Balzac – Goriot apó – Olvasónapló

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Vautrin egy űzött vad pillantásával néz körbe, látszik, hogy a kitörési lehetőséget keresi, de a rendőrök ekkor pisztolyt rántanak. Vautrin rögtön felfogja, hogy nem feltétlenül az elfogása a cél, ha ellenáll, akkor bizony lelövik.

Óriási erőfeszítéssel fegyelmezi magát, és kijelenti, hogy a penzió lakói a tanuk rá, hogy nem tanúsít ellenállást. Vagyis a rendőröknek már nincs ürügyük rá, hogy lelőjék. Miközben ráteszik a bilincset, és megírják a jegyzőkönyvet, Vautrin elbúcsúzik a penzió lakóitól.

Közli Michonneau kisasszonnyal, hogy jobban járt volna, ha inkább megmondja neki, hogy a titkosrendőrség el akarja kapni, mert akkor 6000 frankot fizetett volna neki, és arra is hamar rájön, hogy melyik társa dobhatta fel: egy Cérna nevű férfi, a titkosrendőrség az ő infója alapján kezdhetett el szaglászni a Vauquer-ház körül.

Közben a rendőrök átkutatják Vautrin szobáját, de persze semmit sem találnak, a szökött fegyenc kijelenti, hogy az ő üzleti könyvei a fejében vannak, és hiába zárják újra börtönbe, kapcsolatai és pénze segítségével úgyis meg fog szökni.

Vautrin ezt olyan lendülettel és nyomatékosan mondja, hogy el is hisszük neki, látszik, hogy ez az ember semmitől/senkitől sem fél. Neki nem büntetés, hogy elkapták a rendőrök, csak a halállal járt volna rosszul, de önuralma segítségével nem adta meg a lehetőséget a rendőröknek, hogy lelőhessék.

Vautrint elviszik, a penzió lakói pedig természetesen az esetet tárgyalják. Mivel alapvetően mindenki kedvelte Vautrint, aki mindenkivel kedves, nagyvonalú és segítőkész volt a maga módján, ezért a közhangulat pillanatokon belül Michonneau kisasszony ellen fordul. És persze Poiret ellen, aki a maga esetlen módján próbálja védeni a vénkisasszonyt.

A Vauquer-ház vendégei követelik, hogy Michonneau kisasszony azonnal költözzön ki a házból, mert egy kémmel, egy árulóval, egy besúgóval ők nem akarnak egy fedél alatt lenni.

Jellemző Párizsra, és az emberi lélekre is, hogy Vautrin többszörös gyilkos, szökött fegyenc, aki azonban jó színész és jól el tudja magát adni, képes csodálatot kelteni az emberekben, tehát most mindenki az ő pártját fogja.

Szemben Michonneau kisasszonnyal, aki öreg, csúnya, savanyú vénasszony, és aki tulajdonképpen csak állampolgári kötelességét teljesítette, amikor segített elfogni a Vasfejűt, igaz, hogy pénzért. Most mégis őt tekintik árulónak.

Michonneau kisasszony először nem akarja elhagyni a Penziót, mondván, hogy egész évre kifizette a bérleti díjat, joga van ott lenni. Erre a társaság több tagja, főleg, akik csak ebédre fizettek elő, közlik, hogy ha Michonneau nem megy, akkor mennek ők.

Ez már Vauquer-né számára sem közömbös, aki megoldhatatlannak tűnő probléma előtt áll: egy szobája ugye máris üres, amiben Vautrin lakott, most a többi lakó elüldözi Michonneaut-t és Poiret-etet, ezzel még két szoba kiürül. Az évnek egy olyan időszakában, amikor senki sem keres szállást, tehát nem fog új bérlőket találni.

A helyzet tovább romlik, amikor küldönc érkezik egy levéllel, amiben Victorine közli Vauquer-nével, hogy a párbaj következtében meghalt a bátyja, ezért az apja visszafogadta őt, és kiköltöznek a penzióból.

Ez újabb csapás Vauquerné számára, pillanatokon belül ürül ki a háza, ráadásul azt még nem is tudja, hogy Rastignac és Goriot apó is el fog költözni

Érkezik Goriot apó, aki sürgeti Rastignac-ot, hogy induljanak, mert Delphine már nagyon várja őket, hármasban fognak vacsorázni. Goriot számára ez hatalmas dolog, évek óta nem tölthetett ilyen sok időt a lányával.

Megvillan az öreg érzéketlensége is, és hogy mennyire a lánya(i) rabja, mert amikor Rastignac – még mindig az események hatása alatt – közli vele, hogy letartóztatták Vautrint, Victorine bátyja pedig meghalt, akkor Goriot csak annyit mond: „- Hát aztán, mi közünk hozzá?”

Goriot és Rastignac elmennek az Artois utcába, ahol Nucingenné várja őket. Rastignac csak ámul a legénylakás elegáns berendezésétől, és Nucingenné szépségétől.

Van azonban egy kis probléma, ugyanis Rastignac-nak nincs annyi pénze, hogy egy ilyen lakást bérelhessen, és a lelkiismerete nem bírná el, ha a számlákat Nucingenné fizetné.

Ekkor jön a meglepő fordulat: Goriot kijelenti, hogy már mindent kifizetett, és mivel bízik Rastignac-ban, és meggyőződése, hogy az ifjú még sokra viszi, ezért Rastignac tekintse úgy, hogy kölcsönt kapott Goriot-tól.

Igazából nem is a kölcsön ténye az érdekes, hanem, hogy az eddig is szinte nyomorgó Goriot honnan szerzett pénzt? Eladta addig évjáradékát és vett egy másikat, ami havonta kevesebbet fizet neki. A fennmaradó összegből fizette ki a lakás és bútorokat.

Tehát Goriot apó megint a lánya kedvéért fizetett, persze nem teljesen önzetlenül, hiszen reményei szerint így Delphine közelében lehet.

És Goriot – akaratán kívül ugyan, de – meg is kéri az árát a nagylelkűségének, mert a hármasban eltöltött este és vacsora során gyakorlatilag kisajátítja magának a lányát. Csak vele akar beszélgetni, csak vele akar lenni.

Ez persze zavarja a fülig szerelmes Rastignac-ot, de hát nem lehet mit csinálni, hiszen Goriot lekötelezte őket. Nucingenné azonban nem ennyire finnyás, egy alkalmas pillanatban ezt ki is mondja Rastignac-nak: „- Látja? – szólt Delphine Eugėne-hez. – Ha apám velünk van, egészen magának követel.”

Ez a megjegyzést ad némi képet arról, hogyan is gondolkozik Nucingenné az apjáról.

Mivel Rastignac legénylakása még nincs teljesen készen, ezért vacsora után mindenki távozik, Nucingenné hazamegy, Goriot és Rastignac pedig a Vauquer-házba.

Bejelentik Vauquer-nénak, hogy ők is kiköltöznek, amit az asszony persze újabb csapásként él meg.

Rastignac másnap levelet kap az unokanővérétől, Beauséant vikomtnétől, amiben egy báli meghívó van Nucingenné és férje nevére.

Emlékezzünk rá, hogy Beauséant-né megígérte Rastignac-nak, hogy meghívja majd Nucingennét, amivel az asszony végképp elfogadottnak számít majd a párizsi felső tízezer körében.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .