Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk – Olvasónapló – Rövidített változat

1. fejezet

1889 márciusában járunk egy iskolai osztályteremben délután háromnegyed egykor. A gyerekek már izegnek-mozognak, mert a tanóra egy óráig tart.

Megismerjük az osztály főbb tagjait, egyenlőre csak név szerint említve, akik a cselekmény folyamán fontosabb szerepet kapnak: Barabás, Geréb, Boka, Csónakos, Nemecsek, Csele.

Csónakos egy papírgalacsint gurít oda a padok között a földön Nemecseknek. Nemecsek felveszi a papírgombócot, aminek egyik oldalára az van írva, hogy „Add tovább Bokának”. Nemecsek nem olvassa el a papírlap másik oldalát, hanem továbbgurítja a galacsint Bokának, a címzettnek. A papír másik oldalán pedig ez áll:

„Délután háromkor közgyűlés. Elnökválasztás a grundon. Kihirdetni.”

Egy órakor kicsengetnek, az órának vége, a gyerek kiszaladnak az iskola épületéből. A gimnázium mellett az egyik kapualjban egy olasz édességárus árulja portékáját. Itt alkudozik az egyik diák, Csele, törökmézre.

Alkudni azért kell, mert az olasz törökmézes ember felemelte az árait. Addig minden egy krajcár volt, most minden két krajcár lett. Ennek oka az, hogy a gimnázium tanárai nem nézik jó szemmel, hogy a gyerekek minden zsebpénzüket az olasznál költik el, ezért ki fogják tiltani a törökmézes embert az iskola mellől.

Az olasz tudja ezt, amíg nem küldik el onnan, addig is duplájára emeli az árakat. Ezért kénytelen Csele alkudni. Az alku nem jár sikerrel, hiába, az olasz nem enged a dupla árból.

Csele és Geréb szomorúan veszik tudomásul az áremelkedést, majd Bokával hármasban hazafelé indulnak, a Soroksári utcából befordulnak a Köztelek utcába, ahol várja őket két másik fiú, Csónakos és a kis szőke Nemecsek. Csónakos egy hatalmas füttyel köszönti az érkezőket.

Csónakos és Nemecsek azért vár a másik három fiúra, hogy elmeséljék nekik, hogy előző nap a múzeumkertben a Pásztor testvérek einstandot csináltak.

Kiderül, hogy előző nap délután Nemecsek, Weisz, Richter és Kolnay a múzeumkertben voltak golyózni.

Ekkor jelentek meg a Pásztor testvérek, akik nagyobbak és erősebbek is, mint a golyózó gyerekek. Nem szóltak semmit, csak álltak és vártak. Végül, amikor Nemecsek elgurította az utolsó golyót is, akkor a kisebbik Pásztor testvér kijelentette, hogy „Einstand!”, és elvitték a golyókat.

A fiúk nagyon felháborodnak ezen, kiderül, hogy a Pásztor testvérek már nem először csináltak einstandot. Az összes fiú Boka véleményére kíváncsi. Ebből tudja meg az olvasó először, hogy a gyerekek Bokát tekintik vezérüknek.

Boka is érzi, hogy ezt már nem lehet szó nélkül hagyni. Azt mondja, hogy ez hallatlan és délután találkoznak a grundon, ahol mindent megbeszélnek.

A gyerekeknek izgatottak lesznek, hiszen ha már a megfontolt Boka is azt mondja, hogy ez hallatlan dolog, akkor valami történni fog!

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!