Bornemissza Gergely jellemzése

Gergely, a kamasz

Az ifjú Bornemissza Gergelyt, aki időközben levetette a gyermeki Gergő nevet, elsőként Gábor pap társaságában láthatjuk, akivel éppen merényletre készülnek a török szultán ellen.

A puskapor készítésének módját jól kitanulmányozták együtt, így remek ötletnek tűnik a völgyben elhaladó török had vezetőjét a sziklák magasából egy korabeli távirányítású bombával felrobbantani.

Gergely is elszántan készül a merényletre, ám Gábor pap a végén úgy határoz, nem teszi kockára az ifjú vitéz életét, és egyedül hajtja végre a merényletet.

Gergely csalódott lesz, ifjúkori hevessége nehezen törődik bele abba, hogy kimarad a megvalósításból, ezért Tulipán, a törökből „magyarrá lett” szolga kíséretével elrejtőznek a közelben, hogy legalább szemtanúi lehessenek a robbantásnak.

Sajnos a robbantás nem jól sül el, Gergely viszont Tulipánnal együtt török fogságba esik.

A fogságban most először veszi igazán hasznát annak a tudásnak, amelyet Török Bálint udvarában szerzett. A török nyelv ismerete, valamint fondorlatos gondolkodása segíti hozzá a szabaduláshoz.

A szabadulása után a budai várba megy, hogy találkozhasson gyermekkori szerelmével, Vicával, és hogy figyelmeztesse Török Bálintot arra, hogy közeleg a török szultán Buda felé. Az út során kitágul számára a világ, most jár egyedül először ilyen messze az otthonától.

Amikor sötét úton a félelem kezdene elhatalmasodni rajta, fölidézi Dobó István jó tanácsát: „Az a fő, fiam, hogy ne féljünk!”. Hálásan idézi emlékezetébe Dobót, akit gyermekkora óta nem látott.

Bámulva nézi a mellette elhaladó hadakat, és a várba érkezvén is gyermeki szemmel csodálkozik rá annak fenségességére.

Első útja azonban Vicuskája házához vezet. Amikor megtudja, hogy a lány a királyné mellett szolgál, elszorul a szíve, hiszen hiába kapott ő vitézi nevelést, származását, vagyonát illetően ő még mindig egy árva vitéz. Fél attól, hogy nem tud méltó ellenfele lenni azoknak a vitézeknek, akiket Vica a királyné körül megismerhet.

Pedig ha vagyona nincs is, kiváló szellemi és erkölcsi értékekkel rendelkezik. Így mind az udvarban, a királyné előtt, mind egy későbbi jelenetben, a szultán előtt méltó módon áll helyt. Magasabb körökben is illemtudóan és alázatosan viselkedik.

Nem úgy, mint a szintén ifjú Mekcsey, akivel annak tiszteletlen viselkedése miatt Gergely egy párbajra is kiáll kis híján…

A higgadtság, megfontoltság ekkor még Gergelynek sem erőssége. Ezt a képességét majd később, Dobó mellett tudja fejleszteni.

Szerencsére Vicuska pontosan látja Gergely értékeit, és még mindig elég erős az iránta érzett szeretet ahhoz, hogy őt válassza élete párjául. Erről biztosítja is szerelmét, de az események elszakítják őket egymástól.

A jellemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Bornemissza Gergely jellemzése” bejegyzéshez 46 hozzászólás

  1. Ez nem jellemzés hanem Gergely életútja. Az a jellemzés amikor leírod a belső és külső tulajdonságait.

    Válasz
    • Kedves Ggggg!

      Várom a szerintem megfelelő jellemzésedet: e-mail címet az oldal alján találod!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  2. Nagyon hasznos volt, Anikó jól összeszedte a történet mentén a Gergelyre jellemző tulajdonságokat.
    Annyit tennék hozzá, hogy bár valós személy volt, az Egri Csillagokban Gergely mesebeli hősökhöz hasonló: csak jó tulajdonságok derülnek ki róla, semmi nem ejt foltot a becsületén.
    Köszi!

    Válasz
  3. Szia,esetleg meg tudod mondani,hogy mennyi Gergely vagyona és honnan lett neki ennyi?Köszönöm a választ!:)

    Válasz
  4. Nagyon jó az oldal de van egy kis bibi, ez nem Gergő jellemzése hanem az életútja. Ha a bejegyzésnek a „Bornemissza Gergely életútja” címet adnád az jobb lenne mert ez így „clickbait”.
    (Látom ám, hogy nem csak szerintem az életútja és az nem válasz, hogy „Akkor küldd el a jellemzést e-mailban” mert ez a te oldalad.

    Válasz
    • Kedves Danvoktecsoves!

      A névválasztásod eleve minősít téged, innentől nehéz tőled elfogadnom a kritikát. De egyébként jól látod, ez az én oldalam, és bizony az és úgy kerül fel, amit és ahogy én szeretnék. Elfogadom, hogy szerinted ez nem jellemzés, más látogatók szerint meg az, innentől kezdve meddő a vita, de ha te elégedett vagy magaddal, amiért jól megmondhattad a véleményedet, akkor remélem szép lesz a napod további része! 🙂
      Neked is csak azt tudom mondani, hogy írd meg a szerinted megfelelő jellemzést, és én nagyon szívesen kiteszem az oldalra.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Miklós!

      Kattints az Oldalak 1 2 3 4- nél a következő számra. Ha a szám nem kattintható, akkor frissítsd az oldalt, akkor kattintható lesz. Ha sokan vagytok az oldalon, akkor a szerver néha nem bírja a terhelést.. 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves Zsiráf !

    Nagyon szépen köszönjük , hogy közzétetted ezt az akár ” jellemzést” akár „életutat” Gergelyről ! Két kis unokámnak nagyon sokat segített, nem kellett a könyvet újra átlapozni , remekül fel lehet használni akár jellemzésre, akár az életútjának bemutatására. Érthetően, világosan meg megtaláltunk benne mindent amire szükségünk volt. Köszönöm, hogy másokra is gondolsz!
    egy gyakorló nagymama

    Válasz
  6. Kedves Zsiráf!
    Te szerintem tökéletesen összeraktad ezt a weboldalt. Én csak azt szeretném kérdezni hogy amikor lapozni szeretnék és rányomok a 2-re akkor miért kell újra frissíteni az oldalt hogy meg tudjam nyomni. De szerintem tökéletes amit összeszedtél és leírtál, nagy segítség.
    Üdvözlettel: KTamas08

    Válasz
    • Kedves KTamas08!

      Ha nagyon sokan használjátok egyszerre az oldalt, akkor néha nem bírj a szerver, ezért fordul elő néha, hogy frissíteni kell ahhoz, hogy tovább tudj lépni. Mivel egy tanévben csak pár ilyen hét van – általában március-áprilisban, amikor az Egri csillagok van soron – ezért nem látom értelmét a fejlesztésnek… 🙂 Ha mondjuk nyár közepén jársz erre, akkor nem kell frissíteni. 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf
    Én nagyon köszönöm hogy ezt a honlapot használhatom és nagyon sokat segített.
    Most azért is írok, mert van egy feladatom amiben az az egyik kérdés hogy hova járt Gerő nagyapja koldulni, és azt gondoltam te biztosan tudsz nekem segíteni, és lenne még egy kérdésem az, hogy te hogyan tudtál ilyen oldalt csinálni, mert én nem az Egri csillagokból, de szeretnék én is. Minek a segítségével hoztad létre? Remélem, hogy tudsz majd nekem segíteni. Nagyon jó az oldalad.
    Üdv: Zsizsi

    Válasz
    • Kedves Zsizsi!

      „Az öreg néha átment az erdőn Pécsre, hogy kolduljon. Abból éltek télen is, amit az öreg koldult. Az uraság házából is csöppent olykor az asztalukra.”

      Az oldal alapja wordpress, de egy kicsit meg van turbózva. Elsőre, ha semmilyen tapasztalatod, vagy tudásod nincs honlapszerkesztésben, -készítésben, akkor nem ajánlom, hogy nekiugorj, ráadásul egy bizonyos szint után egy oldal fenntartása már komoly pénzbe kerül. Én a helyedben először inkább egy bloggal kezdenék valamelyik ingyenes blogszolgáltatónál, mondjuk a bloger.com-nál. Ott meg tudod tanulni az alapokat ingyen, aztán tudsz tovább fejlődni! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  8. Kedves Zsiráf!
    Nekem nagyon tetszik az oldalad, és csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hol lehet like-olni
    az oldalt, mert nem találom.
    Köszönöm:
    Szonja

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .