Ernest Hemingway – Az öreg halász és a tenger – Olvasónapló

„Semmit sem tehetek vele – gondolta –, és ő sem tehet velem semmit. Legalábbis addig nem, ameddig így bírja.”

Santiagónak eszébe jut, hogy mennyivel könnyebb dolga lenne, ha vele lenne Manolin:

„ – Bárcsak itt volna velem a gyerek. Hogy segítsen nekem, hogy lássa ezt.”

Éjszaka, miközben a nagy hal rendületlenül húzza a csónakot, egy delfinpár közelíti meg őket:

„ –Derék állatok – mondta. – Játszanak, bolondoznak s szeretik egymást. Testvéreink ők is, akárcsak a repülőhalak.”

Santiago ekkor hirtelen megsajnálja a nagy halat:

„Furcsa, nagyszerű hal, Isten tudja, hány esztendős lehet – gondolta. – Még soha életemben nem fogtam ilyen erős halat, se ilyen különösen nem viselkedett még egyik sem. […] De mekkora nagy hal és mennyit ér majd a piacon, ha jó a húsa. […] Szeretném tudni, van-e valamilyen terve, vagy ő is csak olyan elkeseredetten harcol, mint én?”

Santiago végül arra jut, hogy neki és a halnak mindenképpen találkozniuk kellett, ez így volt elrendezve:

„Pedig az volt a szándéka, hogy lent marad a mély kék vízben, messze a csapdáktól, kelepcéktől, mindenféle álnokságtól. De nekem meg az volt a szándékom, hogy utánamegyek, megkeresem. Éppen őt akartam megtalálni, senki mást. Senki mást a világon. Most aztán találkoztunk, és össze vagyunk boronálva szépen, már dél óta. És nincs senki, aki segítsen rajtunk, egyikünknek sincs senkije.”

A nagy hal egész éjszaka vontatja a csónakot. Hajnalban Santiago észreveszi, hogy egy másik kivetett horogra is ráharapott egy hal.

Mivel két hallal nem tud egyszerre foglalkozni, ezért elvágja az új kapás zsinegét. Sőt, úgy dönt, hogy a nagy halén kívül az összes zsineget elvágja.

Ezzel Santiago mindent egy lapra tesz fel, hiszen az elvágott zsinegekkel együtt elveszíti az azokhoz kötött nehezékeket, horgokat és csalikat is, + az esélyt, hogy más halt is fogjon, ha a nagy hal mégis elszakítja a zsineget.

Santiago azonban érzi, hogy nem tehet mást:

„De ki szerez nekem egy másik ilyen halat, ha valamelyik hátsó horgomra ráakad egy hal, és elvágja ennek a zsinórját?”

Santiagónak megint eszébe jut, hogy milyen jó lenne, ha vele lenne Manolin. Így viszont mindent egyedül kell csinálnia, ami nem is olyan egyszerű, hiszen a nagy hal zsinórját nem engedheti el.

Közeledik a hajnal, az éjszaka ilyenkor a leghidegebb, de Santiago kitart:

„- Én is bírom, ameddig ő bírja – gondolta.”

Feljön a nap, melegszik az idő, de a nagy hal fáradhatatlanul húzza Santiago csónakját.

„- Ide figyelj, te nagy hal – mondta. – Szeretlek, tisztellek, becsüllek. De megöllek még ma, mielőtt leszáll a nap. Remélem, így is lesz – gondolta.”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..