Tetőpont
A cselekmény tragikus fordulata a 3. felvonás 1. színében jön el, az esküvő másnapján, amikor a két család közti ellenségeskedés két halálos áldozatot követel.
A piactéren összetalálkozik Mercutio és Benvolio Tybalttal, aki Rómeót keresi. A szellemesen kötekedő, élcelődő Mercutio először csak szópárbajba bocsátkozik Tybalttal, aztán kardot is rántanak, de akkor megérkezik Rómeó, s Tybalt ővele akar megvívni.
Rómeó azonban, akinek Tybalt immár rokona lett, kedves szavakkal fogadja és csitítani próbálja. Senki nem érti, miért, hiszen senki se tud az esküvőről. Maga Tybalt azt hiszi, gúnyolódik rajta, s egyre provokálóbb hangon beszél, szitkait azonban Rómeó elereszti a füle mellett.
Az ő számára a Júliával kötött házasság végképp megsemmisítette a két család közti ősi viszályt – csak az a gond, hogy ezt rajta kívül senki se tudja.
Tragikus következménye lesz annak, hogy Rómeó nem avatta bizalmába barátait: Mercutio ugyanis nem tűrheti Tybalt sértéseit, úgy érzi, Rómeó megalázkodik („Alázkodás felel gyalázkodásra?”), s mérgében ő ránt kardot, hogy megvívjon barátja becsületéért.
Rómeó megpróbálja szétválasztani őket, közéjük ugrik, ám ekkor Tybalt Rómeó karja alatt átdöfve alattomban megszúrja Mercutiót.
Benvolio és Rómeó először nem aggódnak, mert a seb nem tűnik súlyosnak, de Mercutio, aki az utolsó pillanatig szójátékokban beszél és fitymálja a halált (beszéde egyszerre játékos és keserű), belehal sérülésébe. Ő az első áldozat, aki haldoklása közben megátkozza mindkét családot.
Halála fordulatot idéz elő a mindaddig békés, szerelemtől mámoros Rómeó érzéseiben: lelkiismeret-furdalás, szégyen és bosszúvágy ébred benne, ezenkívül a becsület és a barátság is köti őt: elégtételt kell vennie.
Egy végső párbajra hívja ki Tybaltot, akit sikerül leszúrnia, aztán pedig, mivel gyilkosává lett, el kell menekülnie a városból (hiszen a Herceg megtiltotta Verona utcáin a párbajt, s a törvényt megszegőkre halálbüntetés vár).
A Herceg azonban, aki rögtön ezután a színre érkezik, próbál igazságosan ítélni.
Oknyomozásba kezd, meghallgatja a feleket: az eseményeket Benvolio adja elő röviden, tömören, akit Capuletné részrehajlással vádol meg. Júlia anyja, aki Tybaltnak nagynénje, halált kér Rómeóra Tybalt megöléséért, de a Herceg csak száműzetésre ítéli Rómeót, amiért élni mert az ő jogával, vagyis ő maga tett igazságot, állt bosszút Mercutioért (önbíráskodás).
Rómeó tehát halál fia, ha visszatér Veronába.
Tybalt haláláról és Rómeó száműzetéséről Júlia a Dajkától értesül a 2. színben, s ellentétes érzelmek közt vergődik, hiszen egy rokona halt meg, s szeretett férje a gyilkos.
Unokafivére haláláért először Rómeót hibáztatja, aki, lám „Szépséges zsarnok! Angyalarcú rém! Galambszín holló! Farkasvérű bárány!”. Az ellentétes értelmű jelzők halmozása nagyon jól kifejezi a helyzet ellentmondásosságát és Júlia lelkiállapotát.
Úgy érzi, megtévesztette őt a fiú szép külseje, akinek, mint most kiderült, gonosz szíve van. De amikor a Dajka is elkezdi szidni Rómeót, az már nem tetszik neki: szembefordul vele és saját korábbi véleményével is.
Ráébred, hogy Tybalt megölte volna a férjét, ha férje nem öli meg Tybaltot – és különben is, ki álljon ki Rómeó mellett a bajban, ha nem a felesége? Így aztán a megbeszéltek szerint odakészítik Rómeónak a kötélhágcsót, hogy be tudjon mászni az erkélyen és a nászéjszakát Júliával tölthesse.
Rómeó, aki Lőrinc barátnál rejtőzött el, megtudja a szerzetestől, hogy a Herceg száműzetésre ítélte (3. szín). Itt keresi fel őt a Dajka, aki hírt hoz Júliáról.
Az elkeseredett fiúba Lőrinc atya próbál lelket verni, s ő találja ki azt is, hogy Rómeó Mantovába menjen száműzetésbe. Shakespeare-nél ez hirtelen ötletnek tűnik, a forrásművekben azonban hosszas latolgatás után nem Lőrinc barát, hanem maga Rómeó találja ki, hová meneküljön.
Lőrinc barát azt tervezi, hogy miután a fiú Mantovába szökött, s lecsillapodtak a kedélyek, ő majd nyilvánosságra hozza a házasság tényét, és kegyelmet kér Rómeónak a Hercegtől.
Igen ám, de közben Capulet egyezteti Júlia házasságát Párisszal (4. szín). Amikor Páris először kérte feleségül Júliát, Capulet még arra biztatta, hogy udvaroljon a lánynak, mert ő Júliára bízza a döntést, ám most minden további nélkül odaígéri Júliát Párisnak.
Már nem érdekli, tudja-e a lánya szeretni Párist vagy nem tudja, kitűzi az esküvő napját csütörtökre, mert biztos abban, hogy Júlia szót fogad majd neki, az apjának, és annak lesz a felesége, akit ő kiválaszt.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!