Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Bevezetés – Olvasónapló

Bevezetés

A rövid bevezetésben Mikszáth leírja, hogyan ismerkedett meg gróf Pongrácz István történetével. Éveken át rendszeresen együtt vacsorázott egy gróf Pongrácz Károly nevű képviselővel, aki gyakran mesélt neki István grófról.

„- István grófnak volt esze, de nem sok, ambíciója is volt, de sok; szerepelni akart mindenáron, de látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta tehát mint bolond ember.”

Mikszáthnak megtetszett a történet, elhatározta, hogy ír belőle egy regényt, ez lett a Beszterce ostroma.

Figyelem! Ne feledkezzünk meg arról, hogy a regénynek van egy alcíme is: Egy különös ember története!

Vége a bevezetés olvasónaplójának




Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Első rész – Olvasónapló

Estella

A regény első része két, egymástól független szálon indul el. Ezek pedig gróf Pongrácz István története és a báró Behenczyek története

Gróf Pongrácz István:

A történet Nedec várában kezdődik, ahol gróf Pongrácz István a várúr. Pongrácz István legfontosabb tulajdonsága, hogy a középkorba képzeli magát annak ellenére, hogy a 19. században, vagyis az 1800-as évek végén él. Úgy rendezte be életét, úgy alakítja a hétköznapjait, mintha még a középkorban élne.

„Különben derék szál legény volt, magas, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal. Nem volt más hibája, csak hogy sántított egy kicsit. Azt is ő maga akarta így. Mikor egy vitézi roham alkalmával megbotlott a lova egy sáncban, olyan szerencsétlenül bukott le, hogy eltörte a lábát.”

Ennek következtében sánta maradt egész életére.

Rendszeresen tart hadgyakorlatokat, amiken az uradalmához tartozó jobbágyok a katonák. Két csapatra szokta osztani őket, az egyik feladata megostromolni Nedec várát, a másiknak pedig megvédeni. A két részre osztott serege egyik részének Pongrácz a vezetője, a másiknak pedig a szomszédos Gbelán lakó Forget nevű nyugalmazott őrnagy (aki persze bőséges jutalmat kap, amiért elvállalja a vezérséget).

A környéken jól ismerik Pongrácz István grófot és hóbortját is, de nem tartják veszélyesnek, habár ritkán látogatják meg, aminek oka, hogy:

„- Nincs asszony a háznál, hát nem vihetjük mi sem a fehérnépeinket.”

Pongrácz István szerint, ha csak ezen múlik, akkor szerez ő asszonyt a házhoz és a következő zsolnai vásáron egy vándorcirkusz társulattól 600 forintért megveszi Estellát, az akrobata táncosnőt.

„Donna Estella csinos leány volt, pompás idomokkal, nagy mellel, hajlékony, mint az acélpenge, vörhönyeges haja jól illett vakító fehérségű, kissé szeplős arcához. Szemei nem voltak sem egészen kékek, sem feketék. Éppen a szemek különös alakja és színe tette a leányt érdekessé. Mintha két besztercei szilva villogna, csillogna a rőt pillák alatt.

Sajátságos japán típus volt, bár a direktor nehezen hozta Japánból, de Granadából sem, mivelhogy Donna Estella, azonkívül hogy németül, tótul tratyogott valamit, csak magyarul beszélt, azt is gömöri akcentussal.”

István gróf természetesen nem szerelmes Estellába, csak azt akarja elérni, hogy legyen valamilyen asszony a házban. Mikszáth megjegyzi még, hogy a lányon látszik, hogy „sokat tapasztalt”. Innen sejtheti a jellemét az Olvasó.

Figyeljük meg István gróf sajátos észjárását:

  • A környékbeli nemesek, amikor azt mondták, hogy nincs a házban fehérnép, hát ők sem vihetik a sajátjukat, akkor arra gondoltak, hogy Pongrácz nem nős, nincs felesége. A korabeli szokások szerint pedig nem illett olyan házhoz feleséggel, kamasz lányokkal látogatóba menni, ahol nem volt háziasszony.
  • Pongrácz viszont ebből csak annyit érzékel, hogy azért nem jönnek, mert nincs asszony a házban. Hát szerez egyet. Bármilyet. A gróf tehát szó szerint értelmezi a dolgot.

Az első rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Második rész – Olvasónapló

Kedélyes Atyafiak

A második rész a Trnowszkyak történetével indul.

Az öreg Trnowszky a halála előtt magához hívatta három fiát, Pétert, Gáspárt és Györgyöt és megkérdezte őket, hogy mivel akarnak foglalkozni, ha felnőnek. Eltérő válaszokat kapott:

  • Péter: „Én a méhekre vetem magam. Ezek a derék, szorgalmas állatkák majd engem is táplálnak.” Péter tehát viaszkereskedő akar lenni
  • Gáspár: „- Az összes élőlények közül a legtiszteletreméltóbb, apámuram, a birka: húsa is van, gyapja is van, teje is van. És ha egy garast teszünk bele, visszaad helyette egy forintot. Hát én juhokkal fogok gazdálkodni.”
  • György: „Én orvos leszek, apám. Amikor beteg az ember, kutyába sem veszi a pénzt. S egyszer valamikor mindenki megbetegszik.”

Az öreg Trnowszky mindhárom fiú választását helyesli és fejenként 3000 forintot hagy rájuk, hogy kitanulják választott szakmájukat.

Évekkel később Péter és Gáspár már Zsolna városának leggazdagabb polgárai, bár mélységesen gyűlölik egymást, és az élet minden területén állandó versengésben vannak egymással. Mindkettőt városszerte ritka fösvény embernek ismerték.

Györgynek azonban nem volt szerencséje, hiába lett orvos, Zsolnán vagy nem voltak betegek az emberek, vagy ha valaki meg is betegedett, nem volt pénze orvosra. Ezért György szegényen halt meg, csak egy 14 éves kislány, Apollónia (Apolka) maradt után.

„Gyönyörű leány-palánta volt, nemes, ovál arcán valami édes, szomorú kifejezéssel, hosszú pilláktól árnyékolt szemei üde, nedves fényben kéklettek; hát még az a szépséges kalászszín haj­koszorú a fején!”

Az árván maradt Apollóniát el kell helyezni valahol, az ehhez kapcsolódó hivatalos ügyek a zsolnai polgármesterre, Blázy Miklósra tartoznak. Blázy véletlenül találkozik az utcán Trnowszky Gáspárral, aki hajlandó is befogadni az unokahúgát.

Azonban ez hamarosan a másik testvér, Péter tudomására jut, aki csak azért, nehogy Gáspár legyen a lány gyámja, maga is jelentkezik a feladatra. A dolog annyira elmérgesedik, hogy György temetésén Gáspár és Péter össze is verekszik.

Ennek az lesz a végeredménye, hogy három nap múlva, mikor összeül az árvaszék, hogy döntsön a lány sorsáról, egy harmadik emberhez kerül Apollónia. Ez a harmadik pedig Klivényi József írnok lesz, akinek felesége anyai ágon rokona Apollóniának. A két Trnowszky testvért pedig felkéri az árvaszék, hogy illően segítse Klivényit a lány nevelésében, tekintve, hogy az írnok szegény ember.

Ennél rosszabbul nem is alakulhatott volna a kis Apolka sorsa:

  • A két Trnowszky, amikor megtudja, hogy egyikükhöz sem kerül a gyerek, tehát egyikük sem győzi le a másikat ebben a kérdésben, nem hajlandók pénzt áldozni Apolka nevelésére.
  • Klivényi pedig éppen azért vállalta el Apolka nevelését, mert arra számított, hogy majd a két gazdag nagybácsitól fogja kapni a pénzt.
  • A legrosszabbul természetesen Apolka járt, tekintve, hogy Klivényi rajta veri le csalódottságát, gyakran szó szerint.

A következő két évben Apolka cselédsorban él Klivényiéknél, lesoványodik, éjjel-nappal házimunkát végez.

A második rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Harmadik rész – Olvasónapló

A túsz

Gróf Pongrácz István és hadserege tehát megérkezett Zsolnára. A sereg  Jágovics Bogdán vendéglője előtt haladt el, ahol a városban állomásozó császári egység tisztjei iszogattak, köztük a honvédparancsnok is.

Ne feledjük, ő az, aki egyrészt rokona a grófnak, másrészt ők ostromolták volna meg Nedec várát egy hadgyakorlat keretében, amit később Pongrácz lemondott.

A honvédparancsnok megkérdezi Pongráczot, hogy hová tart a sereg, mire a gróf elmeséli, hogy Besztercebánya ellen vonul és porig rombolja, mert megsértették őt.

A honvédparancsnok ismeri a gróf hóbortos természetét, de ezen azért még ő is meglepődik, ráveszi Pongráczot, hogy menjen be a vendéglőbe, iszogasson egy kicsit és mesélje el a történetet. A gróf beleegyezik, a hadsereg letáborozik.

A gróf csatlakozik a tisztekhez, ott van Blázy polgármester is, aki éppen Apolka ügyében indult a városba. Az asztaltársaság vidáman iszogat, beszélgetnek, adomáznak. Közben a honvédparancsnok értesül az egész ügyről, ami miatt Pongrácz Besztercebánya ellen indul. Érzi, hogy ebből baj lesz, valahogy le kell beszélni a grófot a tervéről. Amíg ugyanis Pongrácz István csak a saját várában tartott hadgyakorlatokat és élt úgy, mint egy középkori várúr, addig az emberek maximum hóbortosnak, kicsit talán őrültnek tartották. Most azonban egy egész várost akar megtámadni, ami nyilvánvalóan őrültség, és a besztercebányai hatóságok is így fogják kezelni. Vagy letartóztatják Pongrácot vagy őrültek házába zárják, vagy egymás után mindkettőt.

Közben Blázy polgármester elköszön az asztaltársaságtól és elindul, hogy intézzen valamit Apolka ügyében. Csak estefelé tér vissza a vendéglőbe – ahol a tisztek és Pongrácz még mindig isznak és beszélgetnek –, de semmit sem sikerült intéznie, egyetlen módos család sem akarja befogadni a lányt.

Ez éppen kapóra jön a honvédparancsnoknak, aki Pruzsnszkyvel, a lengyellel, egy tervet talált ki, amihez kell Apolka is:

A terv alapgondolata: „Az okos beszédre nem hederített, hát szóljunk hozzá a saját nyelvén”

Ha Pongráczot semmilyen józan érveléssel nem lehet lebeszélni arról, hogy megtámadja Besztercebányát, akkor valami olyat kell kitalálni, ami megbékíti a képzeletben a középkorban élő urat.

A honvédparancsnok azt találja ki, hogy szerveznek egy küldöttséget és úgy tesznek, mintha a küldöttség a besztercebányaiak nevében jönne Pongráczhoz. Azt kell mondaniuk, hogy mindent megtettek Estella kézre kerítésére, de sehol sem találták. Addig, amíg elő nem kerül, addig túszként átadják Pongrácznak Apolkát.

Blázy először nem akar belemenni a dologba, de később belátja, hogy nincs más megoldás, Pongráczot másképp nem lehet megállítani.

A harmadik rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Mikszáth Kálmán – Beszterce ostroma – Negyedik rész – Olvasónapló

Az éj

Tarnóczy Emil köz- és váltóügyvéd bebörtönzése természetesen nem maradhatott következmények nélkül. Az esetet az újságok is felkapták és eljutott a belügyminiszterhez is, aki utasította az illetékes főispánt, tegyen valamit az ügyben.

A főispán levelet küldött Pongrácznak, amiben egyelőre még csak barátságosan kéri, hogy engedje el az ügyvédet. Pongrácz persze erre nem volt hajlandó, és érdekes választ küldött a főispánnak:

„A macska megfogja az egeret és megeszi, ha akarja, de a lajhár nem fogja meg a macskát, tehát meg sem eszi, ha a macska nem akarja.

Így szól hozzád, Kubicza, a cica. A prókátorból nem esztek.

  1. Pongrácz István,
    de Óvár et Szent-Miklós.”

Az érthetetlen és értelmetlen levélből a főispán azt szűri le, hogy a gróf végképp megbolondult és kénytelen most már hivatalos útra terelni a dolgot. Pandúrokat – korabeli rendőröket – küld a nedeci várba egy Szlimák János nevű csendbiztos vezetésével, immár hivatalos végzéssel.

Pongrácz azonban embereivel megvereti a pandúrokat, Szlimákot pedig fogságba ejti.

A helyzet kezd igen súlyossá válni, most már nem csak egy ügyvéd, hanem egy hatósági személy is a gróf fogja. Pongrácz emberei elgondolkoznak, hogy mi lesz ennek a vége. Eddig is tudták, hogy a gróf nem teljesen normális, de eddig csak hóbortos volt, akinek hadijátékaiban szívesen vetek részt. Mostanra azonban úgy tűnik teljesen megőrült, az ügyvéd és a csendbiztos bebörtönzése nem maradhat következmények nélkül.

„A káplán azt tartotta, hogy az elmekór most már napok óta mutatkozik, jelentést kellene tenni a hatóságnak és értesíteni a rokonokat, vagy pedig meg kellene csalni és elvinni Bécsbe, esetleg a budai tébolydába.”

„- Hogyisne! – vágott közbe Pruzsinszky méltatlankodva. – Ellenkezőleg, el kell titkolni a dolgot, amíg lehet. Ha jelentést teszünk, vagy elszállítjuk, a rokonok rögtön ráteszik a kezüket Nedecre és elkergetnek bennünket. Nekem pedig semmi kedvem sincs tél idején az országúton találnom magamat. Ha az urak szeretik az ilyesmit, megtehetik. De én nem látom be, hogy ha ő megbolondult, mi is bolondot cselekedjünk.”

Pongrácz emberei tehát  a saját érdeküket nézik és egyelőre kivárnak.

A gróf végül elengedi a csendbiztost, de nagyon megszégyeníti: a kezét hátrakötve egy szamár hátára ültetik, nyakába pedig egy táblát akasztanak:

»Én vagyok a nemes vármegye.
Lovon indultam el, szamáron érkezem.«”

Ezt a sértést már nem tűrheti el a vármegye:

„Megmozdult tehát a vármegye, pörbe fogván Pongrácz Istvánt a Tarnóczy jogtalan letartóztatásáért és a hatóság elleni lázadás bűntetteért”.

Ezzel csak az a probléma, hogy a korabeli bürokrácia olyan lassú és olyan körülményes volt, a perbe fogottnak pedig annyi lehetősége volt az eljárás lassítására, hogy Tarnóczy Emil valószínűleg öreg ember lesz, mire hivatalos úton sikerül kiszabadítani a gróf fogságából.

Ezért katonai erő alkalmazásához fordulnak, a nedeci várat meg kell ostromolni. A budetini városparancsnok – emlékezzünk rá, ő Pongrácz rokona és az ő ötlete volt a besztercebányai küldöttség – parancsot kap, hogy megfelelő haderőt bocsásson az alispán rendelkezésére.

A városparancsnok így is tesz, bár kissé meglepő módon. Szerinte ugyanis a „megfelelő haderő” pusztán egy ember, mégpedig egy Vakarcs nevű honvéd

„A Vakarcs volt a legkisebb honvéd, azért hítták így, tömzsi, apró cigánylegényke egy posztócsillaggal az atilláján. Bejött és szalutált.”

A negyedik rész olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!