Wibra Gyuri jellemzése

A szerelemmel kapcsolatos belső konfliktus

Gyuri az öröksége, vagyis az esernyő utáni nyomozás során jut el Bábaszékre (itt kerül sor az akasztott ember történetére) és az elveszett fülbevaló véletlen megtalálása révén ismerkedik össze Bélyi Veronkával, a glogovai pap húgával. A Mravucsán polgármesteréknél való vendégeskedés során (ahol elhangzik a kutyák öngyilkosságának története is) azután az is kiderül számára, hogy apja kopott, piros ernyője ugyanaz az esernyő, amit a glogovaiak Szent Péter esernyőjének tartanak és templomi kegytárgyként tisztelnek.

Gyuri örülhet is meg nem is:

  • Egyrészt megtalálta az esernyőt, holott pár nappal korábban még abban sem lehetett biztos, hogy egyáltalán létezik még.
  • Másrészt nem tud hozzájutni az ernyőhöz, hiszen nincs a tulajdonában, ráadásul egy egész falu tiszteli babonásan. (És tulajdonképpen egy egész falu anyagi jóléte függ tőle)

Mit tehet Gyuri? Nincs mese, feleségül kell vennie Veronkát, hiszen az esernyő Veronkáé és a vacsorán azt is halotta, hogy a lány hozományának részét fogja képezni az ernyő. A kézkérés valójában Gyuri álmában jut eszébe, amikoris Szent Péter tanácsolja neki.

A körülmények eleinte nem kedveznek a kézkérésének (lásd Czobor Mária rózsájának története), később azonban Gyuri szerencsére éppen Veronka bátyjának, Bélyi Jánosnak az életét menti meg, aki véletlenül belecsúszott egy földhasadékba.

Az Olvasó számára nagyjából már ekkor világos, hogy Gyuri valószínűleg már a vacsorán beleszeretett Veronkába, de az esernyő utáni hajszában ezt észre sem vette. Most pedig – szinte öntudatlanul – kap a lehetőségen, hogy egyszerre megszerezhesse a lányt és az ernyőt is.

Persze Veronka iránti szerelmét önmagának sem akarja bevallani, erre utal beszélgetése Sztolarikkal, egykori gyámapjával, amikor ez megjelenik Glogován a Gyuri által kért gyűrűkkel.

„- Azt hiszem, szeretem – felelte Gyuri bizonytalan hangon. – Olyan csinos! Magának nem tetszik?

– Hogyne, hiszen én sem vagyok kenyérbélből. Hanem az a kérdés, megkérted volna-e, ha nincs az az esernyőhistória? Felelj őszintén!

– Eszembe se jutott volna.”

Kegyetlenül hangzik ez, főleg akkor, ha azt is tudjuk, hogy Veronka közben hallgatózik. Gyuri persze nem mond igazat, de még ő maga sem jött rá, hogy mennyire elbűvölte a lány és persze, hogy megkérte volna az esernyő nélkül is.

Ez pedig akkor derül ki, amikor Gyuri szembesül a keserű valósággal: az esernyő rozoga nyelét – benne az örökségével – a falusaik egy ezüst nyélre cseréltették. A régi nyelet pedig Adameczné, a pap házvezetőnője elégette.

Ha Gyuri valóban csak érdekből, azaz az esernyő megszerzése céljából kérte volna meg Veronka kezét, akkor itt lenne az alkalom, hogy visszamondja a kézkérést és elhagyja Glogovát. Hiszen kiderült, hogy az örökségéhez már nem tud hozzájutni, nincs értelme a házasságnak.

Figyeljük meg, hogy valójában semmi sem változott Gyuri életében azzal, hogy kiderült, nincs örökség, vagyis pontosabban, hogy már soha nem lehet az övé. Nem valamit vesztett el, ami már megvolt neki, hanem egy olyan valamit nem talált meg, amiben csak reménykedett. Nagy különbség.

Azzal, hogy nem találta meg az utalványt nem került rosszabb helyzetbe, mint amiben akkor volt, amikor keresni kezdte. Sőt, valójában jobban járt azzal a tudattal, hogy BIZTOSAN nincs örökség, mint az életét folyamatosan mérgező gondolattal: LEHET, hogy van.

Közben mindenki Veronkát keresi, aki eltűnt. Ennek oka persze az, hogy kihallgatta Sztolarik és Gyuri beszélgetését, amikor Gyuri azt mondta, nem kérte volna meg Veronka kezét, ha nincs az esernyőbe rejtett örökség reménye.

Ez az a pont, amikor Gyuri számára is világos lesz, szereti a lányt:

„- Pedig okvetlenül el kell jönnöd. A mi szerepünk lejárt itt.

– Mondom, hogy lehetetlen.

– Miért?

– Hát nem látja, hogy a Veronka elveszett?

– Mit törődöl vele? Hiszen elveszett az esernyőnyél is.

Gyuri bosszúsan ütött szét a könyökével a poharak között.

– Mit bánom én az esernyőnyelet!

– Úgy? Hát neked a leány kell? Hiszen nem ezt mondtad te nekem ebéd előtt.

Gyuri vállat vont.

– Az akkor volt! Akkor még nem tudtam.

– Hát most már tudod?

– Most már tudom – felelte kurtán.

– Oh, oh – szólt az elnök úr csípősen -, mikor gyújthatta meg Ámor ezt a csodálatos tüzet, mert a leány részéről nem valami nagy érdeklődésre mutat irántad az eltűnése.

– Éppen emiatt érzem e percben a pokol minden keserűségét. Oh, gyámatyám, higgye meg, hogy most szinte kicsiségnek tetszik előttem az örökség elpusztulása.”

Az utolsó mondat az, ami kétségtelenné teszi, Gyuri felismerte Veronka értékét, tisztába jött érzelmeivel, ráeszmélt, hogy mennyivel fontosabb a szerelem, az érzelmi biztonság, mint az anyagi jólét.

Végül persze Veronkát is sikerül megbékíteni, immár nincs akadálya a házasságnak.

Wibra Gyuri tehát elvesztette atyai örökségét, de megtalálta a szerelmet.

Igen, igen, tudom, hogy sokkal cukrosabb lenne a regény vége, ha Gyuri az örökségét is megtalálta volna és Veronkát is feleségül veszi. Azonban, ha jobban belegondoltok, a regénynek egész egyszerűen NEM lehetne másmilyen vége. Mikszáth éppen azt akarta kifejezni, hogy mennyivel fontosabb a szerelem, mint a pénz, illetve, hogy gyakran az anyagi értékek, a jólét hajszolása közben észre sem vesszük, hogy milyen értékes – bár pénzben nem kifejezhető – dolgokkal találkozunk, gyakran úgy, hogy észre sem vesszük.

Vége Wibra Gyuri jellemzésének




Wibra Gyuri jellemzése” bejegyzéshez 17 hozzászólás

    • Kedves Balázs!

      Várom a Te jellemzésedet Wibra Gyuriról, ami bizonyára minden hibától mentes lesz és mindenki tetszését elnyeri majd! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

    • Te nem olvasod tovább az első oldalnál, kedves Balázs?
      Azok háttérinformációk, amik segítik megismerni Wibra Gyuri egészét!

      Tisztelettel: M. Gellért

  1. Látszik ,hogy valaki nem tud érthetően olvasni:) (az előző kommentelőkre értem)

    Szerintem érthető lett és örülök,hogy ehhez hasonló bejegyzéseket is megosztasz velünk , így a tanár által feltett agyilag fárasztó kérdésre bőven megtaláljuk a választ 🙂

    Én vagyok az aki vázlatot kért a kőszívűhöz nem tudom ,hogy emlékszel e rám ,de végül sikerült összerakni a tartalmat igaz 5 oldal lett ,de 525-hoz képest elég jó számomra. Most már a szent Péteren dolgozok , de az általad kapott tanács …vagyis megerősítés miatt több kreativitásom van megoldani ezt a tartalmat 🙂

    Röviden összefoglalva : Köszönöm!!

    UI.:Jövőre visszajövök 🙂

    • Kedves Csakegysrác!

      Persze, hogy emlékszem, 5 oldal az teljesen rendben van! Várlak jövőre is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  2. Hello zsiráf 🦒 azt szeretném kérdezni hogy ismered e Bán Mórt mármint mint könyveit mertbcsak ajánlani tudom a Hu nyadi sorozatát.
    Üdv..: Gergő

    • Kedves Gergő!

      Hogyne, itt figyel 8 kötete a polcon! 🙂 Én is szeretem, bár néha néha a történelmi hűséggel vannak benne gondok, de nem egy szakkönyv ugye, hanem történelmi kalandregény 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

    • Kedves Kriszti!

      A kérdésedre a válasz éppen Wibra Gyuri jellemzésének MÁSODIK sorában van… Tessék szétnézni, mielőtt kérdezel!

      Üdv:

      Zsiráf

  3. Szia Zsiráf!
    Én egy olyan feladatot kaptam, amiben meg kellene magyaráznom, hogy Vera miért azzal a két névvel illette Gyurit, hogy Tamás úr és Góliát. Viszont elakadtam.
    Esetleg tudnál segíteni?

    • Kedves Merci!

      Úgy látszik, idén ez egy visszatérő kérdés 🙂

      Amikor Veronka Tamásnak nevezi Gyurit, akkor ez egy szellemes utalás arra, hogy Gyuri nem hitte el az esernyő történetét, miszerint az Szent Pétertől származik. “Tamáskodni” azt jelenti, hogy “hitetlenkedni”, és Szent Tamásra, vagy másképp Hitetlen Tamásra utal, aki Jézus egyik apostola volt, és amikor Jézus a feltámadása után megjelent Tamásnak, akkor az nem hitte el, hogy valóban Jézust látja.

      Góliátnak pedig a Czobor Mária rózsájáról szóló fejezetben nevezi Veronka Gyurit, amikor a lány nem fogadja el Gyuritól a rózsát. Gyuri erre dühös lesz és egy arra tévedő, apró gyíkon tölti ki a haragját. Veronka szemében pedig ez olyan, mint Dávid ( a kis gyík) és Góliát (Gyuri) egyenlőtlen küzdelme.

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..