„Milyen könnyű volna, ha egyszerűen megköthetném a zsinórt – gondolta. – Csakhogy akkor akármilyen kis rántással eltéphetné. A testemmel kell kipárnáznom a kötél feszülését, és szakadatlanul készenlétben kell lennem, hogy utána engedhessek a zsinórból két kézzel.”
Santiago azon is eltűnődik, hogy valahogy ki kéne találnia, hogy hogyan alhatna egy kicsit. Érzi, hogy nagyon fáradt, és alvás nélkül egyre zavarosabbak lesznek a gondolatai, pedig, ha győzni akar a nagy hal felett, akkor frissnek és kipihentnek kell lennie.
Ezt a problémát egyelőre félre teszi, és nekiáll megnyúzni és kibelezni a delfint. Amikor felvágja a delfint, akkor két friss repülő halat is talál a gyomrában, ezt jó jelnek tekinti.
Ahogy a halszeleteket mossa a tengerben, észreveszi, hogy a csónak megint lassabban megy:
„- Vagy elfáradt már, vagy pihenőt tart – mondta az öreg halász. – No, essünk túl a delfinevésen, aztán pihenjünk, és próbáljunk aludni egy kicsit.”
Miután evett a nyers delfinhúsból, Santiago megpróbál úgy helyezkedni, hogy aludni tudjon egy kicsit. Ez persze nem könnyű, hiszen a zsinór a hátán van átvetve, és folyamatosan nyomja a vállát.
Végül mégis sikerül a körülményekhez képest kényelmesen elhelyezkednie és elnyomja az álom.
Érdekes módon először nem az afrikai oroszlánokról álmodik, ahogy szokta, hanem egy delfinrajról, később pedig arról, hogy a kunyhójában alszik. Végül persze álmában megjelennek az oroszlánok is.
Közben feljön a hold, az öreg békésen alszik, a nagy hal pedig rendületlenül vontatja a csónakot.
Santiago hirtelen egy hatalmas rántásra ébred, a nagy hal feljött a felszínre, többször egymás után feldobja magát a levegőbe, olyan erővel, hogy Santiago hasra esik a csónakban.
A hal iramot vált, hirtelen sokkal gyorsabban úszik, Santiago kénytelen utána engedni egy csomó zsinórt.
Santiago tudja, hogy ilyet akkor szoktak csinálni a nagy halak, amikor érzik, hogy az erejük végére érnek, akkor szoktak így próbálkozni.
„Vajon mitől ijedt meg ilyen hirtelen? Az éhsége keserítette-e el ennyire, vagy megrémült valamitől a sötétben? Lehet, hogy hirtelen félelem fogta el.”
Santiago érzi, hogy a nagy hal most kelet felé húzza a csónakot, ami azt jelenti, hogy elfáradt és most már az áramlatokkal viteti magát.
„Nemsokára kénytelen lesz körözni. Akkor kezdődik majd csak a mi igazi munkánk.”
Santiagónak pedig igaza lesz, mert amikor harmadszor is felkel a nap azóta, hogy halászni indult, a nagy hal valóban körözni kezd.
„Csak annyit érzett, hogy a zsinór feszülése alig észrevehetően enyhült, s a jobb kezével óvatosan húzni kezdte. A zsinór megfeszült, ahogy szokott, de amikor olyan szorosra vált, hagy már majdnem megpattant, egyszerre csak megindult fölfelé.”
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!