Második felvonás 2. szín
| Szereplők | Helyszín |
| Claudius, a király Gertrud, a királyné Rosencrantz, udvarfi Guildenstern, udvarfi Polonius Hamlet A színészek |
Szoba a kastélyban
|
A Hamlet olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzések:
A Hamlet szereplői betűrendben
A Hamlet szerelőinek viszonyrendszere – infógrafika, gondolattérkép
Hamlet furcsa viselkedése már az első felvonásban is gondot okozott a királynak és a királynénak. Ez a viselkedés pedig még komorabb lett egy idő óta, – az Olvasó tudja, hogy azóta, hogy Hamlet megtudta apja szellemétől, hogy Caludius ölte meg – ami továbbra is aggasztja a királyt.
Ezért hívatja Rosencrantzot és Guildensternt, Hamlet gyerekkori barátait és wittenbergi iskolatársait, akik szintén a koronázásra érkeztek Dániába.
A király és a királyné megkéri a két udvarfit, hogy mivel Hamlet barátai, próbálják megtudni, hogy mi aggasztja Hamletet, vagyis próbáljanak a bizalmába férkőzni.
Rosencrant és Guildenstern vállalják a feladatot, mást nem is nagyon tehetnek, hiszen tulajdonképpen királyi parancsot kaptak, majd távoznak.
Érkezik Polonius, aki jelenti, hogy visszatért Voltimand és Cornelius a norvég királytól, akihez Caludius küldte őket az első felvonás 2. színében. Emellé még csendben megjegyzi, hogy szerinte rájött, hogy Hamletnek miért van rossz kedve.
Caludius rögtön tudni akarja Polonius Hamlettel kapcsolatos infóját, de a főkamarás szerint a norvég ügy fontosabb.
Érkezi Voltimand és Cornelius, akik jelentik a királynak, hogy küldetésük sikerrel járt. A norvég király tényleg nem tudott arról, hogy Fortinbras Dánia ellen gyűjt sereget. Illetve a fegyverkezésről tudott, de azt hitte, hogy öccse a lengyelek ellen készül háborúra.
Azonnal hívatta Fortinbrast és megtiltotta neki, hogy Dániára támadjon, amibe végül Fortinbras beleegyezett.
A norvég támadás veszélye tehát elhárult, de a követek egy kérését is hoznak a norvég királytól, aki meg akarja támadni a lengyeleket – ha már összegyűjtötték a sereget, ne menjen veszendőbe – és ehhez azt kéri Claudiustól, hogy engedje át a norvég hadsereget Dánia területén.
Claudiusnak nincs ez ellen kifogása és elbocsátja Voltimandot és Corneliust.
Claudius ezután rátér Hamlet ügyére. Polonius pedig elmondja, hogy bizonyítéka van rá, hogy Hamlet halálosan szerelmes a lányába, Opheliába.
Fel is olvas egy levelet, amit Hamlet írt a lánynak. A király megkérdezi, hogy hogyan fogadja Ophelia Hamlet szerelmét, a valóságban azonban arra kíváncsi, hogy be is teljesült-e ez a szerelem, azaz a két fiatal egymás szeretői lettek-e.
Polonius tettetett felháborodással utasítja el a király felvetését. Elmondja, hogy amint tudomást szerzett Hamlet szerelméről, azonnal utasította a lányát, hogy ne találkozzon többet Hamlettel és a leveleire se válaszoljon. Ennek oka pedig az, hogy Hamlet társadalmilag sokkal magasabban áll, mint Polonius és a lánya.
Polonius szerint Ophelia elutasítása okozta Hamlet korábbi búskomorságát, majd ez csapott át őrületbe.
Az olvasó persze tudja, hogy ez nem igaz: Hamlet azért volt korábban búskomor, mert meghalt az apja és haragudott az anyjára, amiért az olyan hamar újra férjhez ment. Látszólagos őrülete pedig valójában nem őrület, csak éppen egyelőre nem tudja megemészteni a szellemtől kapott információt, vagyis, hogy a nagybátyja ölte meg az apját, hogy király lehessen.
Polonius érvelése kellően meggyőző ahhoz, hogy a király és a királyné elhiggye, de azért bizonyítékot akarnak.
Polonius azt ajánlja, hogy szervezzenek meg egy véletlennek tűnő találkozást Hamlet és Ophelia között a kastély egyik folyosóján. A király, a királyné és Polonius pedig a falon lógó kárpitok mögé elbújva kilesik majd a találkozást és akkor kiderül, hogy Hamlet valóban a szerelembe őrült-e bele.
A beszélgetés félbe szakad, mert éppen közeledik Hamlet, a király és a királyné távozik.
Polonius és Hamlet beszélgetése ezután elég érdekesen alakul. Hamar kiderül, hogy Hamlet nem kedveli a főkamarást és ezt nem is titkolja.
Polonius persze nem sértődik meg a dán királyfi gúnyolódásán, ahhoz túl régóta van már a királyi udvarban.
A két beszélgető indítékai is mások. Hamlet túl akar lenni a beszélgetésen, míg Polonius Hamlet minden mondatában azt kutatja, hogy tényleg megőrült-e a királyfi, de ezt a beszélgetés végére sem tudja eldönteni.
Polonius végül távozik, érkezik Guildenstern és Rosencrantz, akik ugye azt a feladatot kapták, hogy puhatolják ki Hamlet rosszkedvének okát.
Hamletet azonban nem lehet átverni, rögtön megsejti, hogy nem lehet véletlen, hogy a két wittenbergi iskolatárs éppen most bukkan fel. Hamar ki is derül, hogy valóban azért jöttek, hogy Hamlet búskomorságának okát kiderítsék.
Hamlet pedig nem is tagadja, hogy rossz kedvű, de ezt azzal indokolja, hogy általában csalódott az emberekben, bár a csalódás okát nem részletezi.
Guildensternnek és Rosencrantznak kezd kellemetlenné válni a beszélgetés, és mivel nyilvánvaló, hogy Hamlet nem fog velük őszintén beszélni, ezért Rosencrantz másfelé tereli a beszélgetést.
Elmondja, hogy nemrég találkoztak a városi tragédiajátszókkal, azaz egy színtársulattal, akik a palotába igyekeznek, hogy felajánlják játékukat Hamletnek.
Hamlet meg is örül a hírnek, hiszen szereti a színházat, bár azon elcsodálkozik, hogy a társulat kimozdult a városból, hiszen állandó helyük volt a városban.
Kiderül, hogy tulajdonképpen elűzték őket, mert akkoriban jött divatba egy gyerekekből álló színtársulat, akik komolytalan darabokat játszanak, de a közönség imádja őket. Így viszont nem járnak el a tehetséges és elgondolkoztató másik társulathoz, ami kénytelen volt otthagyni a várost.
Megjönnek a színészek és visszatér Polonius is. Hamlet rábízza Poloniusra a színészek többségét és meghagyja neki, hogy tisztességesen szállásolja el őket.
A színészek vezetőjével pedig megbeszéli, hogy másnap előadják a király előtt a Gonzago megöletése című darabot. Hamlet annyit kér csak, hogy a színészek adjanak elő egy olyan jelenetet is, amit majd ő fog megírni és beletenni a darabba. A színész persze beleegyezik.
A színész, Rosencrantz és Gulidenstern távozik, Hamlet egyedül marad.
Hamlet monológjából kiderül, hogy mennyire kétségbe van esve. Továbbra sem tud szabadulni apja szellemnek szavaitól, de azt sem tudja, hogy mit kellene tennie.
A szellem ugyan bosszúra szólította fel, de Hamlet nem egy vérengző alkat, nehezen szánja rá magát az aktív cselekvésre, ráadásul bizonyítéka sincs.
Nem állhat a király elé azzal, hogy az előző király szelleme azt mondta neki éjszaka, hogy a mostani király ölte őt meg.
Ráadásul abban sem biztos, hogy a szellem valóban az apja szellem volt-e. Mi van, ha az ördög jelent meg neki apja szellemeként és ő próbálja meg rávenni valami szörnyű cselekedetre.
Hamlet tehát eldönti, hogy csapdát állít, és úgy próbál meg bizonyítékot szerezni. Ezért akarja előadatni A Gonzago megöletését és benne az általa írt jelenetet.
A darabban ugyanis van egy rész, ami hasonló ahhoz, ahogy a szellem leírta Hamletnek a megölését. Hamlet pedig abban bízik, hogyha előadás közben folyamatosan figyeli Claudiust, akkor észre fogja venni, hogy a király hogyan reagál erre a jelenetre.
Ha tényleg ő mérgezte meg Hamlet apját, akkor bűnössége látszódni fog az arcán, amikor nézi a darabot.
Hamlet pedig azt reméli, hogy ez elég bizonyíték lesz neki ahhoz, hogy végre cselekvésre szánja el magát.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!