Erich Kästner – A két lotti – Olvasónapló

Tizenkettedik fejezet

A két lotti olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Egy pár napot ugrunk előre az időben: a Bécsi Első Kerületi Anyakönyvi Hivatal tisztviselője, Benno Grawunder úr, éppen összeadja Pallfy karmestert és Körner asszonyt.

A tanuk Gabele bácsi, a festő és Strobl udvari tanácsos úr. És természetesen ott van Pepike, a kutya is.

„Lotti és Luise áhítatosan ülnek a széken, s majd elolvadnak a boldogságtól.” És persze a saját érdemüknek tekintik, hogy újra összehozták a szüleiket. Ami tulajdonképpen igaz is.

Az esküvő után Gabele festő és Palffy egymással suttognak, majd a karmester úgy dönt, hogy még nem mennek haza. Először elmennek Luise iskolájába, ahova beíratják Lottét is, hiszen nem kérdés, hogy Körner asszony (illetve most már Palffy asszony) és Lotte Bécsbe költöznek.

Humoros jelenet, amikor Kilian úr, az iskolaigazgató meglepődik, hogy Palffy karmester még egy lányát be akarja íratni az iskolába, aki ráadásul ugyanúgy néz ki, mint a másik.

És persze az iskola többi diákja is összesereglik, hogy megbámulják az ikreket.

Az eset szenzációértékét tovább növeli, hogy éppen aznap jelent meg a Müncheni Képes újság legújabb száma, aminek címlapján Lotte és Luise képe van. Hiszen attól, hogy Körner asszony szabadságot kért a munkahelyén, a lap még elkészült, és ahogy a szerkesztő akarta, a lányok képe lett a címlap.

Az újság persze Irene Gerlach kezébe is eljut, aki éppen az utcán áll, és értetlenül bámulja az újságot. Majd, amikor felnéz, akkor még értetlenebb, ugyanis az utca túloldalán „megáll egy taxi, a taxiban pedig két kislány ül, egy úrral, akit jól ismer, és egy hölggyel, akivel sohasem óhajt megismerkedni.

Így aztán Irene kisasszony most már biztos lehet benne, hogy soha nem lesz Palffy karmester felesége.

(A dologhoz az is hozzátartozik, hogy Lotte és Luise az anyjuk elől gondosan eltitkolták Irene Gerlach létét, tehát Körner asszony nem tud Irenéről, míg az pontosan tudja, hogy ki az ikrek anyja.)

A Palffy család ezután végre hazamegy, de az ajtó előtt Palffy megjegyzi, hogy neki még át kell néznie a műtermébe!

Megfagy a levegő, Lotte, Luise és az anyjuk is értetlenül néz Palffy-ra – már az esküvő napján el akar bújni a több utcára lévő műtermébe?

De Pallfy csak mosolyogva átlép Gabele úr szomszédos lakásához, aminek az ajtaján az áll: Palffy.

Kiderül, hogy az esküvő után nem véletlenül sugdolózott  Gabele és Palffy. Megvalósították ugyanis Lotte (Luise szerepében) korábbi ötletét, elcserélték a műtermüket.

A családnak azért kellet először az iskolába menni beiratkozni, mert Gabele és a munkások még nem végeztek a költöztetéssel.

„A harmadik emeleten balra négyesben leszünk boldogok, a harmadik emeleten jobbra pedig én egyedül, de úgy, hogy tőletek csak egy vékony fal választ el.”

-Vége-




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .