Szophoklész – Oidipusz király – Olvasónapló

Az Oidipusz király olvasónaplójához kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Teiresziasz válasza azonban meglepő. A vak jós érzékelteti, hogy mindent tud az esetről, de nem akar semmit sem mondani.

Ugyanis szerinte mindenkinek – de főleg Oidipusznak – jobb, ha nem tud meg részleteket.

Oidipusz először meglepődik Teiresziasz szavain, aztán könyörög neki, hogy mondja el amit tud, végül már fenyegetőzik is, de a jós csak nem akar beszélni.

Oidipusz végül arra a – szerinte logikus – következtetésre jut, hogy Teiresziasz azért nem akar beszélni, mert vagy cinkos volt a gyilkosságban, vagy ő maga volt az elkövető.

Teiresziász felháborodottan utasítja vissza a vádat, sőt indulatosan kijelenti, hogy Oidipusz az átkozott, akiről a jóslat szól.

Oidipusz követeli, hogy a jós beszéljen világosan, mire Teiresziász kereken kimondja, hogy:

„Azt mondom: a gyilkos, akit kutatsz, te vagy!”

Meredek kijelentés ez, hiszen ezzel a jós azt állítja, hogy maga Oidipusz ölte meg az előző királyt, Laioszt.

De Teiresziasz nem áll meg itt, tesz egy további, homályos kijelentést is:

„Azt mondom, hogy azokhoz, akiket szeretsz, rút viszony köt, s nem sejted, mily mocsárban élsz”

Oidipusz szerint Teiresziasz túl messzire ment, nem csak személyesen a királyt vádolja gyilkossággal, de a családját sem kíméli.

Oidipusz ezt nem tudja elfogadni, valamilyen magyarázatot keres Teiresziasz szavaira és végül arra jut, hogy bizonyára Kreón, a sógora bérelte föl a jóst, hogy ezekkel a szavakkal ássa alá Oidipusz hatalmát. Oidipusz szerint tehát Kreón a trónjára tör, ennek érdekében használja fel Teiresziaszt.

Itt az ideje, hogy tisztázzuk a szereplők viszonyait:

Oidipusz: Théba jelenlegi királya, aki úgy szerezte meg a hatalmat, hogy amikor Thébába érkezett, a várost éppen a szfinx tartotta rettegésben. Oidipusz megválaszolta a szfinx találós kérdését, mire az öngyilkos lett. Théba népe pedig hálából királlyá választotta Oidipuszt.

Laiosz: Théba korábbi királya. Még azelőtt meghalt, hogy Oidipusz a városba került volt. Nem ismerték egymást, soha nem is találkoztak, legalábbis Oidipusz szerint.

Iokaszté: Az előz király, Laiosz felesége volt, majd amikor Oidipusz lett  király, akkor hozzáment feleségül. A thébai hatalmi rendszerben Oidipusz után a második legfontosabb tényező.

Kreón: Iokaszté testvére, tehát egykor Laiosz, most pedig Oidipusz sógora. A harmadik legfontosabb ember Thébában.

Bár semmi sem utal arra, hogy Oidipusznak igaza lenne, mégis egyre jobban belelovalja magát abba, hogy Kreón ármánykodik hatalma ellen. Kreónnak köszönhetőek Teiresziasz szavai.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Szophoklész – Oidipusz király – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .