Tamási Áron Ábel a rengetegben című regénye első fejezetének részletes olvasónaplója
1. fejezet
1920-ban Erdélyben járunk, Felcsík járásban, Csíkcsicsó faluban.
Egy kis történelmi előzmény: Erdély az Első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések keretében megkötött Trianoni szerződés értelmében Romániához került. Vagyis, bár Erdély nagyrészt magyarlakta terület volt, a történet idején mégis (már) Romániához tartozik, elméletben a hivatalos nyelv a román (persze mindenki ízes magyarsággal beszél) és a hivatalos fizetőeszköz a román lei (vagy lej).
A történetet a 15 éves Szakállas Ábel meséli el egyes szám első személyben, aki a szüleivel él nagy szegénységben egy kis házban, Csíkcsicsó faluban.
Ábel apja közbirtokossági erdőpásztor, ezért csak hetente, tíznaponta jár haza, általában akkor, ha elfogyott az élelme.
A történet 1920. szeptember 30-án indul. Ábel anyja elment pityókát (krumplit) ásni, míg Ábel azt a feladatot kapta, hogy morzsoljon törökbúzát (kukoricát). Ábel pedig a szoba közepén neki is kezd a munkának, vállán a macskával, mellette pedig a Hegyes nevű kutyával.
Hamarosan a házhoz közeledő lépések zaját hallja: hazaérkezett az apja, Gergely. Ábel természetesen megörül az apjának, de akkoriban nem volt szokás az érzelmeket kimutatni, ezért bár napok óta nem látták egymást, úgy tesznek, mintha csak pár perce váltak volna el.
Meg kell jegyezni, hogy a regény nagy erőssége a rengeteg humoros párbeszéd, amit egy olvasónaplóban nem lehet átadni…
Hamarosan kiderül, hogy Ábel apja nem jött üres kézzel, egy kövér nyulat is hozott. Ez azonban csak úgy derül ki, hogy Gergely kiküldi Ábelt, hogy hozzon vizet neki.
Ábel pedig a ház előtt szinte átesik az összekötözött lábú nyúlon. Hamar rájön, hogy apja csak azért küldte el vízért, hogy megtalálja a nyulat.
Ábelt azonban nem kell félteni, ha tréfáról van szó, elrejti a nyulat, majd a vízzel visszamegy a házba. Gergelyt persze meglepi, hogy Ábel semmit sem szól a nyúlról, még az is megfordul a fejében, hogy mialatt ők bent voltak a házban, valaki ellopta a nyulat, ezért nem szól róla Ábel.
Ábel apja hamar a nyúlra tereli a beszélgetést, mondván, hogy milyen jó lenne, ha Ábel fogna egy nyulat… Ábel pedig közli, hogy az nem lesz nehéz, majd kimegy és behozza az apja által hozott nyulat, mintha ő fogta volna.
Így tehát tisztázódik a dolog, bár apa és fia nem beszélnek róla, de mindketten tudják, hogy Gergely hozott a családnak egy nyulat, Ábel pedig úgy tett, mintha ő fogta volna.
Hamar kést éleznek, tüzet gyújtanak, majd Gergely megnyúzza a nyulat, közben van egy rejtélyes mondata is Ábelnek, ami azonban meg fogja határozni a fiú életének következő hónapjait:
„Aztán figyelmeztetett, hogy jól nézzem meg a nyúzás mesterségét, mert mostantól fogva nagy hasznát fogom venni.”
Ábel nem érti a célzást, de nincs is sok ideje foglalkozni vele, mert közben megérkezik az anyja is. Közösen megsütik a nyulat és megvacsoráznak.
A fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!