Zrínyi Miklós – Szigeti veszedelem – Olvasónapló

Nyolcadik ének

Másnap hajnalban Szulejmán a sátrában kesereg. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet az álmában megjelenő apja szellemére hallgatnia. Úgy tűnik, mégsem lesz olyan könnyű a győzelem a magyarok felett.

Szulejmán úgy érzi, hogy istene, a muzulmánok istene elhagyta őt, Zrínyi rövid időn belül kétszer is nagy veszteségeket okozott a seregének, legjobb harcosai közül sokan elestek.

Szulejmánnak tanácsra van szüksége, utasítja Szokolovics Mehmetet, hogy hívja össze a vezérek tanácsát.

Mehmet össze is hívja a tanácsot, a devánt, amin azonban Szulejmán nem vesz részt személyesen, a sátor egy rejtett zugából hallgatja a tanácskozókat.

A beszédet Szokolvics Mehmet kezdi, elmondja, hogy Szulejmán a vezérek tanácsát kéri, hogyan kellene bevenni Szigetvárat minimális veszteséggel, minél rövidebb időn belül.

Elsőként Rustán pasa, a császár veje emelkedik szólásra, aki előző nap olyan csúnyán kikapott Zrínyitől. Elmondja, a törökök bizony hibát hibára halmoztak eddig. Túlságosan elbizakodottak voltak, azt hitték, hogy pusztán számbeli fölényükkel elsöpörhetik Szigetvárat.

Elfelejtkeztek arról, hogy a várat a nagy Zrínyi védi, aki kemény ellenfél.

A törökök ész nélkül érkeztek a várhoz, nem derítették fel kellően, nem küldtek ki kémeket. Hibázott Ozmán basa és Ali Kurt aga, amikor az Almás folyó két oldalán vertek tábort, ráadásul nekik nem az lett volna a feladatuk, hogy harcoljanak Zrínyivel, hanem hogy megszállják a vár körüli síkságot, elvágva ezzel a várat. De Ozmán túlságosan beképzel volt, azt hitte, hogy rögtön be tudja venni a várat, és erre csúnyán ráfizetett.

Hibáztak akkor is, amikor úgy vették körül a várat, hogy nem építettek a saját védelmükre sáncokat, árkokat. Ezt pedig ki is használta Zrínyi és megtámadta őket.

Rustán szerint ezeket a hibákat már nem lehet jóvá tenni, de tanulhatnak belőlük. Azt javasolja, hogy ésszel álljanak az ostromhoz. A tábor védelmében őröket kell állítani, a várat sáncokkal kell körülvenni, hogy Zrínyik ne tudjanak kényük-kedvük szerint kirohangálni a várból, a vizes árkot be kell temetni és ágyúval addig lőni a várat, amíg a falak le nem omlanak.

Természetesen rögtön érkezik az ellenvélemény is. Delimán dühös szónoklattal válaszol Rustán bölcs és higgadt tanácsaira.

Delimán szerint butaság a védművek készítése, nem ásóval és kapával fogják bevenni Szigetvárat. A török sereg katonákból áll, nem borzokból, akik ásnak és elbújnak a lyukakban. A várat csak vitézséggel, frontális támadással lehet bevenni.

A török vitézek arra valók, hogy harcoljanak, Ozmán és Ali Kurt nem volt elég bátor ezért mérhetett rájuk vereséget Zrínyi. Ráadásul előző nap Zrínyi nem várta meg Delimánt és embereit, visszavonult előlük a várba. Delimán ezt úgy értékeli, hogy Zrínyi is tud futni, csak bátor és vakmerő török vitézek kellenek hozzá.

Rustán persze sértőnek találja Delimán vádjait és válaszolni akarna rájuk, de Delimánt annyira felbosszantja az óvatoskodó török támadás terve, hogy otthagyja az ülést.

Ekkor Demirhám pattan fel. A szerecsent eddig sem a megfontoltságáról ismertük, most is heveskedik. Igazat ad Delimánnak és gyakorlatilag ugyanazt mondja: nem tanácskozni kell, meg ücsörögni, tervezgetni, hanem nekiesni a magyaroknak és győzni. Demirhám is kimegy a sátorból.

Ez már Rustánnak is sok, ha Delimán és Demirhám ész nélkül akar rárohanni Szigetvárra, ám legyen, de Rustán biztos a vereségben, elhamarkodott támadásban nem akar részt venni, és ő is otthagyja a gyűlést.

Ezután Petráf emelkedik szólásra. Elmondja, hogy milyen szomorú, hogy nincs egyetértés a török vezérek között, és rámutat arra, hogy ez milyen veszélyes lehet. A török birodalmat az tette naggyá, hogy a vezérek mindig egyetértésben cselekedtek. Egy kis létszámú hadsereg is tud nagy győzelmeket aratni, ha összetartanak és egy hatalmas, több százezres sereg is csatát veszthet, ha széthúzás gyengíti.

Petráf kompromisszumot javasol Rustán és Delimán terve között. Szerinte érdemes védműveket készíteniük, mert eddig mindig Zrínyi irányította a harcokat, akkor csapott ki a várból, amikor akart, néha csak pár embere is hatalmas kavarodást és pusztítást végzett a törökök között.

Ezt meg tudják akadályozni a sáncokkal, amik Petráf szerint nem arra valók, hogy a törökök gyáván mögéjük húzódjanak, hanem arra, hogy a magyarok váratlan támadásai ellen védelmet nyújtsanak. Az őrök állításával pedig időben értesülhetnek a magyar portyákról és így egységesen és szervezetten tudnának fellépni ellene.

Vagyis Petráf képviseli a józan hangot a tanácsban: nem kell megijedni a magyaroktól és sáncok mögött rettegni, hogy mit fognak csinálni, de nem szabad ész nélkül rájuk sem rontani. Ki kell használni a török számbeli fölényt és azt az előnyt, hogy ők az ostromlók, bőven van idejük, akár szép lassan is felmorzsolhatják a védőket, akik nem tudnak hova menni.

A tanács egyhangúlag elfogadja Petráf javaslatait, majd feloszlik.

Az ifjú, hirtelen haragú és hírnévre vágyó Delimán azonban nem csak a tanácsból távozott, személyes meghallgatást kér a szultántól.

Elmondja Szulejmánnak, hogy szerinte a tanácsban ülő vezérek gyávák, akik elpuhultak a nagy gazdagságban. Nem a győzelem és a dicsőség érdekli őket, hanem, hogy minél hosszabb ideig élvezhessék az életet.

Delimán egy ötlettel is előáll. Szerinte ha Zrínyit és 5 főhadnagyát megölik, azzal lefejezik a magyar sereget, ami ezek után megadja magát. Delimán azt kéri Szulejmántól, hogy hadd hívja ki párbajra ő és még 5 török vitéz a hat magyart.

Szulejmánnak tetszik Delimán hevessége, és ahogy az ifjú török szomjazza a dicsőséget, de a török szultán tapasztalt hadvezér, tudja, hogy Zrínyi aligha egyezik bele egy ilyen ötletbe, bármilyen lovagiasnak is hangzik.

Delimán azonban nem tágít, mindenképpen párbajozni akar. Szulejmán végül kompromisszumot ajánl: először megpróbálják ágyúkkal szétlőni a várat és ezzel megadásra kényszeríteni a magyarokat. Ha ez a taktika nem jön be, akkor mehet Delimán párbajozni.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!