A szerző világképe és a főhős által képviselt emberideál
Már az Iliászban is láthatjuk jelét ennek a változásnak: az Akhilleuszban megtestesülő embereszmény ugyanis a mű végén kicsit közeledik az Odüsszeia embereszményéhez, ahogy Akhilleusz jelleme fejlődik, változik.
A szerző bizony kritikusan szemléli főhőse viselkedését, amikor Akhilleusz haragja túllép minden mértéket és pusztító önzéssé válik.
Az arisztokratikus ideálnak része a személyes érdekek körömszakadtáig való védelme és Akhilleusz felháborodása is jogos: hiszen Agamemnón, amikor elveszi tőle a sereg által neki ajándékozott zsákmányrészt, akkor tulajdonképpen a heroikus rendet sérti meg, s az ő becsületén is csorbát ejt.
Viszont Akhilleusz, amikor meg akarja ezt bosszulni, a közösség érdekét áldozza fel saját becsülete védelmében – azét a közösségét, amelytől a tiszteletet és hírneve öregbítését a közösség szolgálatáért kapta jutalmul!
Visszavonul a harctól, hadd pusztuljanak a görögök, s hadd lássa Agamemnón, mit veszített – ezzel azonban sérti a közösség érdekét.
Mivel a hírnév a közösség elismerése a hős felé egy olyan tettért, amivel a hős a közösség érdekét szolgálta, Akhilleusz azzal, hogy a hírneve megvédése érdekében olyan tettre ragadtatja magát, amely a közösség érdeke ellen való, lényegében a hírnév tulajdonképpeni értelmét kérdőjelezi meg és ellentmondásos helyzetet teremt.
Makacs duzzogása még akkor sem enyhül, amikor Agamemnón – belátva erkölcsi vereségét – engesztelni próbálja, és sokkal többet ajánl fel neki, mint amit korábban elvett tőle, s ami miatt a konfliktusuk kirobbant.
Ezzel Akhilleusz lényegében kiszakad a közösségből: megsértették a hírnevében, amelyet a közösségtől kapott, s amelyért az életét is fel kéne áldoznia, erre ő a közösséget áldozza fel, az életét pedig meg akarja őrizni, s hazamenni készül.
Ez a könyörtelenség, amely megnyilvánul Akhilleusz jellemében, s amelyen nem tud úrrá lenni egy személyes sérelem miatt, még az arisztokrácia világához kötődik, amely háborúkkal, rabló hadjáratokkal akarta növelni vagyonát. Akhilleuszban azonban felmerülnek kétségek a harcos élet értelmével kapcsolatban is, hiszen a kibékítésére küldött követségnek ezt mondja:
„Mert zsákmányolhatsz tulkot, hízotthasú birkát,
szerzel sárga lovat, meg háromlábas edényt is:
vissza azonban már sohasem zsákmányolod a lelked,
sem vásárlod, ha kiszállt a fogak rekeszéből.”
Ez arra utal, hogy Akhilleusz maga is kételkedik életfelfogása helyességében, s felmerül benne, hogy az élet talán többet ér minden hadizsákmánynál, és semmiért sem érdemes kockára tenni.
Vagyis az Iliász szerzőjének világképe kissé túlhaladja a főhőse által képviselt embereszményt!
Akhilleusz makacssága akkor törik meg, amikor legjobb barátja, Patroklosz meghal: ez az eset döbbenti rá helyzetének torz voltára. Barátja őhelyette ment a harcba, az ő fegyverzetében, az ő neve alatt harcolt, azért, hogy ő elvakult konokságában továbbra is távol maradhasson a küzdelemtől.
Patroklosznak tehát lényegében Akhilleusz helyett – és Akhilleusz makacssága miatt – kellett meghalnia. S csupán az ő halála döbbenti rá a hőst, milyen helyzetbe került: hogy ő, a fényes Akhilleusz okozza, nemcsak legjobb barátja, hanem a többi görög harcos halálát is.
Eddig közömbösen, sőt, elégtétellel szemlélte társai pusztulását, de ettől kezdve nem tud tétlen maradni többé. Ekkor békül ki Agamemnónnal, végez halálos pusztítást a trójaiak soraiban, öli meg Hektórt s gyalázza meg holttestét.
Megnyugodni azonban nem tud, csak akkor, amikor az öreg Priamosz király, Hektór édesapja fia holttestéért könyörög neki: ekkor saját idős édesapja jut eszébe, s megszánja Priamoszt, megbocsát, teljesíti a kérését.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!