Erich Kästner – A két lotti – Olvasónapló

Nyolcadik fejezet

A két lotti olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Egyik nap Lotte (Luise szerepében) átmegy a szomszédba, ahol egy Gerlach nevű bácsi lakik. Gerlach úr festő, és egész jól összebarátkozott Lottéval, annyira, hogy ha idejük engedi, akkor gyakran szokta lerajzolni/lefesteni a kislányt.

Most is ez történik, miközben Gerlach úr azon morog, hogy kicsik a lakása ablakai, nincs elég fény a festéshez, milyen jó lenne, ha tudna bérelni egy műtermet nagy ablakokkal. Csak éppen a városban nincs kiadó műterem.

A gondolat szöget üt Lotte (Luise szerepében) fejében, és arra jut, hogy az apja műterme a tetőablakokkal éppen megfelelne Gerlach festő bácsinak. Érdemes lenne tehát cserélniük, és az mindenkinek jó lenne: Gerlach bácsi kapna egy világos műtermet, az apja pedig dolgozhatna a lakása mellett.

Ez Lotte szerint azért lenne jó, mert így az apjának nem kéne messzire mennie, ha dolgozni akar, mindig a lánya közelében lehetne úgy, hogy munka közben senki sem zavarná, mégis sokkal több időt tölthetnének együtt.

Lotte megosztja az ötletét Gerlach bácsival is, akinek persze tetszik a dolog, de a fő kérdés, hogy mit szól hozzá Palffy karmester úr?

Lotte elhatározza, hogy azonnal meg is kérdezi, rohan az apja műtermébe.

Az apjánál éppen egy látogató van, méghozzá Irene Gerlach, az elegáns kisasszony. A hölgyről megtudunk egy fontos dolgot: feltett szándéka, hogy férjhez menjen Palffy karmesterhez. Nem azért, mert szerelmes a férfiba, hanem inkább Palffy hírneve és vagyona vonzza.

Irene Gerlach igazi számító nő, aki a célja elérése érdekében minden női furfangot kész bevetni. Szép lassan az ujjai köré csavarja a karmestert, a cél, hogy a férfi maga jusson arra a döntésre, hogy feleségül akarja venni a hölgyet.

Irene azonban okos is, és tisztában van vele, hogy bár jó úton halad, de van egy komoly ellenfele is, mégpedig Lotte (Luise szerepében).

Gerlach kisasszony tehát éppen látogatóban van Palffy karmesternél a műteremben, amikor Lotte (Luise szerepében) megérkezik.

Mindketten meglepődnek egy pillanatra, de Lottét nem olyan könnyű eltántorítani, azt mondja, hogy virágot hozott a műterembe. Ezek után pillanatokon belül kávét és süteményt tesz az apja és Irene kisasszony elé, majd mintha a hölgy ott sem lenne, lassan, óvatosan felvezeti az ötletét: mi lenne, ha az apja és Gerlach bácsi műtermet cserélnének?

Az apa meglepődik az ötleten, de elsőre nem utasítja el rögtön. Viszont Irene kisasszonynál azonnal bevillan a veszélyjelző, azonnal átlátja, hogy a kislány miért akarja a cserét: akkor ritkábban mozdulna el a lánya közeléből, tehát Irene-vel is kevesebbet találkozna.

Gerlach kisasszony érzékeli, hogy veszélyben a nagy terv, a házasság. Úgy tesz, mintha hirtelen sietnie kéne, és sértetten távozik, de előtte még elejt egy-két gonosz megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy Palffy karmester életét a lánya irányítja.

Ez persze beakad Palffy-nak is, aki végül nem mond kategorikus nemet a lánya ötletére, de azért megszidja:

„Ide hallgass Luise! Én nem szeretem, ha más töri helyettem a fejét, még ha a lányom is az illető. Én magam tudom, hogy mi a legjobb nekem”

Ezt Lotte sem vitatja, és könnyekkel a szemében ő is távozik.

A következő hetekben Irene Gerlach kisasszony keményen dolgozik célján: férjhez akar menni Palffy karmesterhez. És nagyon úgy tűnik, hogy sikerül is elérnie a dolgot, ugyanis egy este Palffy megkéri a kezét.

A kézkérés tényét azonban valahogy közölni kell Lottéval (Luise szerepében) is, ami nem ígérkezik könnyű dolognak, bár Palffy úr természetesen nem veszi észre, hogy milyen csendes háború zajlik az ő figyelméért Irene kisasszony és a lánya között.

Palffy házassággal kapcsolatos bejelentését Lotte természetesen nagyon rosszul fogadja, tiltakozik, ahogy csak lehet, de persze az apját nem tudja meggyőzni, hiszen nincsenek érvei. Vagy legalábbis szabadon elmondható érvei, nem árulhatja el, hogy ő nem is Luise, hanem Lotte, és hogy titkos vágya, hogy az anyja és az apja újra egy pár legyenek.

Palffy karmester tehát bejelenti a lányának, hogy elveszi feleségül Irene Gerlachot, majd gyorsan elmenekül otthonról azzal a kifogással, hogy este vezényelnie kell az operában.

Lotte (Luise szerepében) teljesen kétségbe esik, mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Gerlach kisasszony a mostohaanyja legyen, de nem nagyon vannak eszközei.

Végük kikeresi a kisasszony címét a telefonkönyvből, és elmegy hozzá. Kétségtelenül bátor lépés közölni az apja menyasszonyával, hogy nem lehet Palffy karmester felesége.

Irene kisasszony persze nyerő helyzetben érzi magát, nem veszi komolyan Lottét, már csak azért sem, mert a kislány azt nem mondja meg, hogy miért ne mehetne Palffy-hoz feleségül, csak az ismételgeti, hogy nem teheti meg!

„Hagyjon kérem minket úgy, ahogy vagyunk! Kérem… kérem…”

Lotte a kétségbeesett könyörgés után elviharzik, Gerlach kisasszony egyedül marad, és a következő gondolata jól megvilágítja, hogy mennyire számító teremtés:

„Itt csak egyet tehet. Sürgetni a házasságot. Aztán pedig gondoskodni róla, hogy a gyereket intézetbe dugják. Késedelem nélkül!”

Estére Lotte (Luise szerepében) belázasodik, nagyon rosszul van. Resi, a házvezetőnő lefekteti, majd hívja az orvost, Strobl udvari tanácsos urat. Közben felhívja az Operát is, ahol Palffy karmester vezényel, hogy a lánya rosszul van.

Palffy-nak az előadás szünetében átadják az üzenetet: a lánya beteg. Viszont nem mehet azonnal haza, a munkát el kell végezni, az előadást le kell vezényelni! Az opera után rohan haza.

Addigra Strobl udvari tanácsos úr már beadott egy injekciót Lotténak. Közli az apjával, hogy testileg semmi baja a kislánynak.

„A gyerek nyilvánvalóan súlyos lelki válságban van – véli. – Tudnak róla? Nem? Van legalább gyanújuk?”

Resi és Palffy lassan összerakják, hogy mi történhetett: Resi tudja, hogy a kislány délután elment otthonról, hiszen tőle kérdezte meg, hogy merre van a Coblenz utca. Palffy pedig tudja, hogy Irene Gerlach lakik a Coblenz utcában.

Azonnal hívja a kisasszonyt, aki ingerülten közli vele, hogy igen, Lotte (Luise szerepében) nála járt, és meg akarta tiltani neki, hogy hozzámenjen a férfihoz.

Palffy leteszi a telefont, kezdi sejteni, hogy mi okozta a lánya betegségét, majd egész éjszaka Lotte ágya mellett virraszt.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .