Az olvasónaplóhoz kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:
Félrevonja Rastignac–ot és megkéri, hogy menjen el Ajuda márkihoz egy levéllel, amiben a vikomtné visszakéri a márkitól a szerelmes leveleit.
Rastignac teljesíti a kérést, Ajuda márkit természetesen a Rochefide-palotában találja. A márkin látszik, hogy talán már most megbánta, hogy elhagyta a vikomtnét, de végül nem szól semmit, csak egy kis ládikában átadja a kért leveleket.
Rastignac elviszi a dobozt Beauséant-nénak, aki végül bánatosan a tűzbe dobja a leveleket, ezzel mintegy jelezve, hogy végképp lemondott a márkiról és szerelméről.
Egy olyan nő, mint Beauséant-né nem viselhet el akkor megaláztatást, mint hogy elhagyják egy társadalmilag alacsonyabban álló nőért, ezért a vikomtné a szerinte egyetlen lehetséges menekülési útvonalat választja: elmondja Rastignac-nak, hogy másnap hajnalban elutazik Párizsból a normandiai birtokára és soha nem tér vissza.
Vagyis az estély egyúttal búcsú is a vikomtné számára, aki búcsúzik unokafivérétől is: „Gyakran gondolok majd magára. Jónak és nemesnek, fiatalnak és tisztának ismertem meg ebben a világban, ahol olyan ritkák ezek a tulajdonságok.”
Más kérdés, hogy Rastignac már korántsem érzi magát olyan jónak és tisztának, miután belelátott ebbe a világba.
A vikomtné ajándékot is ad Rastignac-nak, egy kis ládát, amiben a kesztyűit tartotta, mondván, hogy minden alkalommal, amikor a ládából kivett egy kesztyűt, akkor színházba ment, tehát boldog volt.
A bált természetesen Nucingené élvezi a legjobban, akinek régi álma teljesült azzal, hogy ott lehet. És ott van Anastasie is, aki azért annyira nem boldog, mert férje utasítására azokat a gyémántokat kell viselnie, amiket eladott az uzsorásnál, a férje pedig visszavásárolt. A férj ezzel akarja elhallgattatni a rossz nyelveket, akik szerint már nincsenek meg a családi gyémántok.
A bál egészen éjszaka tart, csak hajnali négy körül kezdenek hazamenni a vendégek. Rastignac egészen hajnali ötig marad, hogy elbúcsúzhasson a vikomtnétól.
Ezután visszamegy a Vauquer-házba, ahol Bianchon azzal fogadja, hogy Goriot apó állapota rosszabbodott, talán már csak órái vannak hátra.
Bianchon azonban igazi orvos, kijelenti, hogy bár nem sok értelme van, de harcolni fognak az öreg életéért, ehhez azonban orvosság kell, neki azonban nincs pénze. Rastignac kijelenti, hogy az orvostanhallgató intézkedjen, ahogy jónak látja, minden költséget ő fog állni, bár azt még nem tudja, hogy miből.
Rastignac kettesben marad Goriot apóval, aki hirtelen magához tér, a tudata teljesen tiszta, bár nagyon nagy fájdalmai vannak. Mindent tudni akar a bálról és a lányairól, biztos benne, hogy mihelyt a lányok megtudják, hogy beteg, akkor rohannak hozzá.
Christoph a kifutófiú éppen begyújt a szoba kandallójába, Goriot őt küldi el, hogy szóljon a lányainak, látogassák meg.
Amikor Christoph visszatér, akkor úgy tűnik, hogy Goriot éppen elaludt, ezért Rastignac-nak mondja el, hogy egyik lányhoz sem tudott bejutni: Anastasie közölte vele, hogy most éppen a komoly üzleti tárgyalásokat folytat a saját férjével, amin a vagyona múlik, de mihelyt végeztek, akkor elmegy az apjához.
Nucingenénél még ennyit sem sikerült elérnie: a szobalánya egyszerűen nem volt hajlnadó szólni neki, mondván, hogy az asszony hajnalban ért haza a bálból, ha délelőtt felébreszti, akkor össze fogja szidni.
Goriot apó persze az egészet végighallgatja, majd egy hosszú monológban foglalja össze az életét és a lányaival való kapcsolatát:
Ebből kiderül, hogy Goriot apó közel sem az a habókos öregúr, akinek mindenki hiszi, és amilyennek mutatta magát. Már régen rájött, hogy hibát követett el, amikor elkényeztette a lányait, mindent megadott nekik és sok százezer frank hozománnyal adta őket férjhez.
Végig pontosan tisztában volt vele, hogy a lányai nem szeretik, csak a pénzt látják benne, de az apai szeretete túl erős volt, egy apa nem tudja nem szeretni a lányait, ezért mindent megadott nekik azután is, hogy már férjnél voltak.
És a lányoknak mindig volt valami szeszélyük, tartozásuk, szeretőjük, ami sok pénzbe került, ezeket mind Goriot apó fizette, és szép lassan tönkrement bele.
Nem csak anyagilag, hanem érzelmileg is, mert miközben a lányai minden pénzéből kiforgatták közben azt is éreztették vele, hogy mennyire nem való az öregúr a párizsi nagyvilági körökbe, csak szégyent hoz a lányokra. Goriot emiatt maradt el szép lassan a lányok házaitól.
Goriot apó egyre jobban belelovalja magát a beszédbe, dühös a lányokra, amiért nem látogatják meg, majd egyre nagyobb fájdalomról panaszkodik, szavai egyre összefüggéstelenebbek lesznek.
Ezután átesik a másik végletbe, arról beszél, hogy mennyire imádja a lányait, akik alapvetően jó természetűek, csak a férjeik és a nagyvilági élet rontotta meg őket. Megint arról beszél, hogy mindenképpen látni akarja őket, végül eléri, hogy Rastignac megígéri, elmegy a lányokért.
Rastignac indult, amikor érkezik Bianchon, aki megállapítja a közben elájul Goriot apóról, hogy aligha fog már magához térni. Arra is figyelmezteti Rastignac-ot, hogy ki kell fizetniük a gyógyszereket is, mire Rastignac odaadja neki azt az órát, amit Nucingennétől kapott, hogy tegye zálogba.
Rastignac elmegy Restaud-néhoz, de alig akarják beengedni, végül a férjével tud beszélni. Restaud kijelenti, hogy pont nem érdekli, hogy a felesége apja haldoklik, neki semmi köze hozzá, és azt sem szeretné, hogy a felesége elhagyja a házat.
Rastignac-nak végül sikerül ugyan beszélni Anastasie-vel is, de abban sincs köszönet, a lány nem megy el az apjához.
Ezután Nucingennéhez megy, akit még ágyban fekve talál. Az asszony kijelenti, hogy megfázott a bálban, most várja az orvost, majd utána elmegy meglátogatni az apját. Ekkor veszi észre, hogy Rastignac nem hordja az órát, amit tőle kapott, és kérdőre vonja a fiatalembert.
Rastignac-nak ekkor elege lesz, kijelenti, hogy az órát zálogba adta, hogy Delphine apjának gyógyszert vehessen, és a nőnek kötelessége meglátogatnia haldokló apját.
Úgy tűnk, hogy Nucingenné erre végre észhez tér, rögtön odaadja a pénztárcáját Rastignac-nak, és közli, hogy menjen előre, ő is mindjárt követi, csak még beszélnie kell a férjével.
Rastignac rohan vissza a Vauquer-házba, út közben belepillant a pénztárcába: mindössze 70 frank van benne. Párizs egyik leggazdagabb bankárnéjának mindössze fillérjei vannak.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!