Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 1. fejezet

Gergely végül mindent elrendez a házban, a közeli ólban elszállásolják a kecskét és a két tyúkot is, majd langyos moslékot csinálnak a beteg kutyának és ők is esznek.

Ábel kicsit értetlenül mondja, hogy azt sem tudja mi lesz neki itt a dolga, de apja megnyugtatja, hogy másnap majd kijön a bank egyik igazgatója és elmondja a feladatait.

Ezután Gergely hazamegy, Ábel pedig ott marad egyedül a Hargita hegység lábánál egy erdőszéli, rozoga faházban.

Ábel persze nagyon elszomorodik, még el is sírja magát, és a félelem is kerülgetni kezdi, hiszen teljesen egyedül van. Hogy bátorságot merítsen, komolyan a pálinkásüveg fenekére néz, aminek az lesz a következménye, hogy rettentően berúgik és a kutya mellé gömbölyödve alszik el, de legalább nem fél.

Csak másnap késő délelőtt tér magához, akkor is csak azért, mert megérkezik a bank igazgatója. A férfi körbenéz a szegényes viskóban, majd amikor felfedezi, hogy még egy ágy sincs, megígéri Ábelnek, hogy hozat ki neki a városból egy normális asztalt, széket és ágyat.

Ezután elmondja, hogy mi lesz Ábel feladata:

„Ha emberek jönnek szekérrel, hogy fát vegyenek, akkor te mindig cédulát írsz az eladott fáról. Ügyelj arra, hogy ez a másolópapír mindig két lap között legyen, mert dupla példányban kell a cédulát kiállítni. Ráírod a vásárló nevét, a fa minőségét és árát, aztán a cédulát aláírod te is, a vevő is, a pénzt beszeded tőle; utána a második lapot kiszakítod, és odaadod neki, az első pedig megmarad ebben a könyvben, hogy a banknak el tudj számolni az eladott fával s a beszedett pénzzel.”

A hullafa ára szekerenkint harminc lej; a hasogatott fáé ötven. Különben itt van egy táblázat, ami mindent megmagyaráz. Ezt ide fogjuk szegezni a falra.”

Ezután Ábel az igazgatóval együtt körbejárják az erdőt, felmérik Ábel birodalmát, közben az igazgató magyaráz, hogy mi hol van, mi mennyibe kerül, stb.

Amikor látnak egy hatalmas, a szél által kidöntött fát, akkor az igazgató közli, hogy az ilyen kidőlt fákat Ábelnek adja. A fiú vágja fel őket és a saját hasznára eladhatja az így kapott fát. (Ennek még a későbbiekben jelentősége lesz!)

Miután az igazgató úgy gondolja, hogy mindent megmutatott, akkor visszaindul a városba, de az utolsó pillanatban még foghegyről odaveti, hogy 500 lej lesz Ábel havi fizetése.

Az igazgató már rég elment, amikor Ábelnek eszébe jut, hogy kérnie kellett volna egy puskát is, amivel megvédheti magát, a fát, és a fáért kapott pénzt. Most már azonban mindegy…

Az igazgató távozása után Ábel rendet rak a házban, ellátja az állatait, megfeji a kecskét majd átgondolja, hogy milyen furcsán alakult át rövid időn belül a sorsa:

„Ott voltam egyedül, a magam lábára eresztve, pásztornak fogadva. Csak most eszméltem rá valójában, hogy mi is történt velem. Apám kihozott ide, s én jöttem, pedig nem akartam. Az igazgató felfogadott, pedig azt sem akartam. Semmit sem akartam, csak olyan voltam, mint a levél, amelyik leszakad a fáról, s egyik szél erre viszi, a másik szél arra viszi. A levelet viheti, de engemet immár többet nem, gondoltam magamban.”

Ábel tehát nagy elhatározásra jut:

„Ez azt jelentette, hogy többet senkinek sem hagyom, hogy engemet térengessen, hanem a magam belátása és akarata szerint fogok cselekedni. S a célom nem lesz más, hanem először a kötelesség, aztán pedig az én gyarapodásom s a házam felvirágoztatása.”

A fejezet olvasónaplójának még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Tamási Áron – Ábel a rengetegben – Olvasónapló – 1. fejezet” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Szia Zsiráf!

    Az első fejezet legelső mondatában azt írtad, hogy 1920-ben.
    Nem, azért, hogy kötekedjek, csak szóltam, hogy ki tudd javítani

  2. Lehet csak én nem értem de rögtön az elején “Romániához került. Vegyis, bár Erdély”, nem akarok senkibe vagy semmibe belekötni de az nem “Vagyis”?

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..