Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:
A dráma alaphelyzete
A történet egyetlen színhelyen játszódik, a királyi palota előtti téren.
Persze, valójában máshol is, de csak az itt zajló párbeszédek, szócsaták történnek a néző szeme előtt. Minden más dolog, vagyis a tényleges cselekvések (pl. Polüneikész eltemetése, Antigoné elfogása, Haimón öngyilkossága) a színfalak mögött történnek, s egy hírnök elmondásából értesülünk róluk.
A dráma cselekménye csupán néhány óra alatt zajlik le. Tehát Szophoklésznál is érvényesül az ún. hármas egység, amely jellemző a görög tragédiákra: egyetlen színhelyen, egyetlen konfliktus, egyetlen nap alatt játszódik le.
A mű legelején, a prologoszban (prologosz: bevezető) Antigoné és Iszméné párbeszédéből ismerjük meg az alapszituációt, akik testvérek és Oidipusz király lányai.
Fivéreik, Eteoklész és Polüneikész egymás kezétől estek el a csatatéren, ám míg Eteoklész rendes temetést kapott, Polüneikész eltemetését az új király, Kreón megtiltja. Ennek oka, hogy Polüneikész a saját hazája, Théba ellen vezetett hadat, vagyis árulást követett el.
A zsarnoki parancs, amely nagy fájdalmat okoz a két királylánynak (hiszen testvérükről van szó), más-más viselkedésre indítja őket. Iszméné meghajlik Kreón akarata előtt, s megijed, amikor Antigoné elmondja, hogy ő bizony a parancs ellenére is eltemeti a bátyját, és őt is hívja, hogy segítsen. Antigoné tisztában van vele, hogy ezzel az életét teszi kockára (Kreón halálbüntetést helyez kilátásba azoknak, akik megszegik a parancsát), de vannak dolgok, amelyek az életénél is fontosabbak a számára. Az egyik a bátyja iránti szeretet, a másik az istenek parancsa, miszerint a holtakat muszáj eltemetni.
Miért fontos ez?
Azért központi kérdés, hogy el lesz-e temetve Polüneikész, mert nem pusztán arról van szó, hogy a temetetlen test ne legyen dögevők prédája, és nem is csupán egy szertartásról, hanem egy olyan erkölcsi törvényről, amelyben a kor embere szentül hitt. A görögök hite szerint ugyanis a halottak lelkét nem fogadja be a többi lélek, amíg a testük nincsen eltemetve.
A temetés náluk azt jelképezte, hogy a halott teste megsemmisül és megszűnik a földi léttel való kapcsolata is. A temetetlen test ebben a tekintetben még „élő”, ezért taszítja Hádészt, az alvilág istenét. Amíg el nem temetik, addig a halott nem kerülhet az alvilágba, hanem a két világ, az élők és a holtak világa közt kell bolyongania – ezért meggyűlöli az élőket, akik temetetlenül hagyták. Antigoné tehát nem akarja, hogy ez történjen a bátyjával.
A dráma párbeszédes részeit kardalok választják el egymástól.
A kórus vagy kar mindvégig jelen volt az ókori görög drámában: tagjai fuvolakíséretre táncoltak és énekeltek. A kardalnak az volt a szerepe, hogy a drámát szerkezetileg tagolja, vagyis elválassza egymástól az egyes – a mai felvonásoknak megfelelő – párbeszédes részeket.
Arisztotelész szerint a legtöbb tragédiaszerzőnél a kardal szövege semmilyen kapcsolatban nem állt a történettel, hanem csak amolyan betétdal volt. Szophoklésznél ezzel szemben a kardalok magyarázzák és kommentálják az eseményeket. A kar nála színészi feladatot is ellát, szerves részét képezi a drámának. Ritkán fordul elő, hogy beleavatkozna a cselekménybe, inkább csak értelmezi a történteket, és segít a nézőnek is megérteni: elmeséli az előzményeket és utal a következményekre.
Az Antigonéban a kardaloknak kettős szerepük van: nemcsak elválasztják, hanem tartalmilag vagy érzelmileg össze is kötik egymással a dialógusokat. Sőt, a kar is egyfajta szereplő, amely reagál a többi szereplő tetteire vagy szavaira (és jellemzően azzal ért egyet, aki épp beszél). Időnként a kar megjelenít valamilyen szerepet is, pl. a vének tanácsát. A kar nevében a karvezető beszél, aki időnként a cselekmény bonyolításában is részt vesz.
A legelső kardal (ún. parodosz) egy győzelmi himnusz: hiszen Théba ostromlói elmenekültek – viszont ami a városnak a szabadságot jelenti, az Antigoné és Iszméné számára a gyászt (fivéreik halála miatt).
A dráma fő konfliktusa és mondanivalója két szemben álló akarat – Antigoné és Kreón – összecsapásából bontakozik ki.
Antigoné nem azért száll szembe Kreónnal, mert lázadni akar vagy a király hatalmát megdönteni: az ő célja az, hogy az istenek törvényének érvényt szerezzen. A lelkiismerete szavát követi, ezért van ereje és bátorsága végig kitartani, míg a többi szereplő – mint pl. Iszméné – megalkuszik a helyzettel.
Tehát Antigoné akkor, amikor választania kell az erkölcs, emberségesség és a hatalom iránti engedelmesség között, habozás nélkül az erkölcsöt választja.
Pontosan ez a dráma központi kérdése: mit tegyen az ember akkor, ha egy rangban felette álló, teljhatalommal rendelkező személytől olyan utasítást kap, amely nem egyeztethető össze az elveivel, értékrendjével, igazságérzetével?
Erre a kérdésre az egyes szereplők különböző válaszokat adnak. Iszméné, az őr, a vének mind olyan szereplők, akik titokban Antigonéval értenek egyet, de nem mernek a királlyal nyíltan szembeszállni, mert féltik az életüket.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Kedves Zsiráf!
Gratulálok a szép elemzéshez. Ehhez kapcsolódóan lenne egy észrevételem. Kreon megértéséhez segítség lehet, ha azt nézzük, hogy már eddig is milyen veszteség érte. A háttér alapján megtudható, hogy Megareusz nevű fiát már elveszítette korábban, amikor a város megmentése érdekében áldozatot kellett valakinek vállalni. Erre senki nem volt hajlandó, ezért a saját fia (az egyik) jelentkezett önként. Ezzel az apát borzalmas veszteség éri, melyért cserébe kapja Oidipus fiainak halála után a királyi rangot.
A másik oldal, amit még érdemes figyelembe venni, hogy Kreon éppen most kezdte meg királyi munkálkodását. Első intézkedése az őt már korábban cserben hagyó város ellen (ugye senki sem jelentkezett önmagát feláldozni, csak a saját fia), hogy olyan rendeletet hoz (ne lehessen eltemetni az áruló (?) fiút), amely egyben provokáció is. Mintha csak várná, hogy valaki megszegi, hogy aztán halálbüntetést szabhasson ki rá. Ám arra nyilván nem számít, hogy éppen a leendő menye az, aki szembeszáll vele. Egyszersmind azzal is szembe kell néznie, hogy a menye később talán egyetlen megmaradt fiát is szembenállásra fogja hergelni, másrészt pedig ha már az első intézkedését is vissza kell vonnia, akkor a királyságban ugyancsak tapasztalatlan uralkodó vajon miféle jövőre számíthat?
Éppen ezért érthető a megkérgesedett Kreon nagyon is emberi reakciója, érhető az istenek minden fölötti törvényével való szembeszegülés: hagyták a fiát elveszni, hát akkor ő meg jól nem teljesíti az ő örök törvényüket.
Egyik fia elvesztése, a másik fia elpártolásának lehetősége, a menye nyílt lázadása, a lakosok előzetes engedetlensége, az isteni erkölcsi rendben bekövetkezett korábbi csalódás együttese segíthet megérteni a véleményem szerint korántsem csak gőgös és dölyfös, hanem a hatalmát alighanem joggal féltő politikus képét. Aki előtt ott lebeg az a példa, hogy a „jó” fiú sem adta át a hatalmat, melyhez való ragaszkodása Kreon számára mindenestül elfogadható lesz, még ha polgárháború és halálos veszteségek fakadnak is belőle.
Ennyit szerettem volna Kreon védelmében elmondani, köszönöm a lehetőséget, még egyszer gratulálok, tisztelettel: Siket Nándor
Kedves Dr. Siket Nándor!
Nagyon szépen köszönöm a hasznos kiegészítést!!! 🙂
Üdv:
Zsiráf