, ha ezzel mindent megkaphatna, mit csak szeretne.

Jancsi kimegy a házból és felgyújtja az egészet rablóstól, kincsestől, mindenestől.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Petőfi Sándor – János vitéz – Olvasónapló” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm a munkád,rengeteget segítesz nekünk! Már a 3. gyerekünknek (és nekem) könnyíted meg,hogy megértsük és feldolgozzuk nem csak a János vitézt,hanem több olvasmányt is.Köszönjük!

    Válasz
  2. Hát ez baromi jól meg van csinálva, nem lehet benne elveszni, tényleg úgy található minden információ benne, mintha elolvasnám, és a saját szavaimmal mondanám! Köszi.

    Válasz
  3. Szia zsiráf nekem és a testvéremnek nagyon sokat segítesz ezzel a vázlatal így könnyebb megérteni miről is olvasunk.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .