Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 1. fejezet

Ábel először abban reménykedik, hogy hátha aranyat talált, de amikor kibontja a zsákot, kiderül, hogy két puska van benne. A kis ládákban pedig a puskákhoz való lőszer. Ezeknek nagyon megörül Ábel, hiszen már korábban is akart puskát, bár kezelni nem tudja.

A nagy láda azonban komolyan próbára teszi, nem ismeri fel a tartalmukat:

„Ugyanis tizenkét rekeszében tizenkét óriás vaskörte kuporgott, mintha meg lettek volna ott ültetve, mint a kotlóstyúkok. Feketék voltak és hasasok, akár az ülő purdékölykök, akik felpuffadtak a sok megevett szilvától; a nyakuk vékony s fülük is hét volt, de körben a hasukon.”

Arra Ábel hamar rájön, hogy a fegyvereket valószínűleg még a háború alatt rejtette el valaki, de azt már tudja, hogy a „vaskörték” mik lehetnek. Annyi esze azért van, hogy nagyon óvatosan bánjon velük, mert azt azért sejti, hogy valamilyen robbanószerrel van dolga.

És Ábelnek igaza van, mert világháborús aknákat (bombákat) talált…

Ábel egyelőre úgy dönt, hogy a talált kincsek jó helyen vannak ott, ahol vannak, újra befedi őket gallyakkal, csak a két puskát és némi lőszert viszi magával.

Jó sokáig megy még az erdőben, mire végre kiér belőle. Meglepetéssel látja, hogy az erdőn túl egymás után több sorban lövészárkokat pillant meg.

Tehát korábban, a háború alatt itt húzódott a front, így már érthetőek az elrejtett fegyverek is. Az árkokban Ábel rengetek töltényhüvelyt, üres konzervdobozt és egyéb kacatokat talál.

Sőt, az egyik árok mellett két sírt is meglát, a két kereszten már elmosódtak a nevek, de azért még olvashatóak. Az egyik sírban egy Szőcs Mária nevű fiatal lány nyugszik, aki menekülés közben halt meg, a másikban pedig egy Mosojgó Péter nevű katona, aki 1916-ban esett el.

„Elsajnáltam őket, ahogy így feküdtek egymás mellett, akiket a föld esketett össze örökre, s még fohászt is rebegtem a lelkük üdvössége céljából.”

Mire Ábel visszaér a házhoz, már várja két férfi, akik fát akarnak venni, sőt utána még jobban beindul az üzlet, a fiú késő délutánig el van foglalva a fa eladásával, a papírok megírásával és a pénz beszedésével.

Késő délután van már, mire a fiú végez a hivatalos teendőkkel, ekkor az esze megint a talált fegyverekre fordul, vagyis inkább a „vaskörtékre”

Visszamegy oda, ahol elrejtette őket, kivesz egy „vaskörtét” a ládából, majd két fenyőfa között hatalmas máglyát rak, a közepébe teszi a bombát, majd alágyújt a máglyának. Szerencsére van annyi esze, hogy ezután jó messzire fusson.

Egészen az odvas bükkfáig szalad vissza és ott izgatottan várja, hogy mi fog következni. Már éppen elunná a várakozást, amikor a tűzbe tett „vaskörte” irtózatosat robban, még ott is megrengeti a földet, ahol Ábel áll.

A fiú szalad vissza a tetthelyre, ahol azt látja, hogy a máglya helyén egy háznyi méretű lyuk keletkezett a földben, és annak környékén négy nagy fenyőt is kidöntött a robbanás.

Ebből Ábel végre rájön arra, amit korábban is sejtett: világháborús bombákat talált.

Ahogy a pusztítást és a kidőlt fákat nézi, hirtelen eszébe jut valami: a bank igazgatója azt mondta neki, hogy a vihar által kidöntött fákat ő a saját hasznára felvághatja és eladhatja. Akárhonnan is nézi, végül is a bombával vihart támasztott, tehát a négy kidőlt fenyő az övé.

Ez a gondolat nagyon megtetszik  fiúnak: „- No Ábel, itt még tizenegy vihart csinálhatsz! – mondtam, és nagyon megjött a kedvem.”

A bombákat és a lőszeres ládákat továbbra, otthagyja, ahol találta, a két puskát pedig elrejti a bükkfa odvába.

A fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!