Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés

Összegzés

Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Dekameron ötödik napjának kilencedik novellája, vagyis A sólyom feláldozása szokatlanul komoly darab a Dekameron novellái között,  meglepően összetett történet, sokrétű mondanivalóval.

A cselekmény kezdeti egyszerűsége, már-már bugyutasága ellenére a történet végén komoly morális problémákkal kell a szereplőknek megküzdeniük, nehéz döntéseket kell hozniuk: Federigónak fel kell áldoznia egyetlen megmaradt vagyontárgyát anélkül, hogy bármilyen viszonzásra számíthatna, Giovannának pedig meg kell alázkodnia.

A történet nagyon életszerű, nincs méltó büntetés és nincs megérdemelt jutalom sem: Federigo hiába tűnik győztesnek, hiszen övé az asszony és a vagyon is, valójában Giovanna nem szerelemből megy hozzá.

Giovanna pedig hiába követ el minden tőle telhetőt, hogy megmentse a fiát, hiába alázkodik meg Federigo előtt, férje után fiát is elveszíti.

A sólyom feláldozása örök emberi tulajdonságokkal foglalkozik és nagy kérdéseket tesz fel. Attól, hogy valamit nagyon akarunk és szerintünk mindent megteszünk érte, még nem biztos, hogy meglesz a jutalom is. Attól, hogy egy anya mindent megtesz a gyermekéért, még nem biztos, hogy sikeres is lesz.

A novellát természetesen még a végtelenségig lehet elemezgetni, boncolgatni, belemagyarázni és kiemelni belőle, de szerintem a legfontosabb dolgokat átvettük. Ha véleményetek van, nyugodtan kommenteljetek!

-Vége-

 




“Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Magyartanárként örömmel olvastam ezt a részletes és egyéni ötleteket is tartalmazó elemzést!

    Válasz
    • Kedves Szökőcsné Beregszászy Ágnes!

      Köszönöm szépen, mindig jól esik a szakmai megerősítés! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Hm, én ezzel a szerelem kérdésével csínján bánnék. A szöveg sehol sem tér ki valóban arra, hogy szereti.. De arra sem, hogy nem szereti.
    A novella végi tartózkodása, ellenkezése nem Federigonak szól, hanem bátyjai nógatásának. Ő a kényszert nem szereti.
    Itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy még egy kényszert nem szeret, ami hosszú vitát eredményezne. Nézzük meg ezeket a sorokat: „.. nem vonhatom ki magamat az anyák közös törvénye alól; mivel pedig e törvények ereje kényszerít, akaratom és minden illendőség és minden tartózkodásom ellenére ajándékul kell kérnem tőled valamit…”. Ha valamely nő – mondom férfiként – tényleg szereti a gyerekét, akkor nem hivatkozik kényszerítő erőre, hanem odamegy és elkéri. Nem külső kényszerre, szokásra hivatkozik, hanem valódi, belső, szülői kényszerre. (Persze lehet, hogy vagy a fordító vagy maga Boccaccio nem érzi át az anyai szeretet erejét.)
    Ezért az én olvasatom az, hogy voltaképpen a kényszer elől megy a házasságba. Olyan nőt látunk tehát, aki a saját döntése alapján kívánja az életét leélni. A reneszánsznak szvsz az a mozzanata kerül itt elő, mely a mindenfajta kényszerek ellenére saját döntését meghozni tudó személyiséget magasztalja fel. Giovanna XX. századi nőként dönt – döntését a bátyjai is elismerik.
    És még egy a szerelemhez: „a boldogan élt az asszonnyal” mondatrészlet azért -annak ellenére, hogy a férfi oldaláról mutatja az életüket – nem az érzelem nélküli kapcsolatról szól.

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Egy apró hiányosságot szeretnék jelezni: „A sólyom feláldozása” című novella szereplőinek felsorolásából kimaradtak Monna Giovanna bátyjai… A mű utolsó pár sorában még dialógusuk is van a főszereplő hölggyel:)
    Egyébként szép munka, gratulálok!

    Válasz
    • Kedves Büki Bernadett!

      Köszönöm, igazad van, javítva! 🙂 Nincs kedved írni az oldalra? 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm a kérdést, a lehetőséget – gondolkodni fogok rajta. Jelenleg eléggé leköt az, hogy a diákjaimnak írom a tananyagot…
    További jó munkát!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .