Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat

7. fejezet

A fejezet az iskolai tanteremben kezdődik, latinórán. Az egész osztályt a délutáni csata tartja izgalomban. Rácz tanár úr ki akarja hívni felelni Nemecseket, de Nemecsek nincs ott az iskolában, otthon kellett maradnia, mert beteg, megfázott.

Iskola utána a Pál utcaiak a grundra sietnek, izgatottan készülnek a csatára. Boka bejelenti, hogy a hadiállapotra tekintettel leteszi az elnöki címet és felveszi a tábornoki rangot, majd hadgyakorlatot rendel el.

Ekkor azonban ismét kopognak az ajtón, ahol egy cselédlány áll, Mari, aki levelet hozott Gerébtől, a levélben Geréb az írja, hogy:

  • Hálás a Pál utcai fiúknak – különösen Nemecseknek – amiért azt mondták az apjának, hogy nem volt áruló
  • Mindenképpen szeretne visszakerülni a grund csapatába, ezért előző nap este titokban kint járt a Füvészkertben, ahol felmászott ugyanarra a fára, ahol korábban Nemecsek is rejtőzött és kihallgatta a vörösingesek nagygyűlését, amin kiderül, hogy:
  • A vörösingesek egy nappal elhalasztják a háborút
  • Tudják, hogy Nemecsek kihallgatta őket és a Pál utcaiak értesültek a haditervről. Úgy gondolják, hogy Bokáék arra számítanak, hogy ők megváltoztatják a támadási tervet, azonban úgy akarnak túljárni a Pál utcai fiúk eszén, hogy nem változtatnak semmin.
  • Geréb könyörög, hogy vegyék vissza a csapatba.

Boka felolvassa a levelet a hadsereg előtt és megkérdezi, hogy visszavegyék-e Gerébet? A fiúk úgy döntenek, hogy igen.

Geréb tehát újra csatlakozhat a Pál utcaiak csapatához. Nem sokkal később három követ érkezik fehér zászlóval a vörösingesektől. Bokáék először azt hiszik, hogy Geréb megint hazudott és Áts Feriék nem is halasztották el a támadást. Végül azonban kiderül, hogy a követek csak a hadüzenetet jöttek átadni és megüzenni, hogy másnap délután fél háromkor fognak támadni. Boka a Pál utcaiak nevében elfogadja a hadüzenetet és megbeszéli a vörösingesek követeivel a csatában tanúsítandó magatartást:

  • A csatában háromféle harcolási mód lesz: homokbombák, szabályszerű birkózás és lándzsavívás
  • „Akinek mind a két válla érinti a földet, az le van győzve, és többé nem birkózhatik. De azért
  • szabad a másik két módon harcolnia.”
  • „A lándzsával pedig sem verekedni, sem szúrni nem szabad. Vívni kell.”
  • „És kettő egy ellen nem támadhat. De csapatok csapatok ellen támadhatnak.”

A vörösinges követek elfogadják ezeket a feltételeket.

A követek ezután meglátogatják az otthonában Nemecseket, aki ágyban fekszik. A vörösinges követek átadják Nemecseknek Áts Feri üdvözletét és azt kívánják neki, hogy gyógyuljon meg, sőt az idősebbik Pásztor külön is bocsánatot kér Nemecsektől a fürdetésért. Nemecsek megbocsát és szomorúan veszi tudomásul, hogy a csata másnap lesz, tehát ő a betegsége miatt nem lehet ott.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat” bejegyzéshez 67 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm sokat segitett de az elején van egy gyerek amit nem raktatok többesszámba és a 2. fejezetben a Még az helyett Mégbaz van irva 🙂

    Válasz
  2. Kedves Adria!

    Nem részek, hanem fejezetek és ne a rövidített változatból dolgozz, a másikban minden fejezet elején ott van, hogy kik a szereplők!

    Üdv:

    Zsiráf

    Válasz
  3. Kedves Zsiráf!

    Szuper az oldalad kérlek segítesz nem tudom hogy kell-e datumot írni,

    mert ha kell hogyan kéne

    Üdv:Karolina

    Válasz
    • Kedves Karolina!

      Használd a nem rövidített változatot, ott minden fejezet elején ott van a táblázat!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Nagyon ügyes vagy ZSIRÁF! Neked a második neved nem véletlenül ZSENI???? Nagyon jó lett sokat segített. Az egri csillagokhoz is a te vázlataidat fogom használni.

    Válasz
    • Kedves Viki!

      Nem tudom, milyen választ vársz… 🙂 Az oldalon lévő olvasónaplók nem azért vannak, hogy azokat szó szerint lemásold és beadd, hiszen akkor tulajdonképpen lenyúlod a munkámat, vagyis csalsz. Ha ezt elbírja a lelkiismereted, akkor én nem foglak lebeszélni róla, ezt Neked kell elrendezned magaddal.
      Az itteni anyagok célja, hogy segítsen Nektek eligazodni a kötelező olvasmányokban, mik a fontosabb részek, és mit jelentenek.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  5. Kedves zsiráf! A negyedik bekezdésben a ” megkérdezik az orvos” kicsit hibás! Köszönjük hogy irtál nekünk ilyen olvasónaplót,sokat használ!!!😇

    Válasz
    • Kedves Maja!

      Nem hibás, mert nem az van odaírva, hogy megkérdezik, hanem, hogy megérkezik 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  6. Nekem nagyon tetszett mivel csak a lényeg volt benne. Nem tért el a szöveg az eredetitől. Nagyon köszönöm ZSIRÁF!!!

    Válasz
  7. Kedves Zsiráf!

    Köszönöm, de átolvasva az oldal által közölt rövidített változatot, megoldódott. Kicsit „seggeltem” rajta, és kibogoztam. Köszi, szuper ez az oldal!!!

    Virág

    Válasz
    • Kedves Virág!

      Örülök, hogy sikerült összehozni, na meg, hogy még nem kezdtem neki a válasznak 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
    • Kedves Emi!

      Könnyen lehet, hogy akad benne hiba, és mindig szívesen veszem, ha korrektül jelzik is ezt nekem. Te viszont csak hőbörögtél egyet, ráadásul úgy, hogy ebben az egy mondatodban két helyesírási hiba is van…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  8. Szia Zsiráf!

    Az olvasónapló közepén ott van,hogy : az olvasónaplónak meg nincs vége, kattints a folytatáshoz. Kattingatog mindenhova,de nem csinál semmit. kérlek el tudod mondani,hogy mit csináljak?

    Válasz
    • Kedves Bluepie!

      Ha PC-ről, vagy laptopról vagy, akkor frissítsd az oldalt, és akkor kattinthatóak lesznek a számok. Ha túl sokan vagytok egyszerre az oldalon, akkor néha nem bírja a szerver a terhelést…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  9. Szia. Az első fejezetben véletlenül azt írtad, hogy grundod. De nagyon köszönöm , sokat segített.

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .