Balzac – Goriot apó – Olvasónapló

Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Közben Goriot apóhoz is egyre mélyebb kapcsolat fűzi, az öregúrnak minden alkalommal mesélnie kell a lányáról, amikor találkozik vele.

Rastignac számára kiderül, hogy Goriot apó furcsa vakságban szenved: meg van róla győződve, hogy a lányai imádják, csak a férjeik hatására nem foglalkoznak vele. Ez egyébként látszólag nem zavarja Goriot apót, mindig azt mondja, hogy neki a lányai boldogsága a legfontosabb, és elég neki annyi is, ha néha meglesheti őket az utcán.

Rastignac és az olvasó számára azonban egyre világosabb, hogy a két lány, Nucingenné és Restaud-né, a valóságban inkább csak kihasználja az öreget, aki először nagyon komoly hozománnyal férjhez adta őket, majd szép lassan a saját megmaradt vagyonát is a lányaira költötte. Emlékezzünk, amikor utolsó ezüsttárgyait adta el egy uzsorásnak, hogy a lánya váltóját kiegyenlíthesse.

Boldog és zaklatott időszak következik Rastignac számára, ugyanis a társaságba való bekerülése kötelezettségekkel is jár, ami rengeteg pénzbe kerül, de ő még mindig csak egy szegény joghallgató. És mivel belekóstolt a szerencsejátékba, így ezen az utón próbál meg pénzt szerezni.

Váltakozó sikerrel, hol sokat nyer, hol sokat veszít, ami mindig csak arra elég, hogy éppen fenntartsa a látszatot. Anyjának és húgainak visszaküldi a kölcsönt, újabb szép ruhákat csináltat, de még mindig a nyomorúságos Vauquer-házban lakik, sőt, gyakran késik a penzió díjának megfizetésével.

Rastignac is érzi, hogy ezt az életvitelt nem lehet sokáig csinálni, de képtelen lemondani addig elért sikereiről, a nagyvilági élet látszatáról, a pompáról, a bálokról és a Nucingennével való kapcsolatáról.

Bepillantván a Nucingen házaspár életének kulisszatitkaiba, ráeszmélt, hogy aki a szerelmet vagyonszerzés eszközéül akarja fölhasználni, annak le kell nyelnie minden szégyent, és cserben kell hagynia azokat a nemes eszméket, amelyek az ifjúság tévelygéseit megbocsát­hatóvá teszik. Külsőleg ragyogó volt az életmód, amelyhez kötötte magát, de a lelkifurdalás férgei őrölték, és ő keservesen vezekelt állandó szorongásaival a röpke örömökért.”

És úgy tűnik, hogy végül eljön az a pont, ahol Rastignac-nak döntenie kell, kifogy minden pénzből, sőt becsületbeli adósságai is vannak már, amiket mindenképpen törlesztenie kell(ene).

Ekkor jut eszébe Vautrin és ördögi terve, miszerint bolondítsa magába Victorine kisasszonyt, és így szerezzen vagyont. Rastignac lelkiismerete persze lázad, de úgy látja, hogy nincs más lehetősége.

Ezért egyik este a Vauquer-házban, vacsora után odaül Victorine mellé és udvarolni kezd neki. Nincs nehéz dolga, hiszen a kedves, csendes, vallásosan nevelt, tiszta lelkű lányt nem nehéz megszédítenie, főleg nem azokkal a módszerekkel, amiket már eltanult a nagyvilági társaságban.

Az ebédlőben ott van Vautrin is, aki örömmel látja, hogy Rastignac végül úgy cselekszik, ahogy azt ő mondta neki. Victorine kisasszony távozása után, közli a diákkal, hogy most már van nála hitele, és 3000 frankot előlegez meg Rastignac-nak, amiről egy váltót is aláírnak.

Rastignac a pénzzel elmegy a soros estélyre, ahol megadja kártyaadósságait, majd a maradék pénzzel játszani kezd, és hajnalra visszanyeri korábbi veszteségeit.

Ezzel pedig önbecsülése is helyreáll, újra azt gondolja, hogy nem fogja Vautrin tervét végrehajtani, nem veszi el Victorine-t a pénzéért, és nem hagyja, hogy megöljék a lány bátyját. Sőt, a 3000 frankos tartozását is megadja Vautrinnak.

Vautrin csak mosolyog, ő már biztos benne, hogy Rastignac előbb-utóbb elfogadja az ajánlatát, és ismerve Rastignac ingatag anyagi helyzetét, és vágyát, hogy mindenáron megmaradjon a párizsi társaságban, könnyen lehet, hogy igaza is van.

A történet során eddig főleg Rastignac sorsát követtük figyelemmel, a regény az ő párizsi világban való előrehaladásával foglalkozott, és az ezzel járó lelkiismereti problémákkal.

Most viszont újabb szereplők kapnak figyelmet és kiderül néhány titok is.

Korábban már volt szó arról, hogy a Vauquer-házban Rastignac-on, Goriot apón, Vautrinen és Victorine kisasszonyon kívül mások is laknak: Poiret úr, a nyugdíjas tisztviselő és Michonneau, a vénkisasszony.

Ők eddig nem kaptak különösebb szerepet a történetben, és nem is tudunk róluk sokat. Michonneau kisasszonyról szinte semmit, Poiret-ról pedig csak annyit, hogy nem egy bonyolult lélek, évtizedekig dolgozott a francia közigazgatás valamelyik alsóbb szintjén, onnan ment nyugdíjba.

Bár a Vauquer-ház ebédjein és vacsoráin mindig részt vesz a társalgásban, de igazából soha nem mond semmit, csak mások gondolatait, szavait ismételgeti.

Fontos kiemelni, hogy Poiret úr és Michonneau kisasszony nem egy pár, de sok időt töltenek együtt, általában a Füvészkertben sétálnak.

Az egyik ilyen füvészkerti séta alkalmával lép oda hozzájuk egy úr, aki Gondureau néven mutatkozik be, és azt állítja magáról, hogy bankár.

Hamar kiderül azonban, hogy a titkosrendőrség tagja, és nem véletlenül akar velük beszélni, egész pontosan Michonneau kisasszonnyal, csak hát ugye Poiret úr meg mindig vele van.

Gondureau a következő történettel áll elő:

A Vauquer-házban lakó Vautrin igazából nem más, mint Jacques Collin, vagy alvilági körökben ismertebb nevén a Vasfejű.

Veszélyes bűnöző, aki eddig már három fegyházból szökött meg, legutóbb éppen Toulonból, ahol azért ült, mert magára vállalta egy másik emberi bűncselekményét.

Ezzel egyébként komoly tiszteletet vívott ki a bűnöző társadalomban, és egyébként a Vasfejű nevet is azért kapta, mert mindig vakmerő – illegális – vállalkozásokba fog, és általában sikeres is.

A Vasfejű tehát az évek alatt komoly hírnevet szerzett alvilági körökben, és ezt úgy kamatoztatta, hogy ő lett a bűnözők bankárja: a rablók, gyilkosok, fegyencek rábízták a pénzüket, amit a Vasfejű megőrzött, illetve különböző törvénytelen vállalkozásokba fektetett, majd amikor egy fegyenc szabadult, akkor visszakapta a pénzt, vagy ha egy bűnöző meghalt, akkor Vautrin gondoskodott róla, hogy értékei eljussanak az örököseihez.

Többek között pl. Vautrin kezeli a Tízezres Társaság tőkéjét is, ami tolvajok szövetsége, és onnan kapta a nevét, hogy csak olyan vállalkozásba fognak, ami legalább tízezer frank haszonnal kecsegtet.

A nála letétbe helyezett pénzekből Vautrin nagyon komoly vagyont halmozott fel, amiből egész „hadsereget” épített ki, mindenhol ott vannak az emberei, minden kilesnek, megtudnak, látnak.

A kormánynak komoly érdeke, hogy elkapja a Vasfejűt, azaz Vautrint, azaz Jacques Collint, és lefoglalja az illegális vagyont, de ez egyáltalán nem könnyű.

Vautrint ugyanis nem egyszerű csapdába csalni, emberei mindenről értesítik, a nők nem érdeklik, tehát elcsábítani sem lehet.

Sőt, a kormány számára jelenleg az is problémát okoz, hogy vajon a Vauquer-házban lakó Vautrin egyáltalán az a Vautrin-e, akit ők keresnek. Mivel a francia rendőrfőnök helyzete nem a legbiztosabb a kormányban, ezért nem engedhet meg magának hibát, vagyis először azt kell kideríteni, hogy helyes-e a titkosrendőrség gyanúja, miszerint Vautrin azonos a Vasfejűvel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..