Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló

Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényének részletes olvasónaplója fejezetenként

A regény mindössze négy fejezetből (egyes kiadásokban részből…) áll, de az egyes fejezetek elég hosszúak, ezért négy külön bejegyzésbe tettem őket a könnyebb kezelhetőség érdekében! 🙂

1. fejezet

2. fejezet

3. fejezet

4. fejezet

Remélem hasznosnak találjátok majd az olvasónaplót! 🙂

 

Zsiráf




“Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló” bejegyzéshez 12 hozzászólás

    • Sajnos ismerjük!
      Ott hibázzátok el, hogy ezeket a sorokat ctrl+c és ctrl+v módszerrel kimásoljátok, és megformázzátok.
      A probléma két tényezőből áll:
      1. Mivel évek óta tanítunk benneteket, gyanús, mikor többszörösen összetett mondatokat „írtok”, de a tanórán egy egyszerű mondatban is súlyos hibákat hoztok össze.
      2. Emellett könnyen lebuktok, mert ha kimásolok egy mondatot, ami felkelti a gyanúmat azzal kapcsolatban, hogy vajon önálló munkát adtatok-e be, akkor beírom a Google keresőbe, ami ugye szókapcsolatokra is képes keresni, és azonnal ezen a honlapon találom magam.
      Ha kézzel másoltad le, akkor is lebuksz, ha doc-ban adtad le, akkor szintén.
      Csináljátok nyugodtan, nekünk így könnyebb kijavítani. Ami innen jön, az instant elégtelen.

      Ha már csaltok, akkor fogadjatok meg egy őszinte jótanácsot: használd ezt az olvasónaplót, de ésszel. Írd át saját szavaiddal az egészet! Egyrészt akkor az már a tied, dolgoztál vele, és olyan mondatokat fogsz leírni, amik jellemzőek voltak rád a tanévek alatt. Ergo nem buksz le.
      Persze, ez sok munka, ennyi erővel akár el is olvashatnád.

      Válasz
      • Kedves Egy Tanár!

        Valószínűleg ShadowFace07-nek már nem segítenek a tanácsok, mivel öt éve kommentelt.
        Én viszont őszintén köszönöm a hozzászólást, főleg az utolsó két bekezdés miatt, cserébe az első sorért nem sértődöm meg… 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

        Válasz
  1. Kösziiiiii!!Imádom ezt az oldalt!! Jo sok 5-öst köszönhetek neked !!király vagy!!🤗🤗😇😘🤓

    Válasz
  2. Kedves Zsiráf!

    Már több olvasónaplódat is használtam.
    Fantasztikusak!
    Köszönöm a rengeteg segítséget! Ilyen profi oldallal még nem találkoztam.
    Mégegyszer nagyon köszönöm!
    Csilla

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!

    Nagyon király az oldal, rettenetesen sokat segítesz nekem. Ezeket az olvasónaplókat olvasva sokkal jobban megértem a lényeget, mintha a könyveket olvasnám! 🙂

    Üdv:
    Milán

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .