Végre mindketten észbe kapnak, és kölcsönösen bocsánatot kérnek egymástól. Trepljov bevallja végre, hogy az a baja, hogy Nyina már nem szereti, ráadásul tehetségtelennek érzi magát, írni sem tud már.
Anyja vigasztalja, és a heves természetű emberek szokása szerint perceken belül újra szent a béke.
Mivel érkezik Trigorin, ezért Trepljov távozik.
Trigorin megtalálta a könyvében azt a két sort, amiknek a száma a medálra van vésve:
„TRIGORIN
(keresgél egy könyvben) 121. oldal, 11. és 12. sor… Megvan… (Olvassa) „Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd.”
Ennél egyértelműbb (és elegánsabb) szerelmi vallomást nehéz lenne elképzelni. Trigorin is belelkesedik, és arra kéri Arkagyinát, hogy maradjanak még legalább egy napig.
Arkagyina válaszából azonban kiderül, hogy a nő pontosan tisztában van vele, hogy nem csak Nyina rajong Trigorinért, de a férfi is szép lassan beleszeretett a lányba.
Tehát valójában nem azért akar elutazni, hogy a fia ne tudjon párbajozni Trigorinnal, hanem azért, hogy Nyinától tartsa minél távolabb.
És most Trigorin maradni akar, sőt tulajdonképpen bevallja Arkgyinának, hogy szereti Nyinát, és azt kéri a nőtől, hogy engedje őt el.
Arkagyina azonban nem az a fajta asszony, akit csak úgy el lehet dobni, annál ő sokkal jobban ismeri a férfiakat, és persze Trigorint is.
Ne feledjük, híres és tehetséges színésznő, aki most ezt ki is használja: iszonyatos jelentet rendez, földhöz verdesi magát, letérdel Trigorin előtt, átkarolja a térdét, urának, parancsolójának nevezi a férfit, közli vele, hogyha elhagyja, akkor véget vet az életének. Dicséri, ajnározza Trigorint, legyezgeti a hiúságát.
És Arkagyina jól számít, Trigorin megtörik:
„TRIGORIN
Nekem nincs saját akaratom… Sosem is volt saját akaratom… Bágyadt vagyok, puhány, mindig engedelmes – hát hogy tetszhet ez egy asszonynak? Vigyél, akár szállíts el innen, de ne eressz magadtól egy lépésnyire se!…”
Arkagyina, a színésznő, a híres díva győzött, és ezzel ő is tisztában van:
„ARKAGYINA
(magában) Most már az enyém. (Szórakozottan, mintha semmi sem történt volna) Egyébként: ha akarsz, maradhatsz. Elmegyek én egyedül, te meg utánam jössz egy hét múlva. Csakugyan, hová sietnél?”
És a nő azt is eléri, hogy szerepet cseréljenek, most már Trigorin az, aki mindenáron távozni akar.
Folytatódik a készülődés, Samrajev, a jószágigazgató bejelenti, hogy a fogatok előálltak. Búcsúzkodás, kézfogások, üdvözletek, majd kimennek.
Trigorin azonban hamarosan visszatér, mert bent felejtette a sétabotját:
„TRIGORIN
(visszajön) Itt felejtettem a botomat. Azt hiszem, a teraszon maradt. (Indul és a bal ajtónál találkozik Nyinával, aki éppen bejön) Maga az? Már utazunk…
NYINA
Megéreztem, hogy még találkozunk. (Felindulva) Borisz Alekszejevics! Határoztam! Visszavonhatatlanul! Eldőlt a sorsom: színésznő leszek. Holnap én már itt sem vagyok, itthagyom apámat, itthagyok mindent, új életet kezdek… Én is elutazom mint ön… Moszkvába. Ott majd találkozunk.
TRIGORIN
(szétnéz) A Szláv Bazárban szálljon meg. Rögtön adjon hírt magáról… Molcsanovka, Groholszkij ház… Sietek…
Szünet
NYINA
Még egy pillanat…
TRIGORIN
(halkan) De szép maga. Ó, micsoda boldogság arra gondolni, hogy hamarosan találkozunk.
Nyina Trigorin mellére hajol
És megint látom majd ezt a csodás szemet, ezt a kifejezhetetlen, gyönyörű, gyengéd mosolyt… ezeket a szelíd vonásokat… ezt az angyali tisztaságot… Édesem!… (Hosszan tartó csók)”
Nyinának ezzel a húzásával, tulajdonképpen csak Trigorin járhat jól. Hiszen megmaradt neki a „hivatalos” barátnője, Arkagyina, és most kiderül, hogy Nyna is utána megy Moszkvába.
A naiv, fiatal lány, aki mindenáron színésznő szeretne lenni, nem is tudja, hogy milyen nehézségek várnak rá – minden szempontból – a fővárosban.
Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!