Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés

A cselekmény elemzése

A történetet tehát Fiammetta meséli el, aki bevezetőként elmondja, hogy a novellát eredetileg egy firenzei úrtól, bizonyos Coppo di Borghese Domenichitől hallotta, akinek idős korára az volt a hobbija, hogy különböző érdekes, mókás, tanulságos történetekkel szórakoztatta a környezetét.

A Dekameron novellái között ez szokatlan indításnak számít. A mesélők általában a saját ötleteiket, történeteiket mesélik el, ha mégsem, akkor sem mondják el, hogy kitől, hogyan, hol hallották a novellát.

A szokatlan kezdés oka valószínűleg az, hogy Fiammetta – és rajta keresztül Boccaccio – így akar ráerősíteni arra, hogy a novella valóban igaz, megtörtént eseményeket mesél el. Nem Fiammetta találta ki a történetet, hanem ő is hallotta valakitől, aki ráadásul „tisztelendő és nagytekintetű férfiú”, tehát nem illik kételkedni a szavában, habár a történet valódiságát nem is lehet ellenőrizni.

Erre a rövid bevezetésre szokták azt mondani, hogy Boccaccio kettős keretbe foglalja a novellát, vagyis Fiammetta meséli el Coppo di Borghese Domenichi történetét.

Szerény véleményem szerint ez így nem teljesen igaz, vagy legalábbis nem pontos meghatározás, mert kettős keretről akkor beszélhetnénk, ha az elején és végén is „keretezve” lenne a történet, márpedig Coppo di Borghese Domenichi csak a novella elején kerül elő, a végén nem. De hát ki vagyok én, hogy szembemenjek a megszokott trendekkel, tehát a lényeg, hogy nyugodtan írjátok/mondjátok azt, hogy „Boccaccio kettős keretbe foglalja a novellát”.

A történet szerint adva van egy ifjú, nemes, gazdag, jóképű firenzei lovag, Federigo Alberighi, aki beleszeret egy monna Giovanna nevű férjezett hölgybe.

Ez az alapfelállás megszokott a Dekameron történeteiben, a fiatal, nemesi származású férfi szerelme a csinos, elbűvölő, ámde férjezett olasz hölgy iránt. A legtöbb történet így kezdődik és nagyrészt arról szól, hogy az epekedő férfinak és a szintén szerelmes, de férjezett hölgynek milyen akadályokat kell legyőzniük ahhoz, hogy egymáséi legyenek, persze lehetőleg úgy, hogy arról a férj ne szerezzen tudomást.

Az ötödik nap kilencedik novellája azonban meglepő, mondhatni egyedülálló csavart tartalmaz – már persze a többihez képest. Ebben a történetben ugyanis monna Giovanna nem szereti viszont Federigót, hanem – szokatlan módon – hűséges a férjéhez.

Federigo Alberighi természetesen nem adja fel, küzd a hölgy kegyeiért, bár ennek mai szemmel nézve szokatlan módját választja: mértéktelenül pazarolja a vagyonát, lovagi tornákon vesz rész, estélyeket, partikat ad, így próbálva felkelteni Giovanna figyelmét.

A pazarlásnak meg is lesz az eredménye, monna Giovanna továbbra sem foglalkozik ugyan Federigóval, a férfinak viszont sikerül tönkre tennie saját magát és eltékozolnia minden vagyonát. Pontosabban majdnem mindet.

Marad neki ugyanis egy kis birtoka a Firenzétől nem messze lévő Campiban. Federigo ide vonul vissza, miután vagyona annyira lecsökkent, hogy már nem tud egy olasz nemeshez méltó életszínvonalat biztosítania magának Firenzében. Még mindig szerelmes Giovannába, csak éppen továbbra sem tudja megszerezni magának, sőt, most egy fokkal lejjebb került a társadalmi ranglétrán: eddig nemes volt vagyonnal, most nemes vagyon nélkül. Mondhatjuk úgy is, hogy csak a neve maradt meg.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Magyartanárként örömmel olvastam ezt a részletes és egyéni ötleteket is tartalmazó elemzést!

    Válasz
    • Kedves Szökőcsné Beregszászy Ágnes!

      Köszönöm szépen, mindig jól esik a szakmai megerősítés! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Hm, én ezzel a szerelem kérdésével csínján bánnék. A szöveg sehol sem tér ki valóban arra, hogy szereti.. De arra sem, hogy nem szereti.
    A novella végi tartózkodása, ellenkezése nem Federigonak szól, hanem bátyjai nógatásának. Ő a kényszert nem szereti.
    Itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy még egy kényszert nem szeret, ami hosszú vitát eredményezne. Nézzük meg ezeket a sorokat: “.. nem vonhatom ki magamat az anyák közös törvénye alól; mivel pedig e törvények ereje kényszerít, akaratom és minden illendőség és minden tartózkodásom ellenére ajándékul kell kérnem tőled valamit…”. Ha valamely nő – mondom férfiként – tényleg szereti a gyerekét, akkor nem hivatkozik kényszerítő erőre, hanem odamegy és elkéri. Nem külső kényszerre, szokásra hivatkozik, hanem valódi, belső, szülői kényszerre. (Persze lehet, hogy vagy a fordító vagy maga Boccaccio nem érzi át az anyai szeretet erejét.)
    Ezért az én olvasatom az, hogy voltaképpen a kényszer elől megy a házasságba. Olyan nőt látunk tehát, aki a saját döntése alapján kívánja az életét leélni. A reneszánsznak szvsz az a mozzanata kerül itt elő, mely a mindenfajta kényszerek ellenére saját döntését meghozni tudó személyiséget magasztalja fel. Giovanna XX. századi nőként dönt – döntését a bátyjai is elismerik.
    És még egy a szerelemhez: “a boldogan élt az asszonnyal” mondatrészlet azért -annak ellenére, hogy a férfi oldaláról mutatja az életüket – nem az érzelem nélküli kapcsolatról szól.

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Egy apró hiányosságot szeretnék jelezni: “A sólyom feláldozása” című novella szereplőinek felsorolásából kimaradtak Monna Giovanna bátyjai… A mű utolsó pár sorában még dialógusuk is van a főszereplő hölggyel:)
    Egyébként szép munka, gratulálok!

    Válasz
    • Kedves Büki Bernadett!

      Köszönöm, igazad van, javítva! 🙂 Nincs kedved írni az oldalra? 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm a kérdést, a lehetőséget – gondolkodni fogok rajta. Jelenleg eléggé leköt az, hogy a diákjaimnak írom a tananyagot…
    További jó munkát!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .