Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló

VII.

Szereplők Időpont Helyszín
Kales Rudolf
Borgó
Szahin, a török fogoly
1586 május Bolondvár

Ez a fejezet Bolondvárban, Kales Rudolf végházában játszódik. Kales éppen bizalmi emberével, Borgóval beszélget, amiből több fontos dolog derül ki:

  • Lászlóék jól sejtették, a másik levél odaért Kaleshez, tehát már tud László és Oglu párbajáról és László örökségéről.
  • Kales azt tervezi, hogy díszes lovagnak öltöztetve elküldi Borgót – aki éppen olyan gonosz és zsákmányéhes, mint Kales – Lászlóék udvarházához. Arra számít, hogy magyar szokás szerint behívják majd az utazókat és akkor Borgó titokban kikémlelheti a helyet. Korábban ugyanis még nem jártak ott és hiába írja azt a levél, hogy az udvarház rossz állapotban van, Kales nem mer támadni, mielőtt ki nem kémleli.
  • Kales korábban foglyul ejtett egy törököt, aki most a vár börtönében sínylődik. A török fogoly – Szahin a neve – apja Koppányban él. Kales megüzente neki, hogy mekkora váltságdíjat követel a fiáért. Most várja, hogy meghozzák a pénzt. Kales azonban nem akarja becsületesen kicserélni a foglyot a pénzre. Azt tervezi, hogy a váltságdíjat hozó törököket még azelőtt megtámadja, hogy odaérnének Bolondvárba, mindenkit legyilkol, megszerzi a pénzt, majd az egészet a fonódiakra fogja.

Kales Rudolf és hú szolgája Borgó tehát pont olyan elvetemültek, mint ahogyan azt a fonódiak az előző fejezetben állították róluk. De még a két gazember sem bízik egymásban.

Amikor ugyanis Borgó távozik Kalestől, magában azon morfondírozik, hogy az udvarház elleni támadást még végigcsinálja Kalessel, de azután megmérgezi urát, hogy neki maradjon minden zsákmány. Kales pedig közben azt gondolja, hogy Borgó most már túl sokat tud a dolgairól, az udvarház elleni támadást még megcsinálja vele, de aztán elteszi láb alól.

Kales ezután lemegy a várbörtönbe, hogy megnézze Szahint. Minden nap ezt teszi, gúnyolódik a török rabon. Szahin rossz állapotban van, a pincebörtön nyirkos, levegőtlen és sötét. Szahin már nem sokáig bírja ki élve ott.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló” bejegyzéshez 78 hozzászólás

  1. nagyon jó, köszönöm, rengeteg olvasástól mentettetek meg, 1-2 helyesírási hiba van benne, de nem sok… én azthiszem 3-mat találtam.

    Válasz
    • Kedves Nem Publikus!

      Örülök, ha hasznosnak találtad! Minden hiba visszajelzését szívesen látjuk! 🙂

      üdv:

      Zsiráf

      Válasz
      • Kedves Aky-chan!

        Örülök, ha hasznosnak találtad, hiba pedig mindig marad benne. 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

        Válasz
  2. Nagyon jó!Csak lehetne egy olyan rész ahol leírják a szereplőket,és azt hogy pl.:Babocsai László kicsoda.

    Válasz
    • Kedves Valaki!

      Ehhez a regényhez még nem készült el a szereplőlista, de rajta vagyok 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
        • szia lehetne egy kicsit kevesebb reklám a sorok közöt mert így nem olyan jó olvasni!
          De nagyon jó hogy így megcsináltad, köszi!

          Válasz
          • Kedves attila!

            A reklámok kérdése örök vita tárgya, én sem szeretem őket, de valamiből el kell tartani az oldalt… Vagy a reklámok, vagy fizetős lenne a honlap… Ugye, hogy inkább a reklámok 🙂

            Üdv:

            Zsiráf

  3. Nagyon szépen köszönöm hogy feltetted ezt. Ugyan elolvastam a könyvet, de ez rengeteget segített a történet rövid leírásában. Szeptembertől új iskolába járok, és ez volt az egyik kötelező a nyárra. A másikhoz is segítségül vettem a te munkádat, és nagyon hamar végeztem vele. Igaz, azt mondták hogy nem lehet a netről leszedni más munkáit, de azt nem mondták hogy nem szabad átdolgozni, és még ebből a lerövidített tartalomból is kiszedni a lényeget. Szóval, szeretném még egyszer megköszönni a munkásságodat, és azt hogy ilyen röviden, de mégis minden lényeget össze szedve segíted a diákok munkáit. 🙂

    Válasz
    • Kedves títeja!

