A Thébai mondakör: 2. rész: Dionüszosz bosszúja

A Thébai mondakörrel kapcsolatos sorozatunk első részét ott hagytuk abba, hogy Kadmosz komoly nehézségek leküzdése után sikeresen megalapította Thébait, aminek első királya is lett.

Született négy lánya, akik közül három tisztességesen férjhez is ment, ahogy illik.

A negyedik lány, Szemelé estében azonban maga Zeusz fog ismét bekavarni Thébai történetébe.

Szemelé ugyanis olyan gyönyörű volt, hogy szépsége Zeuszt is khm…cselekvésre késztette, és elcsábította a lányt. Cserébe viszont azt mondta Szemelének, hogy azt kérhet tőle, amit csak akar.

Nos, csak erre a mondatra várt Héra, Zeusz felesége, akinek soha nem sikerült ugyan megakadályoznia férje hűtlenkedéseit, de arra mindig hangsúlyt fektetett, hogy a szeretőket, esetleg a velük való kapcsolatokból született gyerekeket ott üldözze, ahol csak lehet.

Így aztán felvette Szemele dajkájának, Beroénak alakját, és azt tanácsolta a királylánynak, hogyha már úgyis bármit kérhet Zeusztól, akkor kérje azt, hogy a főisten teljes isteni pompájában jelenjen meg előtte.

Szemelé pedig megfogadja a – rossz – tanácsot, amit Zeusz kénytelen is teljesíteni, hiszen köti az ígérete.

Szemelé ugyanis nem számolt azzal, amivel Héra nagyon is, hogy halandó ember nem bírja elviselni egy isten látványát, ha az teljes pompájában jelenik meg.

A katasztrófa pedig bekövetkezik, Zeusz égi szekéren, mennydörgés és villámlás közepette jelenik meg Szemelének, aki a látványtól azonnal szörnyethal, ráadásul a hálószobája is kigyullad.

A csavar ott van a történetben, hogy Szemelé ekkor már hat hónapos terhes Zeusztól. A főisten a szerelmét nem tudja megmenteni, de a fiát igen, kiemeli a még fejletlen magzatot a tűzből és saját combjába (!) varja, hogy ott fejlődjön tovább.

Három hónappal később pedig, amikor eljön az ideje, újra felvágja a combját, és megszületik Dionüszosz, aki ekkor még egyáltalán nem a bor és a mámor istene. Zeusz sejti, hogy Szemelé halálában Héra keze volt, ezért igyekszik elrejteni előle a fiát.

Dionüszoszt Hermésznek, az isteni hírnöknek a gondjaira bízza, aki elviszi a fiút Szemelé testvéréhez, Inóhoz, aki a férjétől, Athamásztól született gyermekeivel, Learkhosszal és Melikertésszel közösen neveli.

Bár Dionüszoszt Zeusz parancsára leányruhába bújtatják, Héra elől így sem tudják elrejteni, aki szokás szerint megint azokat bünteti férje hűtlensége miatt, akik nem tehetnek semmiről: őrületet bocsát Athamász királyra, aki elborult elméjével egy vadászaton szarvasnak nézi idősebbik fiát, Learkhoszt és lenyilazza, majd őrülete a felesége ellen fordul és a kisebbik fiával, Melikertésszel menekülő Inót addig üldözi, míg a királyné a fiával együtt a tengerbe nem zuhan egy szikláról.

Zeusz kénytelen cselekedni, ha nem akarja, hogy Dionüszosz is áldozatul essen Héra haragjának. Ismét Hermészre bízza a fiút, aki ezúttal a nüszai erdő egyik árnyékos barlangjában rejti el a gyereket, ahol nimfák nevelik fel.

A Thébai mondakör történetét feldolgozó 5 részes sorozatnak 2. részének még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!




A Thébai mondakör: 1. rész: Thébai alapítása

A mondakör első darabja a város alapítását meséli el, de azt is elég messziről indítja. Bizonyos Európéval kezdődött minden, aki a türoszi király, Agénór lánya volt.

Európé nem csak királyi vérből származott, hanem ráadásként még gyönyörű is volt, és a neve sem véletlen.

Egyik éjszaka a csodaszép Európé álmot lát: az álomban két asszony verseng érte. A két asszony két földrészt személyesít meg, az egyik Ázsiát, a másiknak pedig még neve sem volt akkor.

Mindkét asszony magának akarja a lányt, Ázsia szerint azért az övé, mert az ő földjén született, a másik asszony szerint viszont Zeusz neki rendelte Európét, és róla fogják őt (mármint a földrészt) elnevezni.

A mondakör tehát rögtön az elején választ ad Európa nevének eredetére.

Európét felzaklatja az álom, amit másnap délelőtt a barátnőivel való játékkal próbál meg kiheverni. Mondhatni, hogy vesztére, mert a mezőn sétálgató és virágot szedő Európén megakad Zeusz szeme is.

A főistent elkápráztatja a lány szépsége, magáénak akarja a lányt. Problémát jelent azonban a mindig éber Héra, aki gyanakvó tekintettel követi isteni férje mozdulatait, különösen, ha csinos, fiatal lány is van a közelben.

Zeusz azonban mégiscsak a főisten, nem jelent neki problémát, hogy kicselezze Hérát. Számos mitológiai történet szól a Zeusz által különböző állati alakokban elcsábított szüzekről.

Zeusz most is ezt a jól bevált megoldást alkalmazza: aranyszőrű, szelíd bika képében jelenik meg a mezőn játszó Európé és barátnői között.

A lányok kíváncsian fogadják a barátságos bikát, csodálják nagyságát és szépségét, majd Európé a hátára is felül.

Persze csak erre várt Zeusz, azonnal nekilendül és messzire ragadja társnői közül Európét. Úgy értem tényleg messzire, hamarosan már a tengeren vágtat a bika.

Európét kezdetben leköti az ijedtség és a kapaszkodás a bika hátán, de amikor észreveszi, hogy az állat száraz patával vágtat a tenger felszínén, akkor leesik neki végre, hogy aligha csak egy sima bikával akadt dolga.

Ráeszmél, hogy valószínűleg egy istenről van szó, ezt hamarosan a bika erősíti meg saját szavaival: közli, hogy ő Zeusz és beleszeretett Európéba, akit márpedig feleségül fog venni és híres királyokat fog neki nemzeni.

A monda arról nem szól, hogy ennek mennyire örült, vagy nem örült Európé, de tény, hogy beletörődött a sorsába…

A bika hamarosan Kréta szigetére ér a lánnyal, ahol megtartják a lagzit.

Európé története itt véget ér, de a Thébai mondakör most indul be csak igazán. Ugyanis Európé apja, a türoszi király, Agénór nem tud belenyugodni lánya eltűnésébe.

Parancsot ad három fiának, Kadmosznak, Phoinixnek és Kilixnek, hogy azonnal keljenek útra, és addig ne merjenek hazatérni, amíg meg nem találják a testvérüket.

Más kérdés, hogy ezzel Agénór csak annyit ér el, hogy Európé után három fiát is elveszíti. Ezt ismeri fel a fiúk anyja, Agénór felesége, Télephassza, aki inkább a fiaival tart, mondván, hogy ha már a lánya eltűnt, a fiait nem téveszti szem elől.

A Thébai mondakör történetét feldolgozó 5 részes sorozatnak 1. részének még nincs vége, kattints lejjebb az oldalaknál a folytatáshoz!




A Thébai mondakör

Talán nem okoz nagy meglepetést, hogy a Thébai mondakör az ókori görög Thébai városához kapcsolódó mondák összességét jelenti.

Hősei a Labdakidák, akik közül a legismertebbek Laiosz, Oidipusz és Antigoné, köszönhetően Szophoklész tragédiáinak.

A kicsit lejjebb található 5 részes  posztsorozatban ezt a mondakört vesszük át egy kicsit részletesebben, leginkább azért, hogy tisztábban lássátok a két fontos tragédia, az Oidipusz király és az Antigoné mitológiai hátterét. Na meg azért is mert tök izgalmas.

Senki ne pánikoljon, a bejegyzések nem hosszúak, viszont érdekesek…

Egyébként Szophoklész hét fennmaradt tragédiája közül három is a Thébai mondakörhöz kapcsolódik: Az Oidipusz király, az Antigoné és az Oidipusz Kolónoszban. Ez utóbbi Szophoklész utolsó műve volt, csak halála után vitték színpadra, és nem is kötelező olvasmány – ha jól tudom.

Az Oidipusz király olvasónaplóját itt találjátok, az Antigonéét pedig itt, illetve van egy remek Antigoné elemzésünk is, itt, illetve egy Oidipusz király elemzésünk, itt

További, a témához kapcsolódó posztok: Az ókori görög dráma, és Az ókori görög színház

A neten található anyagok általában ott veszik fel a mondakör fonalát, hogy Laiosz király uralkodik Thébaiban, feleségével, Iokasztéval.

Ez a kezdés rendben is van, csakhogy ez nem magának a mondakörnek a kezdete, hanem annak csak egy része, az a történet, amit Szophoklész az Oidipusz király című drámájában dolgozott fel.

Nem véletlen azonban, hogy mondakörről van szó, több (sok) történet, monda keveredik itt egymásba, amelyekben azonban nem Laiosz, Oidipusz vagy Antigoné a legfontosabb szereplő, hanem Thébai városa.

Mivel pedig az olvasonaplopo.eu a teljességre törekszik – még ha ez nem is mindig sikerül – úgy döntöttem, hogy érdemes a mondakört a legelejéről kezdeni.

A Thébai mondakör: 1. rész: Thébai alapítása

A Thébai mondakor: 2. rész: Dionüszosz bosszúja

A Thébai mondakör: 3. rész: Pelopsz átka

A Thébai mondakor: 4. rész: Oidipusz király

A Thébai mondakör: 5. rész: Antigoné




Szophoklész – Antigoné – Elemzés

Szophoklész Antigoné című tragédiájának elemzése

Az elemzést Esszina készítette, ha hasznosnak találtad, kérlek ismerd el a munkáját egy like-al a bejegyzés alatt! Köszönjük! 🙂

Az Antigoné elemzéséhez kapcsolódó, ajánlott bejegyzés:

Az elemzés vázlata:

  • Bevezetés
  • A dráma alaphelyzete
  • A bonyodalom kezdete
  • A konfliktus kibontakozása
  • Tetőpont
  • Végkifejlet
  • A szereplők konfliktusrendszere
    • Antigoné és Kreón
    • Antigoné és Iszméné
    • Kreón és Teiresziász
    • Kreón és Haimón
  • Befejezés

Bevezetés

Szophoklészt, aki i. e. 496-406-ig élt, a görög tragédiaköltészet csúcsának tartják: több mint 120 művet írt, amelyekből csak 7 darab maradt fenn teljes terjedelmében, a többi töredékes vagy elveszett. Élete nagyrészt Athénhoz köthető (bár egy attikai községben, Kolónoszban született Athéntól északra).

Az athéni közönség ünnepelt kedvence volt, nagy sikereket aratott: összesen 24-szer győzött az évente megrendezett tragédiaversenyen, amit nagy dicsőség volt megnyerni. Ráadásul első győzelmekor a nagy elődöt, a szintén híres Aiszkhüloszt győzte le (468-ban).

A drámaelőadásban is fontos újításokat vezetett be: ő léptetett fel először három színészt, ő vezette be a díszletezést, és a kórus taglétszámát is megemelte (12-ről 15-re). Annyira népszerű lett, hogy különféle politikai tisztségeket is kapott jutalmul (pl. kétszer választották meg sztratégosznak, a 10 katonai parancsnok egyikének).

Művei Arisztotelész görög bölcselő szerint példaképül szolgálhatnak a műfajon belül.

Plutarkhosz szerint Szophoklész három korszakba sorolta őket életművében: első korszakában Aiszkhülosz emelkedettségét akarta túlszárnyalni, második korszakában új, saját alkotói módszert hozott létre, végül utolsó korszakában a drámák beszédstílusát alakította át, mert olyan stílust akart, amellyel jobban ábrázolni lehet a jellemeket.

Hét ránk maradt tragédiája közül három a trójai, három a thébai mondakörből való, egy pedig Héraklészről szól. Három legfontosabb műve – az Oidipusz király, az Antigoné és az Elektraaz utolsó, érett korszakában született.

Az ún. tragikus triász egyik tagja, vagyis egyike annak a három nagy tragédiaköltőnek, akiket a világirodalom klasszikusának tartunk. Ez a három szerző i.e. 5. században élt Athénban, és három egymást követő drámaírói nemzedékhez tartozott: a legidősebb Aiszkhülosz volt (i.e. 525-456), utána következett Szophoklész (i.e. 496-406), a legfiatalabb pedig Euripidész (i.e. 480-406).

Érdemes tudni, hogy Aiszkhülosz legfontosabb műve a Leláncolt Prométheusz, Euripidészé pedig a Medeia. A tragikus triász kortársa volt Arisztophanész (?450-?456) is, az antik görög irodalom legnagyobb komédiaszerzője.

Szophoklész műveiről általánosságban el lehet mondani, hogy valamilyen, már-már irracionális szenvedélyt ábrázolnak, ami a mai olvasó, az átlagember számára furcsa lehet, hiszen a mindennapokban nem találkozunk hasonlóval sem. Szophoklész hőseit azonban arra motiválja, hogy emberfeletti tettet hajtsanak végre, vagy úgy viselkedjenek egy adott helyzetben, ahogy senki más nem, amihez nem kevés bátorság szükséges. Ezek a főszereplők nemcsak erkölcsileg feddhetetlenek, de erős jellemek is: nem hagyják, hogy szándékukban megingassák őket – még a haláltól sem félnek, ahogy, mint látni fogjuk, Antigoné sem félt.

Az Antigoné – amelyet feltehetőleg i.e. 440 körül mutattak be – a thébai mondakörbe tartozik, akárcsak az előzményeket elmesélő két dráma, az Oidipusz király és az Oidipusz Kolónoszban, amelyek időben később keletkeztek (utóbbit csak Szophoklész halála után mutatták be).

A három darab a közös téma ellenére nem nevezhető trilógiának, mivel teljesen eltérő problémakörrel foglalkoznak, mindegyiknek külön önálló konfliktusrendszere van. Az Antigoné bemutatásakor nagy sikert aratott: annyira tetszett a korabeli nézőknek, hogy megválasztották Szophoklészt az Athéntől elszakadni akaró Szamosz városa ellen küldött hajóhad egyik vezérének.

Az Antigoné-témát, mely eredetileg egy legenda volt, később más tragédiaszerzők is feldolgozták, például Euripidész, akinél nincs tragikus befejezés: Antigonénak Haimón segít a temetésben, később pedig összeházasodnak és gyermekük is születik.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szophoklész – Antigoné – Olvasónapló

Szophoklész Antigoné című tragédiájának részletes olvasónaplója

Figyelem! Szophoklész nem tagolta az Antigonét, azaz nincsenek felvonások, jelenetek, vagy színek. Az, hogy én 12 oldalra szedtem szét teljesen önkényes, azért csináltam, mert talán így könnyebb emészteni és nem kell annyit görgetni. Tehát még egyszer: a tragédia egy szuszra megy, csak itt van oldalakra bontva!

Az Antigoné olvasónaplójához kapcsolódó ajánlott bejegyzés:

A tragédia Thébában, a királyi palota előtt kezdődik nem sokkal a Thébát sikertelenül ostromló argoszi hadak elvonulása után. Itt találkozik a két testvér Antigoné és Iszméné.

Antigoné szomorúan kérdezi testvérét, hogy hallotta-e, milyen parancsot hirdetett ki a király, Kreón. Iszméné nem tud semmiről, mire Antigoné elmondja neki, hogy Kreón megtiltotta, hogy eltemessék az ostrom során meghalt testvérüket, Polüneikészt.

A királyi parancs oka és indoka, hogy Polüneikész az argoszi hadak vezetője volt, míg testvére, Eteoklész a thébai védelmet irányította. Vagyis két testvér állt szemben egymással, ráadásul egymás kezétől is haltak meg a csata során.

Kreón szerint Eteoklész megérdemli a temetést, hiszen a hazáját védte, míg Polüneikészt azzal bünteti halálában, hogy nem engedi eltemettetni, hiszen a hazájára támadt.

Az érthetőség és a biztonság kedvéért, hogy képben legyetek: Antigoné, Iszméné, Polüneikész és Eteoklész testvérek voltak, Oidipusz thébai király gyermekei. Oidipusz halála után a két fiú, Polüneikész és Eteoklész megegyezett abban, hogy évente felváltva fognak uralkodni Thébában. Polüneikész kezdett, majd egy év után átadta a hatalmat Eteoklésznak.

Eteoklész azonban az újabb egy év leteltével nem adta vissza Polüneikésznek a trónt, aki emiatt Argoszba ment, sereget toborzott és megostromolta Thébát. Az ostrom során a két fivér szembe került egymással és egymás kezétől haltak meg. Ez a tragédia indító konfliktusa.

Antigoné és Iszméné között vita alakul ki. Antigoné a királyi tiltás ellenére el akarja temetni Polüneikészt, ehhez kéri Iszméné segítségét.

Iszméné először szelíden próbálja lebeszélni erről nővérét, rámutat, hogy a király szava törvény, aki megszegi azt, annak büntetése a nyilvános megkövezés.

Antigoné szerint viszont nem lehet tilos az, hogy valaki eltemesse a saját testvérét. Iszméné egyre kétségbeesetten és erőszakosabban próbálja lebeszélni Antigonét a szerinte őrült tervről. Szerinte többszörösen is lehetetlen a temetés, egyrészt mert a király, Kreón azt parancsolta, másrészt pedig, mert ők ketten Antigonéval csak nők:

„A férfiakkal nem tudunk megküzdeni,
Erősebbek s ha már felettünk ők az urak,
Szót kell fogadni, bármiként is fáj e szó.”

Iszménének tulajdonképpen igaza van, csakhogy ő az emberi – királyi – törvényeknek engedelmeskedik, míg Antigoné a saját szíve után megy.

Antigoné végül belátja, hogy nem tudja rávenni Iszménét arra, hogy segítsen neki, sőt Antigoné meg is sértődik a testvérére:

„Hát nem hívlak többé magammal, sőt ha még
Jössz is magad, segítsége nem kell nekem.
Te légy okos, ha tetszik; én őt el fogom
Temetni ha ezt teszem meghalni szép.

Vagyis Antigoné annak ellenére dönt Polüneikész eltemetése mellett, hogy pontosan tisztában van a lehetséges következménnyel.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!