Az Iliász és az Odüsszeia embereszménye

Az új korszak ideológiája

Mint mondtuk, az arisztokrácia egyre kevésbé képviselte a közösség érdekeit. A hadi vállalkozások, ha voltak is, csak arra voltak jók, hogy a nemesség anyagi fölényét növeljék, ezáltal csak mélyítették a társadalmi szakadékot.

A nagy tettekért járó elismerés ekkor már nem az egész közösség elismerése volt, ráadásul az i. e. 10-9. században még jelentős hadi vállalkozás se akadt, amelyre hivatkozva az arisztokraták hatalmi igényeiket megindokolhatták volna.

A dicsőség és a vitézi hírnév is egyre vesztett jelentőségéből – ennek ellensúlyozására az arisztokrácia még inkább hangsúlyozta fontosságát, miközben maga is távolodott tőlük: a megváltozott helyzetben már nem tartotta magára nézve kötelezőnek, hogy a közösségért küzdjön.

A hírnévért csak addig volt érdemes mindent feláldozni, amíg mindent lehetett nyerni vele. Most, hogy az elmélet és a gyakorlat kettészakadt, az arisztokrácia élősdi réteggé vált.

Hogyan reagált erre a köznép?

Egyrészt azt követelte, hogy az arisztokrácia valóban legyen hű saját eszményeihez és tegyen valamit a közösségért, másrészt új eszményeket kezdett kialakítani. Az Odüsszeia pontosan ezeket a viszonyokat ábrázolja.

Amikor Odüsszeusz a phaiákok szigetén jár, és versenyjátékokra kerül a sor, eleinte vonakodik a részvételtől, ám amikor egy fiatal phaiák előkelő becsmérelni kezdi (nem is vagy te igazi hős, talán csak afféle kereskedő), felpattan, és messzebbre hajítja a diszkoszt, mint bárki.

Erre maga a phaiák király is mentegetőzni kezd, és azt mondja: mi, phaiákok nem vagyunk a legjobb harcosok, de annál jobban szeretjük a játékot, a táncot, a fürdőket.

Mit akar ezzel mondani Homérosz? Azt sugallja: igen, a mai előkelők is szeretik hallgatni az őseik dicsőségéről szóló történeteket, de hol maradnak az elpuhult utódok a nagy elődöktől? Itt tehát már finom kritika érezhető az arisztokráciával szemben.

A költő ellenszenve a nemesség iránt azonban igazán a kérők ábrázolásában nyilvánul meg, akik barbárok, mértéktelenek, tiszteletlenek. Míg Odüsszeusz úgy van bemutatva, mint a jó király, népének atyja, bajtársainak gondviselője, addig a kérőkben Homérosz egy másik fajta magatartást tár elénk az arisztokrácia részéről, mintha azt mondaná: ilyenek ne legyetek.

Legyetek olyanok, mint Odüsszeusz, aki megfelel a régi nagy eszménynek és a közösség érdekeit szolgálja.

Az Odüsszeia tehát világos képet ad az új korszak embereszményéről. Itt is fontosak azok az ideálok, amelyek az Iliászban fontosak voltak, de nem állnak annyira előtérben, mint ott, sőt: értékelésük se egyértelműen pozitív.

 Odüsszeusz ugyanolyan büszkén hivatkozik hírnevére, mely „az égig ér”, mint bármelyik Iliász-hős tenné, de amikor például a küklopsznak dicsekszik vele, az már kissé megmosolyogtató: mert mit ér a hírnevével az emberevő óriással szemben?

Ebben a megvilágításban Odüsszeusz is és az egész heroikus értékrend is nevetségessé válik. Az ironikus láttatás megismétlődik később is, például abban a jelenetben, amikor Odüsszeusz Szküllával, a hatfejű szörnyeteggel szemben dárdával akar kiállni, s miközben a hajó orrán lesi ellenfelét, az hat társát ragadja el.

Az Odüsszeia hőse jellemében is más, mint az Iliász hősei. Ugyanúgy bátor harcos ő is, hiszen a kérőket szinte egyedül, csupán néhány emberrel legyőzi, a phaiákok szigetén pedig messzebbre dobja a diszkoszt, mint bárki. De nem ezek a tulajdonságai állnak előtérben.

Kalandvágya és furfangja emeli a többiek fölé: a trójai háború eseményei közül is a faló története az, mely vissza-visszatér: az is Odüsszeusz ötlete volt – így végeredményben nem a többiek vitézsége, hanem az ő ravaszsága foglalta el a várost. Látjuk tehát, hogy új típusú főhőssel van dolgunk, akit az új kor másfajta érdeklődése, másfajta igénye hívott életre.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..