Rómeó és Júlia
A Rómeó és Júlia Shakespeare egyik fiatalkori műve, melyben két nagy emberi szenvedély, a szeretet és a gyűlölet áll szemben egymással.
Témája közismert és népszerű történet volt Shakespeare korában, amit sok szerző feldolgozott, főleg olasz humanisták, majd később francia szerzők (Masuccio Salernitano, Luigi da Porto, Adrian Sevin, Matteo Bandello stb).
Shakespeare századában két angol fordítás is született, egy verses formájú és egy elbeszélő költemény. Utóbbinak a szerzője Arthur Brooke, akinek poémája feltehetőleg Shakespeare közvetlen forrásai közé tartozott. A költőnek témára volt szüksége, így felhasználta ezt a többszörösen bevált, régi történetet – a kor híres bestsellerét.
Valószínűleg ismerte a történetnek azt a novella formájú feldolgozását is, amely William Painter antológiájában, A gyönyör palotájában jelent meg. Ezt a kötetet gyakran használták forrásként, ötlettárként az angol drámaírók, amikor egy jó témára volt szükségük.
A mű feltehetőleg 1594 és 1596 között keletkezett, nyomtatásban 1597-ben jelent meg.
Ez az első kiadás azonban Shakespeare tudta és beleegyezése nélkül, kalózkiadásként került piacra. A benne leírt szöveg torz volt és csonka, amit valószínűleg egy vidéki színielőadás színészei rekonstruáltak emlékezetből.
A hitelrontás ellensúlyozására 1599-ben a mű újabb kiadása jelent meg, mely feltehetőleg Shakespeare kézirata alapján készült. Az 1600-as évek elején még újabb három kiadás látott napvilágot, melyek a második, javított szöveget vették alapul.
A reneszánsz kori angol drámaírás úgy született meg, mintha az antik dráma soha nem létezett volna, fittyet hányva Arisztotelész Poétikájára.
A tér, idő, cselekmény szabad kezelése, a hangnemek kevertsége volt jellemző, így Shakespeare sem alkalmazkodott semmilyen merev szabályhoz, sokkal inkább a közönség igényeihez: darabjaiban a reneszánsz idején felszabaduló emberi szenvedélyek tombolnak. Gyorsan pergő cselekmény és sokoldalú, árnyalt jellemrajz található bennük.
A Rómeó és Júlia az első olyan tragédia volt a reneszánsz kori angol irodalomban, amely központi témaként a szerelmet dolgozta fel, s ebben is újat hozott.
Mivel akkoriban az emberek nem szerelemből házasodtak, hanem különféle családi és egyéb érdekek mentén, az ókor és a középkor a szerelmet a házasságon kívül tudta csak elképzelni.
A hitvesi szerelmet és a kölcsönös vonzalmon alapuló szabad párválasztást Rómeó és Júlia története emelte be az irodalomba.
Két egymással szemben álló világ, két erkölcsi rend együttélése adja a tragikus szituációt a drámában. Egyik oldalon a feudális rend, amely a szülői önkényt támogatja, másik oldalon az új rend, a reneszánsz, amely az érzelmek szabadságát hirdeti.
Két korszak határmezsgyéjén zajlanak tehát az események, és a konfliktus a kétféle értékrendet képviselő szereplők között alakul ki.
A mű alapszituációja
A történet a középkori Itáliában játszódik, Verona városában – hogy pontosan mikor, az Shakespeare művéből nem derül ki, de az olasz Rómeó és Júlia feldolgozások (Luigi da Porto és Matteo Bandello művei) Bartolomeo della Scala uralkodásának idejére (1301-1304) helyezik a cselekményt.
A Herceg neve tehát ezekben a művekben della Scala volt, Arthur Brooke angol fordításában azonban Escalus lett, és Shakespeare ezt a nevet vette át, mivel nem törődött a történelmi hitelességgel, a korrajzzal és a kronológiával.
Az olasz szerzők azért kötötték egy valós herceg uralkodásához a cselekményt, hogy ezáltal hitelesebb legyen a történet. Shakespeare története „ma” (azaz a szerző jelenében) játszódik.
A mű cselekményvezetése lineáris, az események jól nyomon követhetők. A történet nyáron játszódik, a cselekmény vasárnap reggel indul és csütörtök hajnalig tart.
Számtalan helyszínen zajlik, egy jelenet erejéig még el is hagyjuk Veronát (az egyik szín Mantovában játszódik).
A dráma ma ismert változata felvonásokra és színekre tagolódik (5 felvonásból áll), de ez a tagolás és a szerzői utasítások nem Shakespeare-től származnak.
A Shakespeare korabeli drámák ugyanis nem tagolódtak még felvonásokra, hanem színekből (jelenetekből) álltak, s azonos színtéren gyakran több jelenet is lejátszódott.
A dramaturgiai instrukciók java részét is jóval később, a 17-18. századi kiadások szerkesztői illesztették a szövegbe.
A mű elején rövid, szabályos szonett formájú Prológus foglalja össze a darab tartalmát, amely Shakespeare korában kétórás volt („Erről regél e kétórás darab”), vagyis rövidebb ideig tartott, mint ma.
Ennek oka, hogy nem voltak színváltozások, és az előadás során nem tartottak szünetet, hanem egyhuzamban adták elő az egészet.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!