Szophoklész – Antigoné – Elemzés

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A bonyodalom kezdete

Az 1. epeiszodionban (epeiszodion: párbeszédes jelenet) megjelenik Kreón, aki terjedelmes trónbeszédben foglalja össze, hogy uralkodóként milyen célokat akar megvalósítani, és kiadja a parancsot, hogy Polüneikészt ne temessék el.

Már ebből a beszédből érezni lehet egyfajta kérkedést, túlzott magabiztosságot: „enyém a trón s az országlás hatalma itt, / leszármazás szerint, királyi vér jogán.” Elmondja, hogy a város érdekeit fogja nézni mindenekelőtt, és megtorlást helyez kilátásba ellenségeiknek. Fölényesen beszél, mint aki megrészegedett a hatalomtól – bár az elveivel még egyet lehetne érteni, a hatalommámora mindenképpen zavaró. Meg van győződve a saját bölcsességéről és úgy beszél, mintha minden szava megfellebbezhetetlen igazság volna.

Ehhez képest első rendeletével máris meghazudtolja saját szavait: hiszen nem lehet a város érdeke egy olyan dolog, amely szemben áll az istenek törvényével. Ez a rendelet, amely megtiltja Polüneikész eltemetését, nem Kreón bölcsességét bizonyítja, csak arra jó, hogy a király a hatalmát fitogtassa vele.

Tehát már első megnyilvánulásakor betekintést nyerünk Kreón jellemébe, és nem túl pozitív képet alakítunk ki róla. Azt kell látnunk, hogy saját elveivel ellentétes dolgot tesz.

Ezt érzékelik a thébai vének is, akik a mindenkori király tanácsadói: lelkesedés helyett vonakodva, húzódozva fogadják Kreón trónbeszédét. Se igent, se nemet nem mondanak rá, csak mellébeszélnek, s próbálnak kibújni a felelősség alól. „Tiéd a jog: törvényt tehetsz tetszés szerint, akár az élőkön, akár a holtakon.”

Amikor Kreón felszólítja őket, hogy gondoskodjanak a parancs betartatásáról, azt felelik: „Ilyen nagy terhet inkább ifjabb vállakra tégy.” Már itt érezhető, hogy a vének egyáltalán nem akarnak ebben az ügyben a király mellé állni. Nem mondják ki nyíltan, hogy nem értenek egyet vele, de a viselkedésükön meglátszik.

Alighogy mindez elhangzik, jön az őr, és kiderül, hogy Kreón első parancsát máris megszegték: valaki eltemette Polüneikészt (pontosabban „könnyű porral szórta be” a testét, a szokásnak megfelelően – tehát nem ásott neki sírgödröt, de ez már elég ahhoz, hogy a halott lelkét befogadja az alvilág).

Kreón rosszul reagál a hírre, hiszen a tekintélyén esett csorba azzal, hogy parancsát megszegték. A gőg és a sértett hiúság bosszúra sarkallja. Ám ekkor még azt hiszi, egy lázadó férfi volt a bűnös – a nézők azonban sejtik a prologoszból, hogy Antigoné lesz a tettes.

A karvezető felveti, hogy talán az istenek avatkoztak közbe, mire az ingerült Kreón sértegetni kezdi, bolondnak nevezi. Felfuvalkodott gőgjében már ekkor elmar magától mindenkit, aki támasza lehetne. Dühét az őrön tölti ki, aki a rossz hírt meghozta, majd ráparancsol, hogy kerítse elő a tettest.

Ezután az 1. sztaszimonban (sztaszimon: kardal), amely Szophoklész egyik legszebb és leghíresebb kardala, a kar arról elmélkedik, hogy az embernek milyen titokzatos, félelmetes, csodás hatalma van: átkel a viharos tengeren, termésre kényszeríti a földet, uralkodik a mezei és a tengeri állatokon, fejlett értelme van, beszéddel kommunikál és törvényekkel tart rendet, hatalmának egyetlen korlátja a halál: ez különbözteti meg az istenektől.

Ám ez a rengeteg képesség és tudás nemcsak nagyszerű, hanem félelmetes is, mert az ember nemcsak jóra, hanem rosszra is használhatja. A kar énekéből kiderül, hogy csak az olyan király „áldás a hazára”, aki tiszteli a hazai, vagyis a földi törvényeket, de érvényre juttatja az isteni, égi törvényeket is. Márpedig Kreón nem ilyen király – nem csoda, hogy a vének nem akarnak osztozni vele a felelősségben.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..