Jókai Mór – Az arany ember – Második rész – Timéa – Olvasónapló

II. rész 4. fejezet: Az aranybánya

Főbb szereplők	Időpont	Helyszín
Tímár Mihály Brazovics Athanáz	1828, 1829	Komárom Bécs Levetince

FIGYELEM! Hosszú, de a cselekmény szempontjából fontos fejezet!

A komáromi hadsereg összpontosítás után Tímár tehetős ember lett, házat is vett a komáromi Rácz utcában.

Brazovics Athanáz természetesen nem örül Tímár hirtelen jött sikerének. Azzal tisztában van, hogy azért Tímár kapta az élelmezési beszerzést, mert árban alákínált Brazovicsnak, illetve több kenőpénzt ígért nála, de az nem érti, hogyan nyerhetett Tímár ezen ilyen sokat.

Egy alkalommal, amikor Tímár vendégségben van Brazovicséknál, Athanáz leül Tímárral borozni. Tímár úgy tesz, mintha megártott volna neki a sok bor és Brazovics faggatózására elárulja, hogy rossz minőségű gabonából csináltatta a katonák kenyerét.

Brazovics persze másnap rögtön feljelenti Tímárt a hatóságnál, természetesen névtelenül. Tímár nagy bajba kerülhetne, ha bárki ellen vallana, ha csak egy katona is azt mondaná, hogy rossz minőségű volt a kapott kenyér. Tímárra azonban nem vall senki, sőt a katonák szerint soha még olyan jó minőségű kenyeret nem kaptak, mint amikor Tímár etette őket. Tímárt tehát ártatlannak nyilvánítják az élelmezési ügyben, sőt dicsértet kap.

Tímár ugyanis már akkor tisztában volt azzal, hogy Brazovics fel fogja őt jelenteni, amikor együtt boroztak. Dehogyis volt ő akkor részeg.

Tímár ugyanis a talált kincsnek köszönhetően vagyonos ember, de ahhoz, hogy ezzel a nagy vagyonnal a világ elé jöhessen, valahogy „legalizálni” kell a kincseket. Vagyis olyan vállalkozásokat kell indítani, amelyekből nagy hasznot húzat, legalábbis úgy tűnjön, hogy a vállalkozásokból lett neki nagy haszna. Így valójában azt csinálta, hogy az ázott búzát a környékbeli gazdáknak ajándékozta, ő maga pedig kiváló minőségű búzából csináltatta a kenyeret. Így valójában semmit nem nyert az élelmezési ügyön, de maga az ügy jó lehetőség volt arra, hogy úgy tegyen, mintha nyert volna, ezzel törvényesítve mesés gazdagságát.

„A talált kincsek birtokában, kellett magának jogcímeket szereznie, amik mellett a világ előtt mint gazdag ember megjelenhessen. Azt kellett színlelnie, hogy ő szerencsés vállalkozó.”

Tímár, mikor legközelebb találkozik Brazoviccsal, úgy tesz, mintha nagyon meg lenne sértődve, amiért névtelenül feljelentették őt, és fenyegetőzik, hogy felutazik Bécsbe, elégtételt követelni. Erre Brazovics is Bécsbe utazik és hatalmas kenőpénzek segítségével elintézi, hogyha Tímár megjelenik a minisztériumoknál, akkor a bürokrácia útvesztőjéből soha nem keveredjen ki.

Tímár azonban – ismét – nem úgy viselkedik, ahogy mindenki várja tőle. Felmegy ugyan Bécsbe és kihallgatást kér az illetékes minisztertől, de ott kijelenti, hogy nem akar elégtételt kérni az őt ért rágalmazás miatt, sőt egy, az állam számára előnyös megállapodást ígér a miniszternek, aminek lényege a következő:

Tímár még hajóbiztos korában ismert meg egy 30 ezer holdas uradalmat Levetincen. Ezt a területet holdanként 40 krajcárért egy Silbermann nevű bécsi bankár bérelte ki az államtól, majd holdanként 1 forintért ő is kiadta bérlőknek. Az elmúlt két évben azonban rossz volt a termés a területen, ezért a bérlők nem tudtak fizetni Silbermannak, Silbermann pedig nem tudott fizetni az államnak, ezért csődöt jelentett.

Tímár azt ajánlja a miniszternek, hogy ő kibérli a Levetinci uradalmat 10 évre, holdanként 1 forintért, sőt kifizeti az elmaradt bérleti díjat is.

A miniszternek tetszik Tímár ajánlata, természetesen elfogadja, sőt többet is ad, mint amit Tímár kért:

• Nem 10, hanem 20 évre kapja meg a bérleti díjat.
• Az uradalommal együtt nemesi címet is kap, mostantól „nemes Leventinczy Tímár Mihály” a neve.

A miniszter szerint az államnak meg kell jutalmaznia az olyan embereket, akik a koronának előnyös szerződéseket ajánlanak. Nem tud-e véletlenül Tímár ilyen valakit, akit a Vaskorona renddel tűntethetne ki az uralkodó. A miniszter itt természetesen arra számít, hogy Tímár önmagát fogja megnevezni, de Tímár ismét meglepetést okoz. A kitűntetésre a pleszkováci esperest, Sándorovics Cyrill ajánlja. (Emlékezzünk rá, ő az, aki az 1. rész 12. fejezetében nem volt hajlandó Ali Csorbadzsit eltemetni a faluja temetőjében!)

A miniszter meglepődik, hogy Tímár nem saját magát ajánlja, de mit lehet tenni most már, megígéri, hogy az esperes megkapja a kitűntetést. Természetesen oka van, hogy Tímár nem magának akarta a kitűntetést.

Tímár, miután táskájában tudja a szerződést, két nap két éjjel vágtat új uradalmában, ahol összehívja a bérlőket és közli velük, hogy mostantól ő az új főbérlő. A parasztok azonnal kezdjék el felszántani a földeket, még el lehet vetni az őszi gabonát. A parasztoknak azonban nincs vetőmagjuk, mire Tímár megnyugtatja őket, hogy csak szántsanak, magot majd ő szerez.

Elmegy Sándorovics Cyril espereshez, akiről tudja, hogy magtára tele van gabonával. Cyril persze letagadja, hogy lenne vetőmagja, ő nem érdekelt abban, hogy most adja el a magot, várni akar vele tavaszig, amikor majd jóval magasabb áron adhatja el. Tímár azonban tudja mit csinál, az esperes hiúságára épít, tudja róla, hogy a pap régen szeretne valamilyen állami kitűntetést és ezért bármire hajlandó lenne. Megmutatja neki a miniszter által írt levelet a kitűntetésről, mire Cyril viselkedése azonnal megváltozik és persze, hogy ad vetőmagot Tímárnak.

A parasztok most már tudnak vetni, ráadásul Tímárnak az időjárással is szerencséje van, mert enyhe volt a december, még éppen elkészültek a vetéssel. Tímár uradalma tavasszal iszonyatos termést hozott, 30 hajóval vitte a gabonát Komáromba. A többi gabonakereskedőnek nem volt ilyen szerencséje, most Tímár úgy játszhat velük, ahogy akar, tetszés szerint nyomhatja le a gabona árát.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!