Shakespeare – Rómeó és Júlia – Elemzés

A 2. színből megtudjuk, hogy a Capulet család egyetlen lányát, Júliát feleségül kéri Páris gróf, aki szívesen látott kérő, mivel előkelő nagybirtokos, és a Herceg rokona.

Egyelőre azonban nem kap határozott választ, az apa ugyanis lányára akarja bízni a döntést, ráadásul szerinte Júlia még túl fiatal, alig 14 éves.

Ebben Shakespeare eltér a forrásművektől, megfiatalítja Júliát: Brooke poémájában Júlia 16, Painter novella feldolgozásában 18 éves.

Páris grófról már most érdemes elmondani, hogy őszintén szereti Júliát és nem volna ellenszenves szereplő, de egy pillanatig se jut eszébe, hogy szerelméről talán a lánynak (is) kéne beszélnie: csak az apával egyezkedik, Capulettől kéri Júlia kezét.

Hiába előkelő, vonzó és művelt, ha az apának akar tetszeni, nem a lánynak; hozzáállása miatt a konzervatív felfogású, feudális értékrendű szereplők közé tartozik, akárcsak Capulet, Capuletné, Tybalt és a Montague-szülők.

Capuleték bált rendeznek, melyről Rómeó és Benvolio véletlenül tudomást szerez: az olvasni nem tudó szolga – nem sejtve, hogy egy Montague-val áll szemben – épp az arra jövő Rómeót kéri meg, hogy olvassa föl a meghívottak névsorát.

Ez az első olyan véletlen, amely végzetszerűen a tragikus végkifejlet felé sodorja az eseményeket – Shakespeare-nél fontos szerep jut a véletlennek.

Benvolio unszolja barátját, hogy menjenek el ők is a bálra, ahol egy szebb lány talán elfeledteti vele reménytelen szerelmét, Rózát. Rómeó először nem akar elmenni, s végül csak azért egyezik bele, mert Róza is ott lesz.

Közben Júliát is felkészíti az anyja, hogy a bálban találkozni fog Páris gróffal, aki megkérte a kezét. Itt, a 3. színben ismerjük meg a Dajkát is, aki Júliához anyjánál sokkal közelebb áll. Shakespeare-nél a mellékszereplők is jól kidolgozottak, és köztük is az egyik legjellegzetesebb karakter a Dajka.

Figyeljük meg, milyen fecsegő, elkalandozó, kitérőkkel teletűzdelt megszólalásokat ad szájába a szerző!

Ez a nyelvi jellemzés sajátos remeklése: a locsogás, a szószátyárság logikátlan gondolkodásra, változékonyságra, ingatag jellemre utal, amely később majd a Dajka pálfordulásában nyilvánul meg (előbb támogatja Júlia szerelmét Rómeó iránt, aztán meg már ő is Párishoz adná a lányt).

A 4. színben Rómeó és barátai készülnek a bálra. Mivel álarcosbálról van szó, a fiatalok nem aggódnak, hogy az ellenséges környezetben felismerik őket.

Most találkozunk először Rómeó másik barátjával, Mercutióval, aki a darab tréfamestere: sziporkázóan szellemes, nyughatatlan ifjú titán, karaktere egy az egyben Shakespeare leleménye – a forrásművekben a név viselőjének egyetlen tulajdonsága az, hogy keze a „jégnél fagyosabb”.

A Rómeó és Júliában található számtalan nyelvi bravúr leginkább Mercutio karakteréhez köthető. A komikum, a humor leggyakrabban használt nyelvi eszköze a szójáték (azonos vagy hasonló hangzású, de más-más jelentésű szavak összekapcsolása), melynek Shakespeare több típusát is alkalmazza, például szólásokat torzít el.

A szellemes szócsaták és nyelvi sziporkák kitűnően jellemzik a szereplők intelligenciáját, gyors, fiatalos észjárását. Feltűnő a rímek gyakorisága is, amely a lírai hatást erősíti (későbbi tragédiáiban Shakespeare már ritkábban él a rím eszközével).

De még Mercutio mókázása és sziporkázása se oldja fel a végzetszerűség légkörét, a balsejtelmek atmoszféráját. Sőt, helyenként még a szójátékok, az összecsengő hangalakok is baljós, tragikus hangulatot sugallnak. Rómeó tudat alatt megérzi, milyen sors vár rá:

„ (…) A sejtelmes jövendő,

Melyet még rejt a csillagok talánya,

Azt súgja, hogy e fényes dáridón

Borul sötétbe sorsom, s indul el

Örvényes mély felé suhanva, hol

Halál tesz pontot gyűlölt életemre.”

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .