Shakespeare – Hamlet – Olvasónapló

Első felvonás 2. szín

Szereplők Helyszín
Claudius király, Dánia királya
Gertrud, Claudius felesége, Hamlet anyja
Hamlet, dán királyfi
Polonius, a főkamarás
Laertes, Polonius fia
Voltimand, udvarfi
Cornelius, udvarfi
Helsingőr
A királyi trónterem

A Hamlet olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:

A Hamlet szereplői betűrendben

A Hamlet szerelőinek viszonyrendszere – infógrafika, gondolattérkép

Mielőtt elmerülünk a jóban érdemes egy kicsit rendet tennünk a családi viszonyokban, mert nem is olyan egyszerű a kapcsolatrendszer:

  • Dánia korábbi királya:
    • Ő a szellem, aki az 1. színben megjelent az őrség előtt. Az 1. színből nem derül ki, de őt is Hamletnek hívták, mint a fiát. Mindenki úgy tudja, hogy egy napon, délutáni pihenése közben megmarta egy kígyó, ebbe halt bele. (Mivel egy Shakespeare darabról van szó, ezért természetesen semmi az, aminek látszik…)
  • Dánia jelenlegi királya:
    • Claudiusnak hívják, az elhunyt Hamlet király testvére. Bátyja halála után ő örökölte a trónt, ráadásként még feleségül is veszi a meghalt Hamlet király özvegyét, Gertrudot.
  • Hamlet, dán királyfi:
    • A meghalt Hamlet király és Gertrud fia.

Vagyis a korábbi és a mostani király egymás testvérei. Gertrud pedig előbb a meghalt király felesége volt, most pedig annak öccséé, Claudiusé.

A mű tulajdonképpeni főszereplője, Hamlet királyfi pedig a jelenlegi király, Claudius unokaöccse.

A 2. szín elején Claudius, a király, a királyi tanácsban tulajdonképpen ugyanazt mondja el, mint amit fent leírtam. Innen derülnek ki a családi kapcsolatok.

Claudius leírása annyiban más, hogy ő az mondja, a királyi tanácsosok javaslatára vette feleségül Gertrudot, mert ez tűnt a legjobb megoldásnak Dánia érdekében.

Claudius ezután rátér a jelenlegi, kényes, háborúval fenyegető helyzet értékelésére. Elmondja, hogy a norvég Fortinbras háborúra készül Dánia ellen.

A király ezt úgy próbálja megelőzni, hogy levelet írt Norvégia királyának, aki Fortinbras bátyja. Claudius szerint az öreg és betegeskedő norvég király nem is tud arról, hogy öccse háborúra készül a dánok ellen. Erre hívja fel figyelmét a levélben és kéri a norvég királyt, hogy fegyelmezze meg Fortinbrast.

A levéllel a király két bizalmasát, Corneliust és Voltimandot küldi a norvég királyhoz.

Miután a levélvivők távoznak, Laertes kér kihallgatást a királytól. Laertes nem más, mint a királyi főkamarás, Polonius fia.

Polonius nagy kegyben áll a király előtt, ennek megfelelően fogadja fiát, Laertest is. Laertes pedig azt a kegyet kéri a királytól, hogy hadd térhessen vissza Franciaországba, ahol korábban is élt, csak a koronázási ünnepségre tért vissza Dániába.

A király pedig – Polonius beleegyezésével – jóváhagyja Laertes távozását a királyi udvarból.

Ezután kerül sorra Hamlet, az elhunyt király fia. Claudius látszólag kedveli az unokaöccsét, láthatólag foglalkoztatja Hamlet állandó búskomorsága, amit az apja halála miatti gyásznak tulajdonít.

Hamletet az anyja, a királyné is arra kéri, hogy hagyjon fel végre a gyásszal. Természetesen szomorú dolog egy apa elvesztése, de ez mindenkivel megtörténik és mindenki meg is gyászolja a dolgot. Hamlet azonban – az anyja szerint – kezdi túlzásba vinni a dolgot, a halálon úgysem tudnak változtatni, ideje lenne, hogy Hamlet túllépjen a dolgon.

Hamlet pedig illedelmesen meghallgatja a királyt és a királynét, sőt illedelmesen válaszol is nekik, de szavaiból érződik, hogy parancsra nem fogja és nem is akarja abbahagyni apja gyászolását.

Hamlet kötelességtudó válasza megnyugtatja a királyt és a királynét. Claudius ezután azt akarja, hogy Hamlet ne menjen vissza Wittenbergbe, ahol korábban tanult, és tanulmányait csak apja halála és temetése miatt szakította félbe. Claudius azt akarja, hogy mivel Hamlet Dánia trónjának örököse, ezért maradjon a királyi udvarban.

Mivel a királyné is ezt szeretné, Hamlet végül beleegyezik a dologba.

A királyi kihallgatás ezzel véget ér, a király, a királyné, Polonius és Laertes elvonul, Hamlet egyedül marad.

Ezután következik Hamlet monológja, amiből kiderül, hogy Hamletnek nem egészen az a baja, mint amit a király és a királyné gondol.

Hamlet természetesen gyászolja az apját, de sokkal jobban fáj neki, hogy alig két hónappal apja halála és temetése után anyja, Gertrud, máris feleségül ment az új királyhoz, Claudiushoz.

Hamlet szavaiból kiderül, hogy nem tartja sokra Claudiust, gyengébb uralkodónak tartja, mint az apját, ezért különösen fáj neki, hogy anyja ilyen gyorsan kiheverte apja halálát és férjhez ment.

Hamlet eszmefuttatását Horatio, Bernardo és Marcellus érkezése szakítja félbe.

Hamlet örömmel fogadja az érkezőket, különösen Horatiot, akivel még wittenbergi tanulmányai során barátkozott össze.

Meg is kérdezi Horatiot, hogy mi szél hozta Helsingőrbe. Horatio pedig illedelmesen feleli, hogy az elhunyt király temetésére és az új király esküvőjére érkezett.

Hamlet pedig gúnyosan válaszolja rá, hogy bizony időben elég közele esett egymáshoz a két ünnepség, ennek bizonyosan takarékossági okai is voltak. Azaz a halotti torról megmaradt ételeket fel lehetett használni az esküvőn.

Hamlet tehát pokoli hangulatban van és ezt ki is mondja.

Horatio pedig végre rátér arra, amiért tulajdonképpen Hamlethez jöttek. Elmondja barátjának, hogy éjjel az apja szellemével találkoztak őrködés közben.

Hamlet persze hiszi is a dolgot, meg nem is, de azért minden részletet tudni akar. Kérdésekkel bombázza Horatioékat: hogy nézett ki a szellem, tényleg hasonlított-e az apjához, milyen páncélban volt, milyen volt a szakálla, meddig maradt, hányszor látták stb.

Hamlet végül kijelenti, hogy aznap éjszaka ő is csatlakozni fog az őrséghez, hátha megint megjelenik a szellem és akkor beszélni fog vele.

Hamlet még annyit kér, hogy Horatioék egyenlőre tartsák titokban a dolgot.

Horatio, Marcellus és Bernardo távozása után Hamlet még megjegyzi magának, hogy ez a szellem dolog aligha lehet igaz, ő inkább valami csínyt gyanít a háttérben.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!