Szophoklész – Antigoné – Elemzés

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A dráma alaphelyzete

A történet egyetlen színhelyen játszódik, a királyi palota előtti téren.

Persze, valójában máshol is, de csak az itt zajló párbeszédek, szócsaták történnek a néző szeme előtt. Minden más dolog, vagyis a tényleges cselekvések (pl. Polüneikész eltemetése, Antigoné elfogása, Haimón öngyilkossága) a színfalak mögött történnek, s egy hírnök elmondásából értesülünk róluk.

A dráma cselekménye csupán néhány óra alatt zajlik le. Tehát Szophoklésznál is érvényesül az ún. hármas egység, amely jellemző a görög tragédiákra: egyetlen színhelyen, egyetlen konfliktus, egyetlen nap alatt játszódik le.

A mű legelején, a prologoszban (prologosz: bevezető) Antigoné és Iszméné párbeszédéből ismerjük meg az alapszituációt, akik testvérek és Oidipusz király lányai.

Fivéreik, Eteoklész és Polüneikész egymás kezétől estek el a csatatéren, ám míg Eteoklész rendes temetést kapott, Polüneikész eltemetését az új király, Kreón megtiltja. Ennek oka, hogy Polüneikész a saját hazája, Théba ellen vezetett hadat, vagyis árulást követett el.

A zsarnoki parancs, amely nagy fájdalmat okoz a két királylánynak (hiszen testvérükről van szó), más-más viselkedésre indítja őket. Iszméné meghajlik Kreón akarata előtt, s megijed, amikor Antigoné elmondja, hogy ő bizony a parancs ellenére is eltemeti a bátyját, és őt is hívja, hogy segítsen. Antigoné tisztában van vele, hogy ezzel az életét teszi kockára (Kreón halálbüntetést helyez kilátásba azoknak, akik megszegik a parancsát), de vannak dolgok, amelyek az életénél is fontosabbak a számára. Az egyik a bátyja iránti szeretet, a másik az istenek parancsa, miszerint a holtakat muszáj eltemetni.

Miért fontos ez?

Azért központi kérdés, hogy el lesz-e temetve Polüneikész, mert nem pusztán arról van szó, hogy a temetetlen test ne legyen dögevők prédája, és nem is csupán egy szertartásról, hanem egy olyan erkölcsi törvényről, amelyben a kor embere szentül hitt. A görögök hite szerint ugyanis a halottak lelkét nem fogadja be a többi lélek, amíg a testük nincsen eltemetve.

A temetés náluk azt jelképezte, hogy a halott teste megsemmisül és megszűnik a földi léttel való kapcsolata is. A temetetlen test ebben a tekintetben még „élő”, ezért taszítja Hádészt, az alvilág istenét. Amíg el nem temetik, addig a halott nem kerülhet az alvilágba, hanem a két világ, az élők és a holtak világa közt kell bolyongania – ezért meggyűlöli az élőket, akik temetetlenül hagyták. Antigoné tehát nem akarja, hogy ez történjen a bátyjával.

A dráma párbeszédes részeit kardalok választják el egymástól.

A kórus vagy kar mindvégig jelen volt az ókori görög drámában: tagjai fuvolakíséretre táncoltak és énekeltek. A kardalnak az volt a szerepe, hogy a drámát szerkezetileg tagolja, vagyis elválassza egymástól az egyes – a mai felvonásoknak megfelelő – párbeszédes részeket.

Arisztotelész szerint a legtöbb tragédiaszerzőnél a kardal szövege semmilyen kapcsolatban nem állt a történettel, hanem csak amolyan betétdal volt. Szophoklésznél ezzel szemben a kardalok magyarázzák és kommentálják az eseményeket. A kar nála színészi feladatot is ellát, szerves részét képezi a drámának. Ritkán fordul elő, hogy beleavatkozna a cselekménybe, inkább csak értelmezi a történteket, és segít a nézőnek is megérteni: elmeséli az előzményeket és utal a következményekre.

Az Antigonéban a kardaloknak kettős szerepük van: nemcsak elválasztják, hanem tartalmilag vagy érzelmileg össze is kötik egymással a dialógusokat. Sőt, a kar is egyfajta szereplő, amely reagál a többi szereplő tetteire vagy szavaira (és jellemzően azzal ért egyet, aki épp beszél). Időnként a kar megjelenít valamilyen szerepet is, pl. a vének tanácsát. A kar nevében a karvezető beszél, aki időnként a cselekmény bonyolításában is részt vesz.

A legelső kardal (ún. parodosz) egy győzelmi himnusz: hiszen Théba ostromlói elmenekültek – viszont ami a városnak a szabadságot jelenti, az Antigoné és Iszméné számára a gyászt (fivéreik halála miatt).

A dráma fő konfliktusa és mondanivalója két szemben álló akarat – Antigoné és Kreón – összecsapásából bontakozik ki.

Antigoné nem azért száll szembe Kreónnal, mert lázadni akar vagy a király hatalmát megdönteni: az ő célja az, hogy az istenek törvényének érvényt szerezzen. A lelkiismerete szavát követi, ezért van ereje és bátorsága végig kitartani, míg a többi szereplő – mint pl. Iszméné – megalkuszik a helyzettel.

Tehát Antigoné akkor, amikor választania kell az erkölcs, emberségesség és a hatalom iránti engedelmesség között, habozás nélkül az erkölcsöt választja.

Pontosan ez a dráma központi kérdése: mit tegyen az ember akkor, ha egy rangban felette álló, teljhatalommal rendelkező személytől olyan utasítást kap, amely nem egyeztethető össze az elveivel, értékrendjével, igazságérzetével?

Erre a kérdésre az egyes szereplők különböző válaszokat adnak. Iszméné, az őr, a vének mind olyan szereplők, akik titokban Antigonéval értenek egyet, de nem mernek a királlyal nyíltan szembeszállni, mert féltik az életüket.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..