Szophoklész – Antigoné – Elemzés

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A szereplők konfliktusrendszere

A tragédia alapvetően egyetlen konfliktus köré épül, amely több szereplőt is szembeállít egymással.

A főszereplő, Antigoné, olyan erkölcsi elvet képvisel, amit a korban mindenki elfogadott, és ennek az elvnek az érvényesülését akadályozza meg Kreón. Ez a drámai szituáció. Kettejük akarata áll szemben egymással, és ebből az ellentétből tettek is következnek, amelyek révén kibontakozik az ún. drámai harc.

A harc során négyszer csapnak össze ellentétes indulatok: Kreón szembekerül Antigonéval, Haimónnal és Teiresziásszal, Antigoné pedig szembekerül (Kreón mellett) Iszménével.

Antigoné és Kreón

Kreón és Antigoné konfliktusában két értékrend csap össze egymással, és Hegel német filozófus szerint a maga szemszögéből mindkét félnek igaza van.

A király a város túlélése szempontjából különböztet meg „barátot és ellenséget”, ezért nem hajlandó egyformán kezelni a „jó testvért” és a „rossz testvért” – akkor se, ha már mindkettő halott. Szerinte úgy igazságos, hogy az árulót holtában megbüntesse.

Meg kell jegyezni, hogy Polüneikész csak Kreón szemszögéből „gonosz”, a néző szemében nem feltétlenül az: jogosan harcolt az igazáért, amikor Théba ellen támadt (elvégre Eteoklész nem akarta a megegyezésük szerint átengedni neki egy év után a trónt).

Antigoné értékrendjében viszont az ősi törvény áll első helyen: a végtisztesség mindenkinek kijár, ezen túlmenően pedig az istenek is elvárják, hogy a holtakat eltemessék.

Az Antigoné két főszereplője makacsul ragaszkodik saját elveihez, tehát mindkettejükben megvan az a tulajdonság, amit a görögök hübrisznek neveztek: az a gőg, hogy az ember vakon hisz a saját igazában. A tragédia azért következik be, mert egyikük se tudja a másik igazát elfogadni anélkül, hogy saját elveit fel kéne adnia. Azonban Hegelnek ellentmondva meg kell jegyezni, hogy a dráma világa és a görögök hite alapján Kreón és Antigoné igazsága nem egyenrangú igazság, mert az erkölcsi fölény Antigoné oldalán áll.

Kettejük ellentétében nem csupán az égi és a földi törvény ütközik meg egymással, hanem a zsarnoki hatalom és az egyéni szabadság elve is.

Kreón feltétlen engedelmességet követel, Antigoné jellemében viszont benne van az ellentmondás képessége, méghozzá kompromisszumok nélkül: nem próbál beszélni a nagybátyjával, mielőtt cselekszik, nem ment oda hozzá egyezkedni. Megpróbálhatta volna, vagy akár a néphez is fordulhatott volna, de egyiket sem tette. Bár érzi, hogy a nép mellette áll, nem lázítja fel őket, mivel nem az a célja, hogy Kreón hatalmát megdöntse. Ő csak a bátyját akarja eltemetni, akár azon az áron is, hogy életét kockáztatva szembeszáll a királlyal, akinek korlátlan hatalma van.

Helyzetét nehezíti, hogy rokona is Kreónnak, fiatal is, és nő is. Ez mind egy-egy ok arra, hogy a király még dühösebb legyen rá.

Ami Kreónt illeti, ő is csinálhatta volna másként. Kikérhette volna a nép, Teiresziász vagy a fia véleményét, mielőtt megtiltotta Polüneikész eltemetését. De a saját feje után ment, aztán pedig beleesett a saját csapdájába azzal, hogy nem akart engedni, csak azért se vonta vissza a parancsát.

Mivel a város lakóinak biztonsága érdekében korlátozta alattvalói szabadságát, az Antigoné lényegében politikai dráma is. Azt a kérdést veti fel: joga van-e a hatalom birtokosának az egyéni szabadságot korlátozni, ha az alattvalók biztonsága érdekében ezt tartja szükségesnek?

A közvélemény látszólag Kreón mellett áll, de Antigoné rámutat, hogy az emberek csupán félelmükben nem emelnek szót. A királyt azért nevezi több szereplő is zsarnoknak, mert senkire nem hallgatva egy jogtalan, csak saját maga által helyesnek tartott parancsot kényszerít rá a népre.

Antigoné és Iszméné

Antigoné és Iszméné szembenállása ellentétes jellemükből fakad: Iszméné sem nem olyan bátor, mint a nővére, sem nem olyan elkötelezett az isteni törvény betartása mellett.

Ő együtt tud élni azzal a tudattal, hogy engedelmeskedett Kreón parancsának, és ezáltal vétett saját bátyja és az istenek ellen. Mivel fontosabb neki az élete és a boldogulása, mint az isteni törvény – amiben ő is hisz –, és ebben a jellempróbáló helyzetben nem mer kiállni azért, amit helyesnek tart, Antigoné csalódik benne és talán meg is veti.

Ugyanakkor Iszméné mégsem bizonyul gyávának: a temetésben ugyan nem mer részt venni, ám amikor Kreón megvádolja Antigonét, mellé áll és ő is felvállalja a tettet, vagyis kész ártatlanul vértanúhalált halni. Ehhez is nagy bátorság kell, így Iszméné sokat nő a szemünkben.

Egy másik értelmezés szerint, mely George Steiner amerikai irodalomtörténész nevéhez köthető, Antigonénak és Iszménének vezekelniük kell apjuk múltban elkövetett bűnei miatt, ennélfogva az Antigoné sorsdráma is.

Míg Iszméné menekül a végzete elől, Antigoné elébe megy tragikus sorsának és elfogadja azt. Tehát az igazi konfliktus nem Antigoné és Kreón között van, hanem Antigoné és a végzet között – Kreón parancsa csupán eszköze a végzetnek, hogy Antigoné sorsa beteljesedjen.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..