A peloponészoszi háború

Periklész halála után Athént belpolitikai küzdelmek gyengítették tovább, amiben gyakorlatilag két párt, két személyiség tervei küzdöttek meg egymással.

Egyik oldalon ott volt a megfontolt Nikiasz, aki kevésbé volt a hosszú háború híve, és őt támogatták az arisztokraták és a parasztok nagy része is.

A másik oldalon Kleón képviselte a szegényebb, nincstelen rétegek érdekeit, akiknek nem volt veszteni valójuk, így érdekeltek voltak a harcok folytatásában, mert abból remélték a helyzetük javulását. Ők hódítani akartak, akár más görög város rovására is.

És ez az akarat érvényesült, Kleón „pártja” szerezte meg az irányítást.

A háború viszont egyre nagyobb, és egyre véresebb képet kezdett mutatni. Mindkét oldal mindent bevetett a győzelem érdekében, és nem riadt vissza semmilyen eszköztől sem.

Ennek egyik jó példája Plataiai elfoglalása kr. e. 427-ben. A várost két év alatt többször is próbálták elfoglalni a Spártaiak, és végül siker koronázta erőfeszítéseiket.

Az elfogott katonákat nem fogságba vetették, mint korábban bármikor tették volna, hanem mind egy szálig kivégezték.

De Athén sem volt szívbajos. Nekik saját ingadozó szövetségeseivel kellett megbirkóznia, ami keretében a Leszbosz szigetén Mütilénében kitört felkelést a spártaiakhoz hasonló brutalitással verték le.

A következő években a mérleg nyelve valamelyest Athén javára kezdett billeni. A Pülosz közelében lévő Sphakteira szigetén lévő kisebb kb. 400 fős spártai sereget bekerítették és több támadás után megadásra kényszerítették.

Ilyenre példa korábban nem volt még, hogy több száz spártai hoplita (nehézgyalogos) megadja magát. Ez a sereg már nem az volt, akik halálmegvető bátorsággal szálltak szembe több évtizeddel korábban a perzsákkal.

De ezzel az eseménnyel egy hatalmas lehetőség villant fel Athén számára, mert Spárta békét ajánlott, ami értelmében a háború előtti állapotot állították volna vissza.

Kleón azonban nem fogadta el a békét, hiszen hívei nem abban voltak érdekeltek, másrészt, hogy magyarázták volna meg a tömegnek, hogy olyan béke született, ami értelmében senki nem nyert semmit, akkor minek harcoltak annyi éven át.

Kleón inkább úgy döntött, hogy fokozni kell az erőfeszítéséket, mert akkor Spártát térdre lehet kényszeríteni, és be lehet fejezni a háborút nyereséggel.

De a spártaiakat kemény fából faragták, és összeszorított fogakkal, de nem adták meg Athénnak, amit az annyira akart volna.

Braszidasz személyében egy energikus hadvezér állt a csapatok élére, és új tervekkel előállva indított támadást Athén ellen, ott, ahol az nem számított rá.

Eddig szinte mindig magát Athént és környezetét támadták leginkább, de ezúttal más eszelt ki Braszidasz. Seregével az egész Balkán-félszigeten keresztülvonult észak felé, ahol Athén szövetségesei ellen indított támadást.

Még a Makedón királyságot is sikerült maga mellé állítani, így egyre több görög város önként megadta magát, vagy ha máshogy nem, fegyverrel elfoglalták, mint pl. Amphipoliszt.

Ez már érzékenyen érintette Athént, muszáj volt lépni valamit erre. Kleón ezért a szárazföldi támadás mellett döntött, az athéni sereg a spártai ellen vonult.

A posztnak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..