      Szívesen, örülök, ha hasznosítani tudtad az oldal tartalmát, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Én későn tudtam meg hogy miből kell és kettő napom volt rá hogy megirjam és nélküled soha nem sikerült volna negyvennyolc óra alatt megírom.:). B)

    Válasz
  5. Kedves zsiráf! Nagyon köszi hogy felraktad ezt az olvasónaplót, sok olvasástól mentett meg! Nagyon hasznos volt! 🙂

    Válasz
  6. Köszönöm a feltöltést! ? Ma lesz ebből a könyvből versenyem, és nem lett volna időm elejétől a végéig gondosan elolvasni!❤ Mégegyszer köszönöm!??

    Válasz
    • Kedves Richi!

      Dehogy, minden második fejezetet kihagytam, hogy izgalmasabb legyen! 🙂

      Persze, hogy az egész könyv olvasónaplója…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm ezt az oldalt, hogy létrehoztad, nagyon sokat segített.
    Azért írok, mert találtam egy apró hibát: „Ezét most levélben…”
    Kimaradt egy „r” betű.
    Köszi az oldalt még egyszer!

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!

    Eddig csak a 4. fejezetig jutottam e lde te tetszik hogy ilyen rövid tömör. amikor 6.os voltam az Egri Csillagokat is tőled olvastam. Olyan jó hogy te ezt elkezdted. Megsegíted a 7. évfolyamot. Köszönöm!

    MÉGEGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!:-]

    Válasz
  9. Élet mentö volt ez az olvasónapló mert a tanárunk úgy gondolta 4 nap alatt ki tudnánk olvasni az egész könyvet, de hát nem tudtuk így az olvasónaplóhoz fordultunk, nagyon hasznosnak találtuk. Az egész osztályom nevében köszönetet mondok önnek.

    Válasz
    • Kedves B-sek!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy használni tudtátok, gyertek máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  10. Nagyon köszönöm Zsiráf ezt a rövid tartami összefoglalót! Nagyon sokat segíttél ezzel! Hálás köszönet!

    Válasz
  11. Nagyon sokat segít a magyarázat is és a kis rövid összefoglaló !!! Köszönjük hogy kidolgoztad és megosztottad velünk is!

    Válasz
  12. Nagyon jó. A17. fejezetben van egypár helyesírási hiba pl. ház helyet hz-t írtál de meg értem mert sok munka volt, vele és tényleg segitet köszi😉

    Válasz
  13. Köszönöm, nagyon részletesen ki van dolgozva, rengeteget segítettetek! Találtam néhány helyesírási hibát, mint például a 6. fejezet 15. bekezdésében azon belül is a 2. sorban: „…a vár erődítésében.” Ebben a szövegkörnyezetben inkább „erőSítésében” lenne, de ha rosszul gondolom, csak szóljatok rám! (Most egy kicsit idegesítőnek érzem magam…) Még egyszer nagyon köszönöm!

    El Macho

    Válasz
    • Kedves El Macho!

      Természetesen nem vagy idegesítő, mindig értékelem, ha valaki szól, hogy valamit elírtam. Most éppen lehetne vitatkozni azon, hogy hiba-e az erődítés, de de mivel nyár és nagyon meleg van, ezért inkább igazat adok Neked! 🙂 Hiba javítva!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  14. Kedves Zsiráf!
    A fiam elolvasta a könyvet, de a szókincse messze meghaladta az övét, ezért nem is értette. Hálásak vagyunk az olvasónaplóért, mert így kapott egy összefoglaló képet a műről, így már nem érzi annyira feleslegesnek a nyári „szenvedést”! Köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Tanító!

      Örülök, hogy hasznotokra volt az oldal, és köszönöm a pozitív visszajelzést! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  15. Kedves Zsiráf
    Szülőként szeretnék köszönetet mondani a munkádért!
    5. osztályban kérik kiolvasni az iskolánkban, természetesen A Pál utcai fiúk után.
    Látom itt többen írták, hogy 7.-ben találkoznak vele, úgy gondolom, ötödikesnek elég nehéz a nyelvezete, de szerencsénkre így sokkal könnyebb lesz. A könyvet hangoskönyvként hallgatjuk meg (mert közös munka lesz a gyerkőccel) és majd azután fogjuk feldolgozni-, sőt többször átolvasni- az olvasónaplód.

    Válasz
  16. Kedves Zsiráf!
    Nagyon jó az olvasónapló és nagyon tetszik, már ez a második könyv amit áttudok nézni, az oldal létrejöttével! Találtam egy hibát a IX. fejezet utolsó 5 sorjában a „Kales” név úgy van leírva, hogy „Ksles”.

    Válasz
  17. Köszönöm szépen rengeteget segítettél!!!!!!:) Én nem olvastam el, és kellet az olvasónaplómhoz!!!!!!

    Válasz
  18. Kedves, Zsiráf!
    Észrevettem egy hibát a XV fejezet második bekezdés első sora végén. Az akarja szó helyett akarj van írva! Emellett szeretném megköszönni, hogy segítettél körülbelül mindenkinek evvel az oldallal! :DD

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .