Szophoklész – Antigoné – Elemzés

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A szereplők konfliktusrendszere

A tragédia alapvetően egyetlen konfliktus köré épül, amely több szereplőt is szembeállít egymással.

A főszereplő, Antigoné, olyan erkölcsi elvet képvisel, amit a korban mindenki elfogadott, és ennek az elvnek az érvényesülését akadályozza meg Kreón. Ez a drámai szituáció. Kettejük akarata áll szemben egymással, és ebből az ellentétből tettek is következnek, amelyek révén kibontakozik az ún. drámai harc.

A harc során négyszer csapnak össze ellentétes indulatok: Kreón szembekerül Antigonéval, Haimónnal és Teiresziásszal, Antigoné pedig szembekerül (Kreón mellett) Iszménével.

Antigoné és Kreón

Kreón és Antigoné konfliktusában két értékrend csap össze egymással, és Hegel német filozófus szerint a maga szemszögéből mindkét félnek igaza van.

A király a város túlélése szempontjából különböztet meg „barátot és ellenséget”, ezért nem hajlandó egyformán kezelni a „jó testvért” és a „rossz testvért” – akkor se, ha már mindkettő halott. Szerinte úgy igazságos, hogy az árulót holtában megbüntesse.

Meg kell jegyezni, hogy Polüneikész csak Kreón szemszögéből „gonosz”, a néző szemében nem feltétlenül az: jogosan harcolt az igazáért, amikor Théba ellen támadt (elvégre Eteoklész nem akarta a megegyezésük szerint átengedni neki egy év után a trónt).

Antigoné értékrendjében viszont az ősi törvény áll első helyen: a végtisztesség mindenkinek kijár, ezen túlmenően pedig az istenek is elvárják, hogy a holtakat eltemessék.

Az Antigoné két főszereplője makacsul ragaszkodik saját elveihez, tehát mindkettejükben megvan az a tulajdonság, amit a görögök hübrisznek neveztek: az a gőg, hogy az ember vakon hisz a saját igazában. A tragédia azért következik be, mert egyikük se tudja a másik igazát elfogadni anélkül, hogy saját elveit fel kéne adnia. Azonban Hegelnek ellentmondva meg kell jegyezni, hogy a dráma világa és a görögök hite alapján Kreón és Antigoné igazsága nem egyenrangú igazság, mert az erkölcsi fölény Antigoné oldalán áll.

Kettejük ellentétében nem csupán az égi és a földi törvény ütközik meg egymással, hanem a zsarnoki hatalom és az egyéni szabadság elve is.

Kreón feltétlen engedelmességet követel, Antigoné jellemében viszont benne van az ellentmondás képessége, méghozzá kompromisszumok nélkül: nem próbál beszélni a nagybátyjával, mielőtt cselekszik, nem ment oda hozzá egyezkedni. Megpróbálhatta volna, vagy akár a néphez is fordulhatott volna, de egyiket sem tette. Bár érzi, hogy a nép mellette áll, nem lázítja fel őket, mivel nem az a célja, hogy Kreón hatalmát megdöntse. Ő csak a bátyját akarja eltemetni, akár azon az áron is, hogy életét kockáztatva szembeszáll a királlyal, akinek korlátlan hatalma van.

Helyzetét nehezíti, hogy rokona is Kreónnak, fiatal is, és nő is. Ez mind egy-egy ok arra, hogy a király még dühösebb legyen rá.

Ami Kreónt illeti, ő is csinálhatta volna másként. Kikérhette volna a nép, Teiresziász vagy a fia véleményét, mielőtt megtiltotta Polüneikész eltemetését. De a saját feje után ment, aztán pedig beleesett a saját csapdájába azzal, hogy nem akart engedni, csak azért se vonta vissza a parancsát.

Mivel a város lakóinak biztonsága érdekében korlátozta alattvalói szabadságát, az Antigoné lényegében politikai dráma is. Azt a kérdést veti fel: joga van-e a hatalom birtokosának az egyéni szabadságot korlátozni, ha az alattvalók biztonsága érdekében ezt tartja szükségesnek?

A közvélemény látszólag Kreón mellett áll, de Antigoné rámutat, hogy az emberek csupán félelmükben nem emelnek szót. A királyt azért nevezi több szereplő is zsarnoknak, mert senkire nem hallgatva egy jogtalan, csak saját maga által helyesnek tartott parancsot kényszerít rá a népre.

Antigoné és Iszméné

Antigoné és Iszméné szembenállása ellentétes jellemükből fakad: Iszméné sem nem olyan bátor, mint a nővére, sem nem olyan elkötelezett az isteni törvény betartása mellett.

Ő együtt tud élni azzal a tudattal, hogy engedelmeskedett Kreón parancsának, és ezáltal vétett saját bátyja és az istenek ellen. Mivel fontosabb neki az élete és a boldogulása, mint az isteni törvény – amiben ő is hisz –, és ebben a jellempróbáló helyzetben nem mer kiállni azért, amit helyesnek tart, Antigoné csalódik benne és talán meg is veti.

Ugyanakkor Iszméné mégsem bizonyul gyávának: a temetésben ugyan nem mer részt venni, ám amikor Kreón megvádolja Antigonét, mellé áll és ő is felvállalja a tettet, vagyis kész ártatlanul vértanúhalált halni. Ehhez is nagy bátorság kell, így Iszméné sokat nő a szemünkben.

Egy másik értelmezés szerint, mely George Steiner amerikai irodalomtörténész nevéhez köthető, Antigonénak és Iszménének vezekelniük kell apjuk múltban elkövetett bűnei miatt, ennélfogva az Antigoné sorsdráma is.

Míg Iszméné menekül a végzete elől, Antigoné elébe megy tragikus sorsának és elfogadja azt. Tehát az igazi konfliktus nem Antigoné és Kreón között van, hanem Antigoné és a végzet között – Kreón parancsa csupán eszköze a végzetnek, hogy Antigoné sorsa beteljesedjen.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Szophoklész – Antigoné – Elemzés” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Zsiráf!
    Gratulálok a szép elemzéshez. Ehhez kapcsolódóan lenne egy észrevételem. Kreon megértéséhez segítség lehet, ha azt nézzük, hogy már eddig is milyen veszteség érte. A háttér alapján megtudható, hogy Megareusz nevű fiát már elveszítette korábban, amikor a város megmentése érdekében áldozatot kellett valakinek vállalni. Erre senki nem volt hajlandó, ezért a saját fia (az egyik) jelentkezett önként. Ezzel az apát borzalmas veszteség éri, melyért cserébe kapja Oidipus fiainak halála után a királyi rangot.
    A másik oldal, amit még érdemes figyelembe venni, hogy Kreon éppen most kezdte meg királyi munkálkodását. Első intézkedése az őt már korábban cserben hagyó város ellen (ugye senki sem jelentkezett önmagát feláldozni, csak a saját fia), hogy olyan rendeletet hoz (ne lehessen eltemetni az áruló (?) fiút), amely egyben provokáció is. Mintha csak várná, hogy valaki megszegi, hogy aztán halálbüntetést szabhasson ki rá. Ám arra nyilván nem számít, hogy éppen a leendő menye az, aki szembeszáll vele. Egyszersmind azzal is szembe kell néznie, hogy a menye később talán egyetlen megmaradt fiát is szembenállásra fogja hergelni, másrészt pedig ha már az első intézkedését is vissza kell vonnia, akkor a királyságban ugyancsak tapasztalatlan uralkodó vajon miféle jövőre számíthat?
    Éppen ezért érthető a megkérgesedett Kreon nagyon is emberi reakciója, érhető az istenek minden fölötti törvényével való szembeszegülés: hagyták a fiát elveszni, hát akkor ő meg jól nem teljesíti az ő örök törvényüket.
    Egyik fia elvesztése, a másik fia elpártolásának lehetősége, a menye nyílt lázadása, a lakosok előzetes engedetlensége, az isteni erkölcsi rendben bekövetkezett korábbi csalódás együttese segíthet megérteni a véleményem szerint korántsem csak gőgös és dölyfös, hanem a hatalmát alighanem joggal féltő politikus képét. Aki előtt ott lebeg az a példa, hogy a „jó” fiú sem adta át a hatalmat, melyhez való ragaszkodása Kreon számára mindenestül elfogadható lesz, még ha polgárháború és halálos veszteségek fakadnak is belőle.
    Ennyit szerettem volna Kreon védelmében elmondani, köszönöm a lehetőséget, még egyszer gratulálok, tisztelettel: Siket Nándor

    Válasz
    • Kedves Dr. Siket Nándor!

      Nagyon szépen köszönöm a hasznos kiegészítést!!! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .