A történetben itt kerül elő először a sólyom. Ugyanis Federigónak egyetlen vigasza marad, a solymászat. Ehhez pedig van egy gyönyörű madara, „melyhez fogható talán nem is volt a világon”.
Mialatt Federigónak sikerül anyagilag – és ezzel társadalmilag is – lenulláznia magát, monna Giovanna éli a firenzei férjes asszonyok megszokott életét: erényes asszony, aki hűséges a férjéhez, noha azt nem tudjuk meg, hogy valóban szereti-e, és fiút szül neki. Federigo legnagyobb bánatára azonban Giovanna nemcsak úgy tesz, mintha erényes és hűséges lenne, hanem az is – ellentétben a Dekameron novelláinak legtöbb női főszereplőjével.
Monna Giovanna tud Federigo szerelméről, azonban hidegen hagyja a férfi, vagyonának eltékozlása és dorbézolása inkább visszatetszést vált ki belőle. A nemes hölgy még azután sem foglalkozik Federigóval, hogy meghal a férje és ő egyedül marad a fiával.
Ez azért érdekes, mert innen derül ki, hogy nem szerelmi történetről van szó, legalábbis nem Giovanna részéről. Férje halála után ugyanis – elméletben – már semmi sem állna Federigo lelkesedésének útjába, ha az asszony viszontszeretné őt. Vagyis nem arról van szó, hogy Giovanna és Federigo reménytelenül szerelmesek egymásba és a boldog végkifejletet csak az asszony erényessége akadályozza meg a beteljesülésben.
Giovanna nem szerelmes Federigóba. Amíg a férfi gazdag volt, addig csak egy beképzelt aranyifjút látott benne, most pedig, amikor férje halála után akár viszonozhatná is az érzelmeit, csak egy elszegényedett férfit lát, aki ráadásul mértéktelen mulatozásával tékozolta el a vagyonát.
A történetben itt jön el az első fordulópont. Az immár özvegy Giovanna ugyanis a firenzei nők szokása szerint vidéki birtokán tölti a nyár legmelegebb időszakát. Micsoda véletlen, ez a vidéki rezidencia éppen Campiban van és éppen szomszédos Federigo birtokával.
Monna Giovanna fia pedig összeismerkedik, sőt, összebarátkozik Federigóval, közös témájuk pedig a solymászat. A fiút nagyon érdekli ez a szórakozás és őszintén csodálja Federigo madarát.
Erre a sok véletlenre – a szomszédos birtokokra, a barátságra Federigo és a fiú között – azért van szükséges, hogy újra össze lehessen hozni a szereplőket.
Jegyezzük meg, hogy sem Giovanna férjének, sem a fiának neve nem derül ki. Ez is kissé szokatlan Boccacciótól, mert főszereplőnek tekinthetők, legalább a fiú, még sincs nevük. Pedig a novellák többségében rengeteg mellékszereplőt is megismerünk név szerint, most pedig az egyik legfontosabb szereplőnek sincs neve….
Gyakorlatilag eddig tartott a történet bevezetése: megismertük a helyszíneket, a szereplőket, körülményeiket és motivációjukat.
Most érkezünk el a történet második fordulópontjához, ugyanis Giovanna fia súlyosan megbetegszik, bár az nem derül ki, hogy mi baja van pontosan.
Ekkor ismerjük meg Giovanna új oldalát. Már nem az erényes, hűséges asszonyon van a hangsúly, aki gőgösen, és némiképp csodálkozva utasítja el egy firenzei playboy közeledését, hanem a féltő és gondoskodó anyán, aki bármit megtenne a fiáért, annak gyógyulásáért.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Magyartanárként örömmel olvastam ezt a részletes és egyéni ötleteket is tartalmazó elemzést!
Kedves Szökőcsné Beregszászy Ágnes!
Köszönöm szépen, mindig jól esik a szakmai megerősítés! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Hm, én ezzel a szerelem kérdésével csínján bánnék. A szöveg sehol sem tér ki valóban arra, hogy szereti.. De arra sem, hogy nem szereti.
A novella végi tartózkodása, ellenkezése nem Federigonak szól, hanem bátyjai nógatásának. Ő a kényszert nem szereti.
Itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy még egy kényszert nem szeret, ami hosszú vitát eredményezne. Nézzük meg ezeket a sorokat: „.. nem vonhatom ki magamat az anyák közös törvénye alól; mivel pedig e törvények ereje kényszerít, akaratom és minden illendőség és minden tartózkodásom ellenére ajándékul kell kérnem tőled valamit…”. Ha valamely nő – mondom férfiként – tényleg szereti a gyerekét, akkor nem hivatkozik kényszerítő erőre, hanem odamegy és elkéri. Nem külső kényszerre, szokásra hivatkozik, hanem valódi, belső, szülői kényszerre. (Persze lehet, hogy vagy a fordító vagy maga Boccaccio nem érzi át az anyai szeretet erejét.)
Ezért az én olvasatom az, hogy voltaképpen a kényszer elől megy a házasságba. Olyan nőt látunk tehát, aki a saját döntése alapján kívánja az életét leélni. A reneszánsznak szvsz az a mozzanata kerül itt elő, mely a mindenfajta kényszerek ellenére saját döntését meghozni tudó személyiséget magasztalja fel. Giovanna XX. századi nőként dönt – döntését a bátyjai is elismerik.
És még egy a szerelemhez: „a boldogan élt az asszonnyal” mondatrészlet azért -annak ellenére, hogy a férfi oldaláról mutatja az életüket – nem az érzelem nélküli kapcsolatról szól.
Kedves Gábor!
Köszönöm a véleményed és a kiegészítést! 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Egy apró hiányosságot szeretnék jelezni: „A sólyom feláldozása” című novella szereplőinek felsorolásából kimaradtak Monna Giovanna bátyjai… A mű utolsó pár sorában még dialógusuk is van a főszereplő hölggyel:)
Egyébként szép munka, gratulálok!
Kedves Büki Bernadett!
Köszönöm, igazad van, javítva! 🙂 Nincs kedved írni az oldalra? 🙂
Üdv:
Zsiráf
Kedves Zsiráf!
Köszönöm a kérdést, a lehetőséget – gondolkodni fogok rajta. Jelenleg eléggé leköt az, hogy a diákjaimnak írom a tananyagot…
További jó munkát!
Kedves Büki Bernadett!
Nemes feladat, nagy kihívás 🙂
Üdv:
Zsiráf