Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés

Giovanna természetesen aggódik a fiáért, és megkérdezi tőle, hogy mit szeretne, mi tenne jót neki, mitől érezné jobban magát. A fiú válasza meglepi az anyját és egyúttal – szándékán kívül – nagyon kellemetlen helyzetbe hozza:

„- Anyám, ha megteszed, hogy megkapjam Federigo sólymát, bizonyosra veszem, hogy nyomban meggyógyulok.”

Ezzel egy érdekes és kényes helyzet áll elő: monna Giovannának attól az embertől kellene elkérnie a kedvenc állatát, aki az iránta való szerelmében ment tönkre. Nehezíti a helyzetet, hogy Giovanna pontosan tisztában van azzal, hogy Federigo miatta tékozolta el majdnem mindenét és hogy egyetlen szórakozása, mondhatni egyetlen értéke maradt: a sólyom.

„Hogyan küldjek vagy menjek el ama sólymot elkérni tőle, mely tudomásom szerint a világ legjobb sólyma, s ezenfelül gazdájának kenyérkeresője, és hogyan lehetnék oly kíméletlen, hogy elvegyem egy nemes úrtól egyetlen örömét, melynél egyebe a világon nem maradt?”

Vagyis Giovanna itt egy morális dilemmával találja szemben magát: a büszke, szépséges firenzei nemesasszonynak attól a férfitől kellene szívességet kérnie, akit korábban elutasított, és aki gyakorlatilag miatta ment tönkre. Az persze egy másik kérdés, hogy Giovanna erről nem tehet, de a helyzet akkor is kínos.

Giovannában végül természetesen felülkerekedik az anya és elhatározza, hogy elmegy Federigóhoz és elkéri tőle a sólymot, még ha ezzel gyakorlatilag meg is alázza magát.

Egyik barátnőjével tehát Federigo háza felé sétálnak, mintha csak véletlenül járnának arra, majd Giovanna megszólítja a kertjében szöszmötölő férfit:

„- Jó napot, Federigo. – Aztán folytatta: – Azért jöttem, hogy kárpótoljalak ama veszteségekért, melyek miattam értek, mivelhogy a kelleténél jobban szerettél engemet; a kárpótlás pedig az, hogy eme barátnőmmel egyetemben egészen családiasan véled akarok ma ebédelni.”

Vagyis Giovanna azért nem hazudtolja meg önmagát és társadalmi helyzetét: most ismét a büszke nemes hölgy beszél belőle. Arra nem képes, hogy rögtön a kéréssel hozakodjon elő, a látogatását úgy állítja be, mintha az kárpótlás lenne a férfi reménytelen szerelme miatt.

Figyeljük meg Giovanna ravaszságát is: azzal, hogy a kárpótlás szót használja, ügyesen alkupozíciót is teremt magának. Olyan, mintha adna valamit, hogy utána majd kérhessen. Nyílván a fia egészsége miatti félelem motiválja, de akkor is ügyesen csinálja.

És most nézzük Giovanna látogatását Federigo szemszögéből. Nos, mondhatjuk nyugodtan azt, hogy a férfi meglepődik, nem kicsit. Csodálkozik rajta, hogy szerelme, az asszony, akiért mindenért feláldozta és elveszítette, egyszer csak megjelenik a háza előtt és vele akar ebédelni. Miért most? Eddig miért nem?

Van azonban egy ennél sokkal fontosabb és kényesebb kérdés is: mivel vendégelje meg?

Federigót eddig nem nagyon zavarta, hogy tönkrement, elvolt a kis birtokon, volt neki egy jobbágya és annak felesége, solymászgatott, eltöltötte az idejét. Valójában már régen lemondott Giovannáról is, ha egyszer nem kaphatta meg az asszony, amíg volt vagyona, akkor beletörődött abba, hogy most, amikor már elszegényedett, biztos nem lesz az övé. Erre az asszony megjelenik nála… Mit lehet itt tenni?

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Boccaccio – Dekameron – Ötödik nap kilencedik novella – A sólyom feláldozása – Elemzés” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Magyartanárként örömmel olvastam ezt a részletes és egyéni ötleteket is tartalmazó elemzést!

    Válasz
    • Kedves Szökőcsné Beregszászy Ágnes!

      Köszönöm szépen, mindig jól esik a szakmai megerősítés! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Hm, én ezzel a szerelem kérdésével csínján bánnék. A szöveg sehol sem tér ki valóban arra, hogy szereti.. De arra sem, hogy nem szereti.
    A novella végi tartózkodása, ellenkezése nem Federigonak szól, hanem bátyjai nógatásának. Ő a kényszert nem szereti.
    Itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy még egy kényszert nem szeret, ami hosszú vitát eredményezne. Nézzük meg ezeket a sorokat: „.. nem vonhatom ki magamat az anyák közös törvénye alól; mivel pedig e törvények ereje kényszerít, akaratom és minden illendőség és minden tartózkodásom ellenére ajándékul kell kérnem tőled valamit…”. Ha valamely nő – mondom férfiként – tényleg szereti a gyerekét, akkor nem hivatkozik kényszerítő erőre, hanem odamegy és elkéri. Nem külső kényszerre, szokásra hivatkozik, hanem valódi, belső, szülői kényszerre. (Persze lehet, hogy vagy a fordító vagy maga Boccaccio nem érzi át az anyai szeretet erejét.)
    Ezért az én olvasatom az, hogy voltaképpen a kényszer elől megy a házasságba. Olyan nőt látunk tehát, aki a saját döntése alapján kívánja az életét leélni. A reneszánsznak szvsz az a mozzanata kerül itt elő, mely a mindenfajta kényszerek ellenére saját döntését meghozni tudó személyiséget magasztalja fel. Giovanna XX. századi nőként dönt – döntését a bátyjai is elismerik.
    És még egy a szerelemhez: „a boldogan élt az asszonnyal” mondatrészlet azért -annak ellenére, hogy a férfi oldaláról mutatja az életüket – nem az érzelem nélküli kapcsolatról szól.

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!
    Egy apró hiányosságot szeretnék jelezni: „A sólyom feláldozása” című novella szereplőinek felsorolásából kimaradtak Monna Giovanna bátyjai… A mű utolsó pár sorában még dialógusuk is van a főszereplő hölggyel:)
    Egyébként szép munka, gratulálok!

    Válasz
    • Kedves Büki Bernadett!

      Köszönöm, igazad van, javítva! 🙂 Nincs kedved írni az oldalra? 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm a kérdést, a lehetőséget – gondolkodni fogok rajta. Jelenleg eléggé leköt az, hogy a diákjaimnak írom a tananyagot…
    További jó munkát!

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .