Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 1. fejezet

Később értelmet nyernek Gergely korábbi szavai is, közli ugyanis a fiával, hogy munkát szerzett neki: pár nappal korábban abban az erdőben, ahol Gergely az erdőpásztor, nagyurak voltak vadászni. Az urak a szeredai bank tulajdonosai, Gergely pedig elszerződtette a fiát a bank erdejébe pásztornak.

Ábelnek nem nagyon tetszik a lehetőség, hogy hónapokig egy erdőszéli házban éljen, távol az anyjától, de túl sok választási lehetősége nincs, akkoriban az apa szavát nem volt szokás megkérdőjelezni.

Másnap össze is készítenek mindent, amire Ábelnek erdőpásztorként szüksége lehet, és az anyja elmegy a falusi boltba, hogy megvegye, amire még szükség lehet: edények, puliszkaliszt, kenyér, szilvalekvár, só, takaró, pálinka stb.

Ábel kap két tyúkot és egy kecskét is, hogy ellássák majd tojással és tejjel. Szeretné elvinni Hegyes kutyát is, de az apja szerint a családi házat nem lehet kutya nélkül hagyni majd később szereznek valahonnan egyet Ábelnek. Addig is vigye magával a macskát.

Ábel és az apja tehát mindent összecsomagolnak, majd a kecskével és a két összekötött lábú tyúkkal elindulnak, hogy Ábel új lakhelyére menjenek.

Elméletileg nem kell hatalmas távolságra menniük, csak két órás útról van szó. Nekik azonban a sok holmi, a makacs kecske és Ábel fájós lába miatt (pár nappal korábban egy szögbe lépett) jóval tovább tart az út.

Végül csak odaérnek a bank erdőjéhez (a területet Borzosnak nevezik), aminek szélén áll Ábel új lakhelye, egy fenyődeszkákból összeácsolt kis ház. Ábelnek nem nyeri el a tetszését a házikó, ami nem is csoda, hiszen olyan rozoga, hogy nem sok választja el az összedőléstől.

Az érkezést azonban egy kis közjáték zavarja meg, ugyanis amikor közelebb mennek a házhoz, akkor látják, hogy az ajtó nincs teljesen bezárva. Ábel apja rosszat sejt, benéznek az ablakon és egy mocorgó vörös foltot látnak a sötét házban.

Gergely szerint egy róka, Ábel szerint viszont egy kutya van bent. A kérdést végül a macskával döntik el, az ajtórésen bedobják a házba, lesz, ami lesz…

Hamar kiderül, hogy Ábelnek volt igaza, a házban egy kutya van. Félni azonban nem kell tőle, mert az állat az éhhalál szélén van, felkelni sem tud a vackáról.

Ábel megörül neki, hiszen úgyis akart egy kutyát, rögtön el is nevezi Bolhának, „kicsi részben a színe miatt, de nagy részben azért, mert úgy gondolkoztam, hogyha én megadom neki a Bolha nevet, tán csak az Isten hozzáadja neki a bolhával járó szökdöső egészséget.”

Gergely nekiáll elrendezni a magukkal hozott holmit, Ábel pedig közelebbről is szemügyre veszi új lakhelyét. A helyzet nem túl rózsás:

„Egyetlen szoba volt az egész, de az legalább elég tágas, kiváltképpen felfelé, mert ott nem laposított semmiféle mennyezet, hanem csak a gerendák meredeztek kopaszon, azok felett a szarufák s megszenvedett deszkákból a fedélzet. Egyébként volt a házban egy dibdáb asztal; egy négylábú vaskályha, amit Szentkeresztbányán csináltak volt; egy összerótt kanapé, egy kiszáradt cseber, egy rossz nyírfaseprű, egy foszladozó vesszőkosár az asztalon, továbbá néhány búlátott edény és rengeteg vasszeg a fali deszkába s a gerendába beléverve.”

Ábel tűnődve megkérdezi, hogy vajon ki lakhatott itt utoljára. Erre az apja közli, hogy egy vénember, aki nem sokkal korábban halt meg, mert mérges gombát evett. Fahordók találták meg a felpuffadt holttestét, ami a házban van, az mind az ő holmija volt.

Na, még csak ez kellett Ábelnek ahhoz, hogy még jobban elmenjen a kedve az egész erdőpásztorkodástól…

A fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!