Moliere – Tartuffe – Olvasónapló

Ötödik felvonás 4. jelenet

Szereplők
Pernelle asszony, Orgon anyja
Mariane, Orgon lánya
Elmira, Orgon felesége
Dorine, Mariane komornája
Damis, Orgon fia
Orgon
Cléante, Orgon sógora
Lojális úr

Az ismeretlent Lojális úrnak hívják és Orgon Dorine-t, a komornát küldi oda hozzá, azzal, hogy lehetőleg küldje el az urat, mert most pont nem alkalmas az idő a vendégfogadásra.

Dorine ezt közli is Lojális úrral, aki azonban sima modorban közli, hogy Tartuffe küldte és olyan hírt hozott, aminek Orgon úr bizonyára örülni fog.

Dorine közli a hírt a családdal, hirtelen feléled a remény, hogy hátha Tartuffe békülni akar, azért küldte az elegáns úriembert.

Lojális úr így végül Orgon elé kerül, kiderül azonban, hogy rosszabb a helyzet, mint várták.

Lojális úr ugyanis immár negyven éve Párizs főporkolábja, aki azért érkezett, hogy egy bírósági rendeletet hajtson végre Orgon házán.

Lojális úr közli, hogy bírósági határozat van nála, amely Orgon és egész családja kilakoltatásáról és ingóságainak lefoglalásáról szól Tartuffe javára.

A hír persze mindenkit meglep, Damis rögtön veréssel fenyegeti Lojális urat, Dorine is rajta köszörüli a nyelvét.

Lojális úr azonban egy bürokratához méltóan udvarias és kifogástalan modorú marad, közli Orgonnal, hogy tisztában van vele, hogy Orgon úr mindig tisztelte a törvényeket, reméli, hogy ez most sem lesz másként, különben kénytelen lenne fizikai kényszerítő eszközöket alkalmazni a bírósági határozat végrehajtása érdekében.

Lojális úr hasonló stílusban közli, hogy ő nagy kegyet gyakorol, mert a család aznap éjszakára még maradhat a házban, csak másnap kell kipakolniuk és elmenniük. Persze éjszakára azért ott marad Lojális úr és 10 embere is, a biztonság kedvéért és a ház összes kulcsát már most köteles Orgon átadni Lojális úrnak.

A család tagjai vérmérsékletük szerint reagálnak: Orgon közli, hogy szívesen fizet akár 100 aranyat is rögtön, ha pofon vághatja Lojális urat, Damis is verni akar, Dorine szerint pedig Lojális úr háta pont olyan széles, hogy kényelmesen meg lehetne botozni.

Az észt és a nyugalmat – szokás szerint – Cléante képviseli, aki tisztában van vele, hogy csak ártanának maguknak, ha agyonvernének egy királyi hivatalnokot, ezért elkéri a határozatot Lojális úrtól, majd elzavarja a porkolábot.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .