Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló

XVI.

Szereplők Időpont Helyszín
Bogics Markó
Csomay kapitány
A kis Máté
Babocsai László
Szahin
Szinan
Aisa, Szahin húga
1586 június –
augusztus
Fonód végháza
Koppány

Bogicsék végül nagy nehezen visszaérnek Fonódra. Mindenki örül, hogy sikerült a szabadítás, bár László súlyos állapota miatt elmarad az ünneplés. Csomay azt is megérti, hogy Markó nem mert megkockáztatni az utat Lászlóval és a törökökre bízta inkább.

Bogicsék két jutalmat is kapnak, egyet a kapitánytól.

„– Mától elsők vagytok a legények között, és szavatokat megfogadni tartoznak! – Kezet fogott velük.”

A másikat pedig akkor, amikor kinyitják Szahin apjának erszényét, 100 arany van benne, Szahin váltságdíja.

Délelőtt megérkezik a kis Máté az udvarház elleni támadás hírére. Bogicsék rögtön Bézsenybe, az udvarházba mennek, ahol megtalálják Kales és Rimbás holttestét.

„– Ez ama vallon – mondta tompán –, ez pedig – mutatott Rimbásra – a fő legénye. Kimenének hát a világból ezek a latrok, és most már nyugodtan alhatnak a népek a berek táján.
Este pedig két gyors lovas indult Kanizsa felé Csomay uram levelével.”

László közben Koppányban, a törököknél lábadozik. A török orvosok mindent megtesznek érte, köztük egy magyar asszony, Kata néni is, de egy hét is eltelik, mire túljut az életveszélyen.

László még mindig nagyon gyenge, de Szahin testvére, a szép török lány, Aisa odaadóan ápolja.

„Valami suhogás mozgott a szobában, és László szeme éberen, életvárón kinyílt. Két ijedt, nagy kék szem nézett rá vissza, és Aisa szeretett volna kiszaladni. Keze védően mozdult, amikor László megszólalt:
– Ne menj el, kérlek…
A szép Aisa zavartan megállt.
– Nem tudtam, hogy ébren vagy, mert másképp nem jöttem volna ide. Nem illik; de Szahin azt mondta, testvérül fogadtátok egymást… Én Szahin húga vagyok, és most elmegyek.
– Ne menj el – kérlelte László –, sokáig nagyon egyedül voltam. – És most már tudta, hogy Koppányban van.”

László tehát magához tért, most már biztos, hogy felépül, de ez hosszú folyamat lesz, elég nyáron eltart. Szép lassan, fokozatosan egyre közelebb kerülnek egymáshoz Szahin testvérével, Aisával. Hamarosan mindkettejük számára világos, hogy egymásba szerettek.

„[…] Múlik a nyár, és nekem el kell mennem… De előbb még sok minden mondanivalóim vannak.
Aisa kinézett az ablakon, és egy szőnyeg rojtját morzsolgatta.
– Nagyon sietsz? Elkívánkozol innét? Hiszen igaz, mi tartana itten?… – A szőnyeg bojtja elszakadt, és Aisa szája elgörbült… […]
László kezébe vette a tanácstalan kis kezet, és magához vonta.
– Elmegyek, kis virágom, de te is eljössz velem. Akarod?
Aisának megmozdult a szája, könnyein keresztül most már a boldogság lángja lobogott.
– Akarom! … – És kiszaladt a szobából.
László pedig végigfeküdt az ágyon, nézte a mennyezetet, mely kinyílt, és fel lehetett látni az égig.”

László és Aisa azonban megállapodnak, hogy elhatározásukat egyenlőre senkinek sem mondják el, majd csak akkor, ha László otthon már mindent elintézett. Kicsit tartanak Aisa apjától, Szinántól is, az öreg ugyanis hithű muzulmán, nem tudják, hogy fog reagálni rá, ha kiderül, lánya egy keresztényhez akar férjhez menni.

Augusztus végén megérkezik Bogics Markó tíz emberével, hogy visszakísérje a már teljesen felépült Lászlót Fonódra. Bogics tiszteletére a törökök nagy ünnepséget rendeznek. László örömmel tudja meg Bogicstól, hogy Kales halott és a legnagyobb vitéznek most a kis Mátét tartják Fonódon, aki lenyilazta.

Egy hét múlva pedig Szinán is útra kel. most ő látogatja meg Lászlót Bézsenyen, az udvarházba, hogy azt még annak idején a börtönben megbeszélték.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló” bejegyzéshez 78 hozzászólás

  1. nagyon jó, köszönöm, rengeteg olvasástól mentettetek meg, 1-2 helyesírási hiba van benne, de nem sok… én azthiszem 3-mat találtam.

    Válasz
    • Kedves Nem Publikus!

      Örülök, ha hasznosnak találtad! Minden hiba visszajelzését szívesen látjuk! 🙂

      üdv:

      Zsiráf

      Válasz
      • Kedves Aky-chan!

        Örülök, ha hasznosnak találtad, hiba pedig mindig marad benne. 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

        Válasz
  2. Nagyon jó!Csak lehetne egy olyan rész ahol leírják a szereplőket,és azt hogy pl.:Babocsai László kicsoda.

    Válasz
    • Kedves Valaki!

      Ehhez a regényhez még nem készült el a szereplőlista, de rajta vagyok 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
        • szia lehetne egy kicsit kevesebb reklám a sorok közöt mert így nem olyan jó olvasni!
          De nagyon jó hogy így megcsináltad, köszi!

          Válasz
          • Kedves attila!

            A reklámok kérdése örök vita tárgya, én sem szeretem őket, de valamiből el kell tartani az oldalt… Vagy a reklámok, vagy fizetős lenne a honlap… Ugye, hogy inkább a reklámok 🙂

            Üdv:

            Zsiráf

  3. Nagyon szépen köszönöm hogy feltetted ezt. Ugyan elolvastam a könyvet, de ez rengeteget segített a történet rövid leírásában. Szeptembertől új iskolába járok, és ez volt az egyik kötelező a nyárra. A másikhoz is segítségül vettem a te munkádat, és nagyon hamar végeztem vele. Igaz, azt mondták hogy nem lehet a netről leszedni más munkáit, de azt nem mondták hogy nem szabad átdolgozni, és még ebből a lerövidített tartalomból is kiszedni a lényeget. Szóval, szeretném még egyszer megköszönni a munkásságodat, és azt hogy ilyen röviden, de mégis minden lényeget össze szedve segíted a diákok munkáit. 🙂

    Válasz
    • Kedves títeja!

      Szívesen, örülök, ha hasznosítani tudtad az oldal tartalmát, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Én későn tudtam meg hogy miből kell és kettő napom volt rá hogy megirjam és nélküled soha nem sikerült volna negyvennyolc óra alatt megírom.:). B)

    Válasz
  5. Kedves zsiráf! Nagyon köszi hogy felraktad ezt az olvasónaplót, sok olvasástól mentett meg! Nagyon hasznos volt! 🙂

    Válasz
  6. Köszönöm a feltöltést! ? Ma lesz ebből a könyvből versenyem, és nem lett volna időm elejétől a végéig gondosan elolvasni!❤ Mégegyszer köszönöm!??

    Válasz
    • Kedves Richi!

      Dehogy, minden második fejezetet kihagytam, hogy izgalmasabb legyen! 🙂

      Persze, hogy az egész könyv olvasónaplója…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm ezt az oldalt, hogy létrehoztad, nagyon sokat segített.
    Azért írok, mert találtam egy apró hibát: „Ezét most levélben…”
    Kimaradt egy „r” betű.
    Köszi az oldalt még egyszer!

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!

    Eddig csak a 4. fejezetig jutottam e lde te tetszik hogy ilyen rövid tömör. amikor 6.os voltam az Egri Csillagokat is tőled olvastam. Olyan jó hogy te ezt elkezdted. Megsegíted a 7. évfolyamot. Köszönöm!

    MÉGEGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!:-]

    Válasz
  9. Élet mentö volt ez az olvasónapló mert a tanárunk úgy gondolta 4 nap alatt ki tudnánk olvasni az egész könyvet, de hát nem tudtuk így az olvasónaplóhoz fordultunk, nagyon hasznosnak találtuk. Az egész osztályom nevében köszönetet mondok önnek.

    Válasz
    • Kedves B-sek!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy használni tudtátok, gyertek máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  10. Nagyon köszönöm Zsiráf ezt a rövid tartami összefoglalót! Nagyon sokat segíttél ezzel! Hálás köszönet!

    Válasz
  11. Nagyon sokat segít a magyarázat is és a kis rövid összefoglaló !!! Köszönjük hogy kidolgoztad és megosztottad velünk is!

    Válasz
  12. Nagyon jó. A17. fejezetben van egypár helyesírási hiba pl. ház helyet hz-t írtál de meg értem mert sok munka volt, vele és tényleg segitet köszi😉

    Válasz
  13. Köszönöm, nagyon részletesen ki van dolgozva, rengeteget segítettetek! Találtam néhány helyesírási hibát, mint például a 6. fejezet 15. bekezdésében azon belül is a 2. sorban: „…a vár erődítésében.” Ebben a szövegkörnyezetben inkább „erőSítésében” lenne, de ha rosszul gondolom, csak szóljatok rám! (Most egy kicsit idegesítőnek érzem magam…) Még egyszer nagyon köszönöm!

    El Macho

    Válasz
    • Kedves El Macho!

      Természetesen nem vagy idegesítő, mindig értékelem, ha valaki szól, hogy valamit elírtam. Most éppen lehetne vitatkozni azon, hogy hiba-e az erődítés, de de mivel nyár és nagyon meleg van, ezért inkább igazat adok Neked! 🙂 Hiba javítva!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  14. Kedves Zsiráf!
    A fiam elolvasta a könyvet, de a szókincse messze meghaladta az övét, ezért nem is értette. Hálásak vagyunk az olvasónaplóért, mert így kapott egy összefoglaló képet a műről, így már nem érzi annyira feleslegesnek a nyári „szenvedést”! Köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Tanító!

      Örülök, hogy hasznotokra volt az oldal, és köszönöm a pozitív visszajelzést! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  15. Kedves Zsiráf
    Szülőként szeretnék köszönetet mondani a munkádért!
    5. osztályban kérik kiolvasni az iskolánkban, természetesen A Pál utcai fiúk után.
    Látom itt többen írták, hogy 7.-ben találkoznak vele, úgy gondolom, ötödikesnek elég nehéz a nyelvezete, de szerencsénkre így sokkal könnyebb lesz. A könyvet hangoskönyvként hallgatjuk meg (mert közös munka lesz a gyerkőccel) és majd azután fogjuk feldolgozni-, sőt többször átolvasni- az olvasónaplód.

    Válasz
  16. Kedves Zsiráf!
    Nagyon jó az olvasónapló és nagyon tetszik, már ez a második könyv amit áttudok nézni, az oldal létrejöttével! Találtam egy hibát a IX. fejezet utolsó 5 sorjában a „Kales” név úgy van leírva, hogy „Ksles”.

    Válasz
  17. Köszönöm szépen rengeteget segítettél!!!!!!:) Én nem olvastam el, és kellet az olvasónaplómhoz!!!!!!

    Válasz
  18. Kedves, Zsiráf!
    Észrevettem egy hibát a XV fejezet második bekezdés első sora végén. Az akarja szó helyett akarj van írva! Emellett szeretném megköszönni, hogy segítettél körülbelül mindenkinek evvel az oldallal! :DD

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .