Erich Kästner – A két lotti – Olvasónapló

Hatodik fejezet

A két lotti olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

A fejezetben felváltva értesülünk Lotte és Luise kalandjairól az új helyükön.

Luise (Lotte szerepében) anyukájának éppen csak annyi ideje van, hogy hazavigye a lányát a vasútállomásról, aztán rohanni kell vissza dolgozni a kiadóhivatalba.

Luise (Lotte szerepében) körülnéz a kis lakásban – hiszen most látja először –, majd vásárolni indul. Természetesen fogalma sincs, hogy mi hol van Münchenben, ezért jönnek jól azok a jegyzetek, amiket Lotte diktált le neki.

Luise ugyanis húslevest akar főzni, ami nem ígérkezik egyszerű dolognak, tekintve, hogy nem tud főzni. Ellentétben a testvérével.

Egymás után jönnek a bonyodalmak, ugyanis csak annyit tud, hogy Wagenthalerné vegyeskereskedésébe kell mennie bevásárolni, csak éppen fogalma sincs, hogy merre van az a bolt.

Hamarosan ráköszön egy másik lány, akiről kiderül, hogy Luise (azaz Lotte) osztálytársa, és nem igazán érti, hogy Luise (Lotte szerepében) miért ácsorog az utcán és lapozgatja a jegyzeteit.

Az osztálytársnő megjelenése elvileg jól jön Luise-nak (Lotte szerepében), hiszen Lotte minden osztálytársról részletesen adatokat közölt vele: kivel van jóban, rosszban, kiről mit kell tudni. A baj csak, hogy amíg nem tudja kideríteni a lány nevét, addig nem is tudja, hogy kiről van szó. Megkérdezni meg nem lehet, hiszen az osztálytársa!

Luise (Lotte szerepében) azonban feltalálja magát, karon ragadja a másik lányt, és semmiségekről csacsogva ügyesen eléri, hogy a lány elvezesse Wagenthalerné boltjába, anélkül, hogy feltűnne neki, hogy Luise-nak (Lotte szerepében) fogalma sincs, hogy hol járnak.

A boltban aztán Luise (Lotte szerepében) Wagenthalerné szavaiból végre rájön, hogy ki a másik lány: Anni Habersetzer, és így már tudja hasznosítani a Lotte-tól kapott infókat is a lánnyal kapcsolatban. A jegyzetiben pedig az szerepel, hogy Anni magasságát és súlyát kihasználva gyakran bántja az osztály legkisebb lányát: Isle Mercket. (Ennek még jelentősége lesz!)

Luise (Lotte szerepében) hazamegy, de az igazi gond csak most jön, ugyanis a kislány csak azt hiszi, hogy egy húsleves megfőzése nem lehet túl nagy dolog. Hamarosan azonban kénytelen rájönni, hogy a főzés bizony nem (csak) akarat kérdése.

Luise (Lotte szerepében) még soha nem főzött, pláne húslevest nem, nincs tisztában a recepttel, a hozzávalókkal, és azok sorrendjével, a konyhai eszközök használatával.

Így aztán, amikor Luiselotte Körner, az anyuka fáradtan hazaér a munkából, akkor nem a várt gőzölgő húsleves fogadja, hanem egy félig kész étel, és egy teljesen kész, bánatos kislány, aki kijelenti, hogy úgy tűnik a szünidő alatt elfelejtett főzni. (Kénytelen ezt mondani, hiszen tudja, hogy Lotte viszont remekül tud főzni)

Az anyja elcsodálkozik, majd néhány mozdulattal rendbe hozza a levest, és vacsora közben megjegyzi, hogy tulajdonképpen nem is sikerült olyan rosszul. Majd hozzáteszi, hogy a következő napokban inkább ő fog főzni, Luise (Lotte szerepében) meg majd figyel, és hátha újra előjön a főzési tudománya. Luise (Lotte szerepében) lelkesen bólogat, bár tudja, hogy „újra” nem fog előjönni a tudomány, de majd legfeljebb megtanulja.

Eközben Lotte (Luise szerepében) éppen a Bécsi Állami Operaház egyik páholyában ücsörög és elbűvölten hallgatja/nézi, ahogy apja, Palffy karmester a Jancsi és Juliska nyitányát vezényli.

Lottét (Luise szerepében) elkápráztatja, ahogy apja vezényel, teljesen átadja magát a zenének, amikor hirtelen nyílik a páholy ajtaja, és egy elegáns, fiatal nő lép be, majd ül le Lotte mellé.

Lotte (Luise szerepében) elbizonytalanodik, mert fogalma sincs, hogy ki a hölgy, nyilván ismeri őt is, és az apját is, hiszen bejárása van az apja privát páholyába. Viszont Luise egy szóval sem említette a nőt, semmit sem tud róla.

Lotte (Luise szerepében) megpróbálja figyelmen kívül hagyni a nőt, és az apjára koncentrál. A nyitány végén Palffy karmester fogadja a közönség tapsát, majd gyengéden felmosolyog a páholyba, a lányára.

Lottének (Luise szerepében) azonban gyorsan feltűnik, hogy a mosoly nem csak neki szól, hanem a számára ismeretlen, elegáns hölgynek is.

Lotte rögtön eldönti, hogy másnap levelet küld Luise-nak, hogy minél hamarabb megtudja, ki az a nő, akire az apja ilyen kedvesen mosolyog.

Folytatódik a zenekari mű, a Jancsi és Juliska. Lotte (Luise szerepében) egyre jobban elmerül a történetben, és hamarosan felismeri a párhuzamot Jancsi és Juliska, és az ő történetük között.

Jancsit és Juliskát a szüleik az erdőbe küldik, hogy megszabaduljanak tőlük. Lotte számára egyértelmű, hogy a szülők szeretik a gyerekeiket, de akkor miért akarnak megszabadulni tőlük?

És innen már csak egy lépés, hogy feltegye a kérdést: ha őket, az ikreket is szeretik a szüleik – márpedig ez egyértelmű –, akkor miért szakították el őket egymástól, és miért nem beszéltek nekik soha arról, hogy ikertestvérük van?

Miközben a mesében Jancsi és Juliska éppen a mézeskalács házhoz érnek, és le akarnak a kerítésből törni egy darabot, amikor a boszorka megjelenik, ugyanebben a pillanatban kínálja meg cukorkával az ismeretlen, elegáns hölgy is Lottét. Lotte (Luise szerepében) persze rögtön azonosítja az elegáns hölgyet a boszorkánnyal, és hevesen elutasítja a cukorkát.

Megtudjuk az elegáns hölgy nevét is: Irene Gerlach kisasszony.

Este Luise (Lotte szerepében) a müncheni kis lakás apró hálószobájában éppen alváshoz készülődik. Egy szobában, bár külön ágyban alszanak az anyjával. De még csak Luise (Lotte szerepében) alszik el, az anyja még átmegy a másik szobába, rengeteg munkát vitt haza, még késő éjszakáig dolgozni fog.

Eközben Lottét (Luise szerepében) Resi a szolgálólány fekteti le a hatalmas polgári lakás egyik szobájában.

Lotte később felkel, és szétnéz Luise szobájában, ami mindennel be van rendezve, amit egy kislány csak akarhat. Lotte azonban mégis kiérzi belőle a magányt, ő sokkal jobban örülne, ha a müncheni kis lakás apró hálószobájában lehetne az anyjával.

Itt azonban nem hogy egy szobában nem alszik az apjával, de még csak egy lakásban sem. Palffy karmester úr ugyanis nem otthon tölti az estét, hanem a műtermében, talán Irene kisasszonnyal, bár ezt Lotte nem tudhatja.

Gyorsan megírja a levelet, amit másnap akar feladni Luise-nak, hogy infókat kérjen Irene Gerlach kisasszonyról.

Lotte végül lefekszik aludni, és elég komoly rémálmai vannak. Álmában keverednek a Jancsi és Juliska történet elemei és saját életének szereplői, vagyis a kislány éjszaka, álmában is azzal foglalkozik, ami napközben is izgatja: miért váltak el a szüleik, miért „felezték el” őket, miért nem beszéltek soha nekik egymásról, és esetleg hogyan lehetne ezt az egészet visszacsinálni.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .