Jumurdzsák jellemzése

Miután egy másik írásban röviden áttekintettük Jumurdzsák amulettjének, vagyis a gyűrűnek a sorsát, foglalkozzunk most egy kicsit a tulajdonosával is.

9 pontban áttekintjük gaz (?) törökünk szereplését a regényben, majd egy 10. pontban összegezzük az előző 9-et. Nyilván, akit csak az összegzés érdekel, mert siet, vagy lusta, az ugorjon a végére, de remélem többen lesznek, akik egy kicsit hajlandóak elmerülni a témában!

Fiúk, lányok, következzék tehát a gyűrű fura urának, Jumurdzsáknak a jellemzése!

Az egri csillagoknak vitathatatlanul legfontosabb negatív főszereplője Jumurdzsák, a janicsár (dervis, álruhás magyar nemes stb.). Gárdonyi meglepően összetett jellemet alkotott antihősének, aki gyakorlatilag a regény minden jelentős szereplőjének életére és magára a cselekményre is nagy hatással van. Többször neki, illetve gyűrűjének köszönhetőek a regénybeli fordulatok és változások, mint ahogy ő maga is többször, többféle álruhában, szerepben kerül elénk a történet folyamán.

1. Jumurdzsák, a hazafelé tartó török katona:

Jumurdzsák a főszereplővel, Bornemissza Gergellyel egyidőben, az 1. rész 1. fejezetében jelenik meg először. Ő az, akitől Gergő és Vicuska a patakbeli fürdés alkalmával megijednek és aki elől elbújnak.

„Egynéhány perc múlva ropogás hallatszik a harasztban, és mindjárt rá egy strucctollas, fehér török süveg meg egy barna lófej jelenik meg a fák alatt.

A török ide-oda forgatja a fejét. Ránéz a szürkére. A maga sötét pej kis lovát kantáron vezeti.

Most már látni, hogy a török csontos arcú, barna ember. A vállán diószínbarna köpönyeg. A fején tornyos, fehér süveg. A fél szeme be van kötve fehér kendővel. A másik szeme immáron a fa mellé kötött szürkét vizsgálja. Nem tetszik neki, az látszik az arca fintorgásán. De azért eloldja.

Jobban tetszene neki a gyerek, akit a lovon látott. A gyerek jobban kél, mint a ló. A konstantinápolyi rabvásáron háromszor annyit is adnak érte. De a gyerek nincsen sehol.”

Megtudjuk tehát, hogyan néz ki Jumurdzsák, hogyan van felöltözve, értesülünk testi fogyatékosságáról is. A fejezet további részéből azt is megtudjuk, hogy Jumurdzsák társaival együtt magyarországi portyájukról tartanak hazafelé, zsákmánnyal megrakodva és számos magyar fogollyal.

Az 1. rész 4. fejezetében további leírást kapunk emberünkről. Emlékezzünk ez az a rész, amikor a törökök letáboroznak foglyaikkal az erdőben, osztozkodnak a zsákmányon, bort isznak, mulatnak.

„Gergő álmos volt, de nem tudta levenni a szemét az ő törökjéről. Félelmetes, különös arc volt neki az a csupa bőr fej. Mert ahogy a süvegét letette, egybeolvadt a feje csupaszsága az arcának a csupaszságával. És furcsán nevetett. A foga ínye is kilátszott, mikor nevetett.”

Gergő az este folyamán azt is megfigyeli, hogy Jumurdzsák gazdag, látja, amikor aranyait az övébe, majd lova nyergébe rejti.

Kiderül azonban az is, hogy emberünk kapzsi is, ugyanis Móré Lászlónak egyáltalán nem esik nehezére rávenni Jumurdzsákot Keresztesfalva megtámadására. Jumurdzsáknak legfeljebb az okoz problémát, hogy nem tudja, milyen fegyveres erővel rendelkezik a falu. Vagyis nincsenek lelkiismereti aggályai, hogy megtámadjon és kifosszon egy falut, ezáltal még nagyobb zsákmányt ejtve.

Térjünk ki egy kicsit a borozós jelentre is, ugyanis Jumurdzsák és társai annak ellenére isznak bort, hogy maga az iszlám vallás tiltja az alkoholfogyasztást. Ráadásul ízlésük is van, mert külön megörülnek, amikor a rablott boroshordók között aszúbort találnak.

„A janicsárok között nagy örömordítás támadt. Az egyik hordóban aszúbort találtak. Azon ujjongtak. A hordót odagurították a tűz közelébe, és szürcsölgetve, csemcsegetve itták.

Éljen Magyarország! – kiáltott Jumurdzsák, a rabok felé emelve kupáját. – Éljen Magyarország, hogy ihasson a török, ameddig meg nem hal!”

Vagyis elmondhatjuk, hogy Jumurdzsák és társai pontos úgy viselkednek, mint a történelem folyamán bármely megszálló hadsereg katonai, mindent összerabolnak, amit csak lehet, féktelenül mulatoznak, még annak ellenére is alkoholt fogyasztanak, hogy saját vallásuk ezt tiltja. Ebből következik, hogy Jumurdzsákot nem tekinthetjük túlzottan vallásosnak, annak ellenére, hogy természetesen a napi többszöri imádkozás kötelességét társaival együtt betartja.

FIGYELEM! Ez, mármint a vallásosság és az iszlám hit szabályainak betartása, még elő fog kerülni a továbbiakban!

2. Jumurdzsák, Keresztesfalva megtámadója

Gergő és Vicuska az éjszaka leple alatt hazaszöknek a török táborból, ahol elmesélik – többek között azt is –, hogy Jumurdzsák másnap meg fogja támadni embereivel a falut. Gergőnek köszönhetően Dobónak és Ceceynek van ideje felkészülni a támadásra, sőt Dobó még segítséget is tud hozni a közeli Pécsről. A támadás be is következik.

„Akkor előbukkant az úton a félszemű janicsár. A derekán páncél. Az övében tőrök és pisztolyok.”

Jumurdzsák tehát felkészült a portyára, páncélt öltött, felfegyverkezett.

A fejezetből az is kiderül, hogy Dobó István és Jumurdzsák ismerik egymást néhány nappal korábbról, amikor is közösen vettek részt Várpalota ostromában. Dobó Jumurdzsák szemére is veti, hogy milyen katona az, aki most az ellen akar harcolni, aki nem sokkal korábban még a szövetségese volt. Jumurdzsákot itt tehát tekinthetjük árulónak, aki – bár tulajdonképpen a véletlennek köszönhetően – szembekerült korábbi harcostársával. Jumurdzsákot viszont ez láthatólag a legkevésbé sem zavarja.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Hegedüs István (Az áruló Hegedüs) jellemzése

Jumurdzsák mellett az Egri csillagok másik negatív főszereplője Hegedüs István, a kassaiak hadnagya.

A mostani alkalommal őt fogjuk egy kicsit körbe járni, követve a szokásos protokollt, vagyis először megnézzük külső és belső tulajdonságait, szerepét a regényben, majd a végén összegzünk.

Látni fogjuk majd, hogy emberünk jelleme kissé bonyolultabb, mint az első látásra gondolnánk, vagyis nem egyértelműen, kezdettől fogva gonosz figura, ennél azért összetettebb karakterről van szó. Gárdonyi fokozatosan ismerteti meg vele az olvasót, szinte a szemünk előtt válik a kassai hadnagy a vártisztek egyikéből kissé kellemetlen akadékoskodón és a bátorságról tépelődőn át a vár elárulójává.

Gárdonyi bravúrja abban rejlik, hogy ezt a változást anélkül tudja érzékeltetni, hogy nyíltan kimondaná: Hegedüs István alapvető tulajdonsága az, hogy eredendően gyáva, bár sokáig ezzel még ő maga sincs tisztában. Bizonytalan, gyenge, tépelődő jellem, emiatt válik összetettebb figurává is.

Első és legfontosabb „tulajdonsága” az, hogy nem Hegedűsnek hivják, hanem Hegedüsnek, így rövid ü-vel. Erre figyeljetek, mert tipikus helyesírási hiba szokott lenni!

Emberünk első felbukkanása a IV. rész 2. fejezetében történik. Ekkor Gergely érkezése után Dobóval körbejárják a várat és „A kapu előtt, benn a várban egy széles arcú, sovány hadnagy oktatott körülbelül ötven katonát.”

A hadnagy ugyanazt csinálja, mint a világ összes hadseregének összes kiképzőtisztje: ordít a katonákkal. Gergely rá is kérdez, hogy ki ez a hadnagy.

„- Hegedüs – felelte Dobó -, a kassaiak hadnagya. Kemény ember.” Egyelőre tehát csak annyit tudunk meg emberünkről, hogy hivatásos katona és hogy kemény ember. Ebből arra következtethetünk, hogy Dobó már jól ismeri őt, de arra nem kapunk választ, hogy mit értett a keménységen. Hegedüsnek ez az első szereplése még nem hagy mély nyomot az Olvasóban, a kassai hadnagy nem emelkedik ki semmi különlegességgel (az ordításon kívül) a várvédők seregéből.

Hegedüs legközelebb a IV. rész 4. fejezetében hallat magáról, kétszer is. Ez az a fejezet, amelyben Dobó összehívja a várbeli tiszteket és Gergellyel felolvastatja, hogy honnan, hány katona érkezett.

„[…]Serédy György úr küldött vagy kétszázat.
– Abból nincs több, csak valami ötven – szólt Mekcsey.
És egy sunyorgó szemű, arcban erősen csontos hadnagyra pillantott.
– Nem tehetek róla – felelte az. – Én itt vagyok.
És a kardját megzörrentette.”

Dobó persze azonnal közbelép. „- Hegedüs barátom, ki beszél itt rólad? Hunyadinak is voltak hitvány katonái.”

Az alig felvillanó konfliktus ezzel el is rendeződött. Figyeljünk meg azonban két dolgot:

  • Egyrészt újabb infókat kapunk a külsejéről. Eddig annyit tudtunk róla, hogy „széles arcú, sovány hadnagy”, most már azt is tudjuk, hogy „sunyorgó szemű, arcban erősen csontos”. Akárhogy is nézzük, ezek a tulajdonságok bizony nem a mesebeli szőke herceg jellemzői, Gárdonyi nem mondja ki, de a leírásból egyértelműen kiderül, hogy Hegedüs István hadnagy bizony nem jóképű férfi. (Az pedig az én személyes problémám, hogy eddig akárkit kérdeztem, még soha senki sem tudta nekem elmagyarázni, hogy milyen is az, ha valaki „sunyorgó szemű”. Na mindegy.)
  • Másrészt Hegedüs tulajdonképpen ártatlanul kerül kellemetlen helyzetbe. Az ugyanis nem az ő hibája, hogy a katonái út közben elszöktek. Meg is jegyzi védekezésül, hogy ő bizony itt van. Ennek ellenére az Olvasóban mégis kellemetlen érzés marad vele kapcsolatban, hiszen bár nem tehet a szökésekről, valójában mégis az ő felelőssége a dolog.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Dobó István jellemzése

Annak ellenére, hogy Az Egri csillagok – mint ahogy alcíme is mutatja – Bornemissza Gergely életét igyekszik bemutatni, vitathatatlan, hogy a regény egyik főszereplője Dobó István, aki valós történelmi személy volt. A mostani írásunkban elemezzük személyét Gárdonyi műve alapján, egy másik szösszenetben pedig arról olvshattok, hogy milyen ismereteink vannak a valóságban erről az ízig-vérig katonaemberről. Megsúgom, néhol meg fogtok lepődni.

Lássuk tehát először, mit tudunk meg Dobó Istvánról a regény alapján.

Dobó István közvetlenül az első rész második fejezetében megjelenik, négy katonája élén lovagol be Bornemissza Gergely szülőhelyére, Keresztesfelvára. „Egy piros köpenyeges, szőke dalia lovagol elöl. Darutoll a süvegén. Előtte a nyergen keresztbe fektetett puska. Könnyű, meggyszín zekéje alól páncéling csillog. Mögötte négy másik vitéz. Hogy beérkeznek a faluba, jobbra-balra forgatják a fejüket, mintha valami csoda volna annak a falunak minden háza.”

Rögtön megtudjuk tehát, hogy hogyan néz ki Dobó István, milyen ruhában van, és a katonák csodálkozásából az is kiderül, hogy nem számítottak falura a közelben, véletlenül tévedtek erre. Dobó István és Cecey beszélgetéséből azután több fontos információt is kapunk emberünk személyéről: Először azt, hogy Török Bálint katonaságához tartozik. Ebből – kis történelmi háttérismerettel – az is világossá válik számunka, hogy a három részre szakadt Magyarországon jelen lévő hatalmi tényezők közül Dobó Habsburg Ferdinánd csapatában játszik. Más kérdés, hogy a regény – és a történelem – folyamán Török Bálint átpártol János Zsigmondhoz, illetve anyjához, Izabella királynéhoz, Dobó István azonban végig Ferdinánd-hű marad.

Érdekes adalék – bár nem közvetlenül Dobó személyiségéhez kapcsolódik –, hogy amikor Cecey borral kínálja a fáradt vitézt, akkor Dobó elhárítja, mondván: „- Vizet iszok, ha szomjazok”. Ez azért furcsa, mert akkoriban az emberek, már aki tehette, nem elsősorban azért ittak bort, mert mindenki alkoholista volt, hanem a hiányos higiéniai viszonyok miatt, azaz gyakran fertőzött volt a víz.

Dobó tehát Ferdinánd király seregébe tartozó 31 éves lovas tiszt, aki Várpalota ostroma után érkezik – véletlenül – Keresztesfalvára, mint kiderül nem akármilyen küldetésben. Ugyanis a palotai vár urát, Móré Lászlót üldözi, aki csellel megszökött az ostromlott várból.

És akkor tegyünk most egy kis történelmi kitérőt, Móré László ugyanis megérdemli, hogy néhány bővebb mondatot szánjunk rá. Emberünk valós történelmi személyiség és nagyjából olyan aljas is volt, mint ahogy azt Gárdonyi lefesti. Várpalota uraként úgy gondolta, hogy elég erős ahhoz, hogy mindkét királlyal plusz a törökkel is dacoljon, rabolta, pusztította a vidéket, nemeseket ejtett fogságba, és csak busás váltságdíjért cserébe engedte el őket, hogy a jobbágyok kizsigereléséről már ne is beszéljünk. Zárójelben jegyezzük meg azért, hogy Móré életmódja bőven nem volt szokatlan az akkori Magyarországon.

Végül aztán a királyoknak is szemet szúrt tevékenysége s a török is elunta, hogy minduntalan rajtaütnek portyázó csapatain, ezért Szapolyai János, valószínűleg I. Ferdinánd tudtával, parancsot adott Móré megregulázására. Érdekesség, hogy Hasszán bég vezetésével török csapatok is csatlakoztak az ostromhoz, sőt 50 cseh bányászt is odarendeltek aknaásás céljából. Ez utóbbi, mármint az aknás várostrom, ekkor fordult elő először Magyarországon. Móré azonban nem hazudtolta meg önmagát, kétheti ostrom után – végső kitartásra ösztönözve embereit – kiszökött a várból azon a címen, hogy segítséget hoz. Tehát a várpalotai ostrom is megtörtént, és úgy történt meg, ahogy azt Gárdonyi leírja.

És akkor most vissza Dobóhoz, akinek legfontosabb jellemvonásai már a regény elején kiderülnek. Ezek pedig a hősiesség és a könyörtelen török gyűlölet. Dobó megtehetné, hogy amikor a török fogságból hazaszökő Gergelyéktől megtudja, hogy Jumurdzsákék meg fogják támadni a falut, simán magára hagyja Ceceyéket. Ez azonban meg sem fordul a fejében, rögtön a védekezésre gondol, segítséget hoz Pécsről.

Embereivel a legjobban igyekszik kihasználni a falu adta védekezési lehetőségeket, mint tudjuk, sikerrel. Dobó el is nyeri ezért méltó „jutalmát”, hiszen a török támadók kötött ott van Móré László is, akit sikerül is fogságba ejteni.

Jumurdzsákot ráadásul személyesen is ismeri, ugyanis a janicsár ott volt Várpalota ostrománál, tehát míg pár nappal korábban egy csapatban játszottak, most szembe kerültek egymással.

A magyar rabok kiszabadításánál Dobó igazságos, tisztességes oldalát ismerjük meg. Először megpróbálja megtudni – részben a foglyoktól, részben Jumurdzsáktól –, hogy kitől szerezték a zsákmányt a törökök, majd amikor ez nem sikerül, úgy dönt, hogy a török szerzeményt szétosztja a volt rabok között. Így jut mindenkinek szekér és ló.

Dobót mélységesen meglepi Gergely bátorsága és vakmerősége, az, hogy egy 7 éves kisgyerek lovat tudott zsákmányolni a töröktől. Más kérdés, hogy mi, a regény olvasói tudjuk, hogy Gergely nem szándékosan kötötte el Jumurdzsák lovát (és annak nyergébe rejtve a 300 aranyat), hanem mondhatni, hogy véletlenül, mivel nem tudta kicsomózni a kötelet, amivel a saját és a török ló volt összekötve.

Dobó tehát elhatározza, hogy vitézt nevel a kisfiúból, ennek jegyében a török zsákmányból származó kis piros hüvelyes kardot köti az oldalára, majd megkéri Gábor papot, hogy vigye el a fiút Török Bálint lakhelyére, Szigetvárra. Dobó ugyanis előrelátó és amikor elhatározza, hogy az úton felbukkanó 200 fő török csapatot megtámadja, azzal is tisztában van, hogy Gergely nem lesz biztonságban a csata alatt, ezért küldi el a pappal. Ráadásul a gyerekneveléshez is érthet valamicskét, hiszen az a mondata, miszerint Az a fő, hogy ne féljen a legény!” egész életére hatással lesz Gergelyre.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz




Beske, a cigányasszony jóslatai

Az Egri csillagokhoz kapcsolódó kérdések között viszonylag sokszor jelenik meg a cigányasszony jóslása. Most ezt fogjuk közelebbről megnézni, illetve azt, hogy a jóslatokból mi vált/nem vált valóra a regényben illetve a valóságban.

A cigányasszony külső leírását az I. rész 4. fejezetében kapjuk meg.

„A rabok többnyire fiatal és erős emberek. A nők között van egy kis sovány, rongyos cigány¬asszony is. Annak a keze-lába cigány szokás szerint börzsönnyel van bepirosítva, de még a haja is.
Időnkint hátraveti a fejét, mert a haja a szemébe lóg. És gyakorta szól cigány nyelven Sárközivel, a ragyás cigánnyal.”

Később Beske az I. rész 10. fejezetében jósol előbb Dobónak, majd Gergelynek.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdemes megemlíteni, hogy Beske már korábban is villantani akar jóstehetségével az I. rész 4. fejezetében.

„- Hát mit beszélgettek cigányul?
– Ast mondja ezs azs asszony, hogy ha a tűzs mellé erestenék, megmandaná a jevendőnket.”

Gábor pap azonban – ekkor még – gyorsan lerendezi őt.

„- A jövendő Isten kezében van – szólt rájuk a pap. – Ne cselekedjetek az ő nevében semmi komédiát!”

Ne feledjük, a középkorban vagyunk, amikor a jóslás bőven boszorkányságnak számított, szélsőséges esetben öltek is miatta!

A cigányasszony jóslata Dobó Istvánnak

„A cigányasszony odaült a tűzhöz, összekotorta a parazsat, és fekete, apró magvakat szórt reá.
– Datura stramonium- szólt a pap, a magvakra tekintve.”

Lábjegyzetként vetem közbe, hogy a datura stramonium, magyarul csattanó maszlag, aminek a magjai – is – erősen hallucinogének. Vagyis azt mondhatjuk, hogy Beske betépett… Ugyanakkor mielőtt belelkesednétek, jelzem, hogy kipróbálása ellenjavalt, mivel erősen mérgező, élvezeti értéke gyakorlatilag nulla, és fogyasztása esetén sokkal valószínűbb a kórházi kezelés, mint a vihogás… Én szóltam.

„A parázsról kék füstoszlop szállt fel. A cigányasszony kőre ült, és beletartotta a füstbe az orcáját.[…]
– A kezét… – mondotta néhány perc múlva a cigányasszony Dobónak.
Dobó odanyújtotta.
A cigányasszony fölemelte az arcát az égnek. A szeme fehérével nézett fölfelé. És remegő ajkakkal beszélt:
– Vörös és fekete madarakat látok… Szállanak egymás után… Tíz… tizenöt… tizenhét… tizennyolc…
– Ezek az éveim – mondotta Dobó.
– A tizennyolcadik madárral egy angyal repül. Leszáll hozzád, és veled marad. Kendőt rak a homlokodra. A neve Sára.
– Eszerint Sára lesz a feleségem. No, szép vénlegény leszek, mikorra megtalálom Sárát!
– A tizenkilencedik madár vörös. Sötét, villámos felhőt hoz magával. A földön három nagy oszlop eldőlt.
– Buda? Temesvár? Fehérvár? – kérdezi Dobó tűnődve.
– A negyedik is lángol már, te fenntartod azt, noha kezedre, fejedre záporként hull a tűz.
– Szolnok? Eger?
– A huszadik madár aranyszínű. A nap sugaraiba van öltözködve. A fején korona. A korona egy gyémántja az öledbe hull.
– Ez jót jelent.
– Aztán megint vörös és fekete madarak szállanak egymás után. De sötétség következik… Nem látok többé semmit… Lánccsörgést hallok… A te sóhajtásodat…
Összerázkódott, és elbocsátotta Dobónak a kezét.
– Eszerint börtönben halok meg – szólt Dobó összeborzongva.”

Még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




A kis, piros hüvelyes kard szerepe

Egy másik írásban már volt szó egy olyan tárgyról (Jumurdzsák gyűrűje), ami fontos szerepet játszik az Egri csillagokban és komoly hatással van a cselekményre és a szereplők sorsára.

Most egy másik, hasonlóan fontos dologról lesz szó, nevezetesen Bornemissza Gergely piros hüvelyes kardjáról. Látni fogjuk majd, hogy a kis kard a regény elején és végén jut fontos szerephez.

A kis kard az I. rész 10. fejezetében kerül elő. Emlékezzünk rá, ez az a rész, amikor Dobó és Pécsről toborzott zsoldosai előbb visszaverik Jumurdzsák és társai támadását, majd Gergely segítségével kiszabadítják az erdőben lévő foglyokat.

„Az egyik kocsiban egy halom mindenféle fegyver volt. Az is szedett-vedett zsákmány, java része a Móré várából való. De volt közötte egy könnyű kis meggyszín bársonyhüvelyű kard is. Dobó fölvette azt.

– Bornemissza Gergely, jer ide. Fogd ezt a kardot. A tiéd. Légy hű vitéze a hazának, jámbor szolgája az Istennek. Áldás és szerencse legyen a fegyvereden!
Felkötötte a kardot a gyerek derekára, és homlokon csókolta a kis vitézt.
A kisfiú komolyan fogadta a kitüntetést. Szinte belehalványult. Talán a jövendő idők fuvalma szállt át
egy pillanatra a lelkén: megérezte, hogy nemcsak a kardot kötötték őhozzá, hanem őt is a kardhoz.”

Ebből a részből megtudjuk, hogy a kard hadizsákmány, Móré László várpalotai ostrománál szerezték Jumurdzsákék.

Gergely kiérdemelte a kardot, mondhatni, megdolgozott érte, hiszen életkorához képest nagy haditetteket vitt véghez: Lovat szerzett a töröktől és elvezette Dobóékat az erdőben fogva tartott foglyokhoz.

Figyeljük meg, hogy Gergely jövőbeli sorsa gyakorlatilag eldőlt azzal, hogy megkapta a kardot. Erre utal az, hogy „… nemcsak a kardot kötötték őhozzá, hanem őt is a kardhoz.” Most már biztos, hogy vitéz lesz belőle.

A kis kard még egyszer előbukkan az első részben, a 11. fejezetben. Ekkor Gergely Dobó mellett lovagolva tart vissza a foglyok kiszabadítása után Keresztesfalvára.

„Gergely azt hitte, álmodik. Ahogy ott poroszkált Dobó mellett a kis fürge török lovon, azon tűnődött, hogy hogyan került ő bele ebbe a nagy dicsőségbe.

Hol a lovat nézte, hol a szép kardot. A lovat meg-megsimogatta, a kardot ki-kihúzta. Ha véletlenül törökre bukkannak, és Dobó azt mondja neki: vágjad, Gergő! – hát az is bizonyos, hogy Gergő nekivág most akár egy hadseregnek!”

Gergő tehát nagyon büszke a kardjára. Lássuk be, lehet is, hiszen egyetlen nap alatt hatalmasat fordult az élete. A 7 éves jobbágyfiúnak egyik napról a másikra lett aranya, lova és kardja.

Gergő büszkesége nyilvánul meg akkor is, amikor Gábor pappal Szigetvárra érkeznek Török Bálinthoz. A pap bemutatja Gergelyt Bálint úrnak, a feleségének és két kisfiának. A két Török fiú persze először ijedten nézi az idegen gyereket, de Gergő feltalálja magát:

„- Győjjenek – szólt Gergő -, megmutatom a kardomat.

A három fiú hamarosan összebarátkozott.”

Még nincs vége, kattints a folytatáshoz!