Balzac – Goriot apó – Olvasónapló

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Rastignac nem sokkal ezután vacsorára hivatalos Beauséant-néhoz, és mivel Beauséant-né férje aznap este nem ér rá – állítása szerint találkozója van valakivel, és a feleség pontosan tudja, hogy a szeretőjével – ezért Rastignac-ot az a megtiszteltetés éri, hogy ő kíséri el unokanővérét az Olasz Operába.

Beauséant-né páholyában ülve Rastignac hamarosan felfedezi egy másik páholyban Nucingennét, és azonnal kijelenti, hogy beleszeretett a nőbe. Az végül is nem derül ki egyelőre, hogy most tényleg szerelmes a hölgybe, vagy csak a terveit követi.

Közben az is kiderül, hogy Nucingennének is van szeretője, egy bizonyos Marsay nevű fiatalember személyében.

Kis kitérő, hogy akkor most ki kivel van, ki kinek a szeretője:

Adott ugye Rastignac távoli rokona, Beauséant vikomtné, akinek szeretője Ajuda márki, a portugál főnemes. Ajuda éppen elhagyni készül Beauséant-nét, mert meg fog házasodni. Ezt Beauséant-né szeretné megakadályozni, mivel őszintén szerelmes a portugál nemesbe, ráadásul a párizsi társaságban nagy szégyennek számít, ha egy nemesasszonyt elhagy a szeretője (fordítva persze rendben van.)

Adott aztán Goriot apó két lánya: Anastasie de Restaud grófné és Delphine de Nucingen báróné.

Anastasie de Restaud grófné szeretője Maxime Trailles gróf, míg Delphine de Nucingen bárónőé egy Marsay nevű fiatalember.

Egységesen elmondható mindhárom asszonyról, hogy boldogtalan házasságban élnek, ezért keresik a szerelmet más férfiaknál. Viszont azt is tudjuk a szeretőikről, hogy bár az asszonyok őszintén szeretik őket, a férfiakról ez már közel sem mondható el: Ajuda márki éppen elhagyni készül Beauséant-nét, Maxime egy elkényeztetett ficsúr, és gyanús, hogy Marsay is hűtlen Nucingennéhez.

Rastignac először Anastasie de Restaud grófnőnél próbálkozott, de ott ugye nem járt sikerrel, mert elkövette azt a hibát, hogy megemlítette Goriot nevét. Ezután döntött úgy, hogy akkor Nuingennét fogja szeretni, bár vele még nem is találkozott.

Rastignac-nak azonban az Operában megint szerencséje van, ugyanis Beauséant-né páholyában hamarosan megjelenik Ajuda márki. Beauséant-né persze szeretne egyedül maradni a kedvesével, ezért utasítja a márkit, hogy vigye át Rastignac-ot Nucingenné páholyába, és ott mutassa be az ifjút.

Rastignac vágya tehát teljesült, megismerkedhet Delphine de Nucingennel. Ráadásul jó helyzetben is van, mivel Nucingenné szeretője, Marsay is ott van az Operában, de egy másik hölgy páholyában. Nucingenné persze féltékeny, éppen ezért jön neki kapóra Rastignac, akit kedvesen fogad, hátha ezzel meg Marsay-t teheti féltékennyé.

Rastignac heves udvarlásba kezd, amit Nucingenné nem utasít el azonnal, vagyis Rastignac-nak lehet esélye a későbbiekben. A fiatalember még egy meghívást is kiharcol magának Nucingenné házába.

Hősünk tehát nyeregben érzi magát, az már egy másik kérdés, hogy következő látogatása Nucingennénél elég furcsán alakul. Eleinte minden jól indul, kiderül, hogy csak Rastignac és a báróné van a házban.

Nucingenné azonban szemmel láthatóan rosszkedvű, és Rastignac eleinte hiába faggatja a nőt, nem árulja el, hogy mi baja van. Rastignac azonban egyre hevesebben ostromol, szerelmet vall, közli, hogy bármit megtenne Nucingennéért.

A bárónő pedig végül dönt: kocsiba ülnek Rastignac-kal és behajtanak a városba, megállnak egy ház előtt. Nucingenné Rastignac kezébe nyom száz frankot, és közli vele, hogy menjen be a házba, ahol egy kaszinó üzemel. Tegye fel a száz frankot, és nyerjen az asszonynak 6000 frankot, mert arra mindenképpen szüksége van.

Rastignac semmit sem ért: a szerinte dúsgazdag bankárnénak miért van szüksége 6000 frankra? És azt miért egy kaszinóban akarja megszerezni? Nagyon kétségbe lehet esve, ha ezt a bizonytalan lehetőséget választja a pénzszerzésre, hiszen annak az esélye, hogy 100 frankból valaki 6000-et nyerjen, bizony elég kicsi.

Szólni azonban nem szól semmit, fogja a pénzt és leül a ruletthez játszani, annak ellenére, hogy még a játék szabályaival sincs tisztában. És persze a kezdők szerencséje vele van, az első körben rögtön nyer 3600 frankot, a következőben pedig megduplázza ezt, pillanatokon belül már 7200 frankja van.

Ebből 200 frank borravalót ad egy öregúrnak, aki elmagyarázta neki a szabályokat, a maradék 7000-rel pedig rohan a ház elé, ahol Nucingenné várja a kocsiban.

Az asszony kitörő örömmel fogadja, és végre elmondja, hogy mi volt ez az egész: kiderül, hogy ő is boldogtalan házasságban él a férjével, a bankárral. Ennél azonban az asszony számára nagyobb probléma, hogy a férje nem ad neki annyi pénzt, amennyi szerinte járna neki, és ami költséges életvitelének finanszírozásához kellene.

Elméletben ezt a férj nem tehetné meg, mert az a sokszázezer frank, amit Nucingenné hozománya volt, és amit ugye Goriot apó biztosított, az asszony magánvagyonának számítana.

Ezért Nucingenné adósságokba verte magát, sőt mi több, kezességet vállalt a szeretője, Marsay adósságaiért is, vagyis most tulajdonképpen Marsay-nak tartozik. Nyilvánvaló, hogy a férjétől nem kérhet 6000 frankot, mondván, hogy a szeretőjének kell.

Az apjától, Goriot apótól nem akart pénzt kérni, végső kétségbe esésében fordult Rastignac-hoz, hogy nyerjen neki.

Közben ugyanis Nucingenné megtudta, hogy Marsay elhagyta őt egy másik nőért, de ettől még a báróné 6000 frankos tartozása fennáll. Most végre törleszthet Marsay-nak, gyorsan borítékba is teszi a pénzt és elküldi a szobalánnyal a férfinak.

Rastignac csak kapkodja a fejét, hiszen Nucingenné vallomásából több dolog is kiderül: a nő korántsem olyan gazdag, mint mutatja, vagy legalábbis a vagyonával nem ő rendelkezik, hanem a férje. Nucingenné a pompa és a bálok kedvéért adósságokba verte magát, ráadásul még a szeretője is kihasználta.

És ami talán fel sem tűnik Rastignac-nak: Nucingenné éppen most használta fel őt arra, hogy pénzt „csináljon” neki. Mert a szerencsejátékos kaland akár rosszul, nagyon rosszul is elsülhetett volna, ha Rastignac mondjuk annyit veszít (7200 frankot), mint amennyit végül is nyert, akkor óriási bajba került volna, hiszen azt a tartozást soha nem tudta volna kifizetni. Ne feledjük a Rastignac-család egész éves jövedelme 3000 frank.

Rastignac egyre jobban belát a párizsi elit felszínesen csillogó élete mögé, de még mindig túl naiv ahhoz, hogy ne akarjon ide bekerülni.

És nincs is oka arra, hogy ne legyen bizakodó: a két nappal később esedékes bálon már Nucingennével közösen, mintegy „hivatalosan” jelenik meg, és a párizsi elit elkönyveli, hogy ő Nucingenné új szeretője.

A párizsi társaság tulajdonképpen befogadja: elismerik, hogy ő Beauséant-né unokatestvére, és azt is mindenki tényként kezeli, hogy meghódította Nucingennét. Vagyis valaki lett a társaságban.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .