Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló

XII.

Szereplők Időpont Helyszín
Babocsai László
Szahin
Kales
Bogics Markó
Az öreg Máté
Csomay kapitány
Dellini
1586 június Bolondvár

László lassan kezd magához térni, Szahin a lehetőségekhez képet próbálja ápolni. László először azt sem tudja, hol van, aztán lassan összerakja az eseményeket: fogságba ejtették és most Kales várában van.

Nem tart sokáig, amíg rájön, hogy Kales Oglu kincsét akarja. László azonban tudja, hogy nincs semmilyen kincs, igaz ugyan, hogy Oglu a számára legértékesebb kincset adta oda Lászlónak, de az nem vagyon, hanem a lánya, Zsuzsa.

Közben az is kiderül, hogy Szahin már két hónapja raboskodik Kales börtönében.

Bogicsot súlyos sebláz gyötri, de az öreg Máté szerint biztosan életben marad. Azon a napon, amikor Kales és László párviadala lett volna, Csomay kapitány levelet küld Kalesnek.

„…Jó vitézem, Babocsai László ma nem mehet bajba, mivelhogy csúnya betegségbe esett. Ám kihívásod el nem mulasztja, és a bajt veled mögtöszi, most akármint is légyen. Ezt fogd elmédbe, Kales uram.”

Kalest nagyon feldühíti a levél, mert érzi, hogy valami furcsa fenyegetés árad belőle. „Ám kihívásod el nem mulasztja”. Kales dühöng, hiszen László az ő fogja.

Közben érdekes irányt vesznek az események.

Fonódra ugyanis lovas küldönc érkezik, aki közli, hogy ő egy bizonyos Dellini mester szálláscsinálója, aki híres olasz várépítő mester. A király parancsára végigjárja az összes végvárat és végházat, felméri és ellenőrzi azok állapotát. Minden várba kötelesek a kapitányok beengedni

Csomay tudomásul veszi a dolgot, jöjjön az olasz, ha akar, majd lóra ül, hogy meglátogassa Markót a szigeten. Legnagyobb meglepetésére Bogics már szinte tökéletesen felépült, hasznos volt az öreg Máté kenőcse.

Csomay és Markó megbeszélik a helyzetet, de semmit sem tehetnek. Kénytelenek várakozni addig, amíg meg nem jön Kales levele, de egyenlőre még abban sem lehetnek biztosak, hogy László egyáltalán él.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló” bejegyzéshez 78 hozzászólás

  1. nagyon jó, köszönöm, rengeteg olvasástól mentettetek meg, 1-2 helyesírási hiba van benne, de nem sok… én azthiszem 3-mat találtam.

    Válasz
    • Kedves Nem Publikus!

      Örülök, ha hasznosnak találtad! Minden hiba visszajelzését szívesen látjuk! 🙂

      üdv:

      Zsiráf

      Válasz
      • Kedves Aky-chan!

        Örülök, ha hasznosnak találtad, hiba pedig mindig marad benne. 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

        Válasz
  2. Nagyon jó!Csak lehetne egy olyan rész ahol leírják a szereplőket,és azt hogy pl.:Babocsai László kicsoda.

    Válasz
    • Kedves Valaki!

      Ehhez a regényhez még nem készült el a szereplőlista, de rajta vagyok 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
        • szia lehetne egy kicsit kevesebb reklám a sorok közöt mert így nem olyan jó olvasni!
          De nagyon jó hogy így megcsináltad, köszi!

          Válasz
          • Kedves attila!

            A reklámok kérdése örök vita tárgya, én sem szeretem őket, de valamiből el kell tartani az oldalt… Vagy a reklámok, vagy fizetős lenne a honlap… Ugye, hogy inkább a reklámok 🙂

            Üdv:

            Zsiráf

  3. Nagyon szépen köszönöm hogy feltetted ezt. Ugyan elolvastam a könyvet, de ez rengeteget segített a történet rövid leírásában. Szeptembertől új iskolába járok, és ez volt az egyik kötelező a nyárra. A másikhoz is segítségül vettem a te munkádat, és nagyon hamar végeztem vele. Igaz, azt mondták hogy nem lehet a netről leszedni más munkáit, de azt nem mondták hogy nem szabad átdolgozni, és még ebből a lerövidített tartalomból is kiszedni a lényeget. Szóval, szeretném még egyszer megköszönni a munkásságodat, és azt hogy ilyen röviden, de mégis minden lényeget össze szedve segíted a diákok munkáit. 🙂

    Válasz
    • Kedves títeja!

      Szívesen, örülök, ha hasznosítani tudtad az oldal tartalmát, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  4. Én későn tudtam meg hogy miből kell és kettő napom volt rá hogy megirjam és nélküled soha nem sikerült volna negyvennyolc óra alatt megírom.:). B)

    Válasz
  5. Kedves zsiráf! Nagyon köszi hogy felraktad ezt az olvasónaplót, sok olvasástól mentett meg! Nagyon hasznos volt! 🙂

    Válasz
  6. Köszönöm a feltöltést! ? Ma lesz ebből a könyvből versenyem, és nem lett volna időm elejétől a végéig gondosan elolvasni!❤ Mégegyszer köszönöm!??

    Válasz
    • Kedves Richi!

      Dehogy, minden második fejezetet kihagytam, hogy izgalmasabb legyen! 🙂

      Persze, hogy az egész könyv olvasónaplója…

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  7. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm ezt az oldalt, hogy létrehoztad, nagyon sokat segített.
    Azért írok, mert találtam egy apró hibát: „Ezét most levélben…”
    Kimaradt egy „r” betű.
    Köszi az oldalt még egyszer!

    Válasz
  8. Kedves Zsiráf!

    Eddig csak a 4. fejezetig jutottam e lde te tetszik hogy ilyen rövid tömör. amikor 6.os voltam az Egri Csillagokat is tőled olvastam. Olyan jó hogy te ezt elkezdted. Megsegíted a 7. évfolyamot. Köszönöm!

    MÉGEGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!:-]

    Válasz
  9. Élet mentö volt ez az olvasónapló mert a tanárunk úgy gondolta 4 nap alatt ki tudnánk olvasni az egész könyvet, de hát nem tudtuk így az olvasónaplóhoz fordultunk, nagyon hasznosnak találtuk. Az egész osztályom nevében köszönetet mondok önnek.

    Válasz
    • Kedves B-sek!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy használni tudtátok, gyertek máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  10. Nagyon köszönöm Zsiráf ezt a rövid tartami összefoglalót! Nagyon sokat segíttél ezzel! Hálás köszönet!

    Válasz
  11. Nagyon sokat segít a magyarázat is és a kis rövid összefoglaló !!! Köszönjük hogy kidolgoztad és megosztottad velünk is!

    Válasz
  12. Nagyon jó. A17. fejezetben van egypár helyesírási hiba pl. ház helyet hz-t írtál de meg értem mert sok munka volt, vele és tényleg segitet köszi😉

    Válasz
  13. Köszönöm, nagyon részletesen ki van dolgozva, rengeteget segítettetek! Találtam néhány helyesírási hibát, mint például a 6. fejezet 15. bekezdésében azon belül is a 2. sorban: „…a vár erődítésében.” Ebben a szövegkörnyezetben inkább „erőSítésében” lenne, de ha rosszul gondolom, csak szóljatok rám! (Most egy kicsit idegesítőnek érzem magam…) Még egyszer nagyon köszönöm!

    El Macho

    Válasz
    • Kedves El Macho!

      Természetesen nem vagy idegesítő, mindig értékelem, ha valaki szól, hogy valamit elírtam. Most éppen lehetne vitatkozni azon, hogy hiba-e az erődítés, de de mivel nyár és nagyon meleg van, ezért inkább igazat adok Neked! 🙂 Hiba javítva!

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  14. Kedves Zsiráf!
    A fiam elolvasta a könyvet, de a szókincse messze meghaladta az övét, ezért nem is értette. Hálásak vagyunk az olvasónaplóért, mert így kapott egy összefoglaló képet a műről, így már nem érzi annyira feleslegesnek a nyári „szenvedést”! Köszönöm!

    Válasz
    • Kedves Tanító!

      Örülök, hogy hasznotokra volt az oldal, és köszönöm a pozitív visszajelzést! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz
  15. Kedves Zsiráf
    Szülőként szeretnék köszönetet mondani a munkádért!
    5. osztályban kérik kiolvasni az iskolánkban, természetesen A Pál utcai fiúk után.
    Látom itt többen írták, hogy 7.-ben találkoznak vele, úgy gondolom, ötödikesnek elég nehéz a nyelvezete, de szerencsénkre így sokkal könnyebb lesz. A könyvet hangoskönyvként hallgatjuk meg (mert közös munka lesz a gyerkőccel) és majd azután fogjuk feldolgozni-, sőt többször átolvasni- az olvasónaplód.

    Válasz
  16. Kedves Zsiráf!
    Nagyon jó az olvasónapló és nagyon tetszik, már ez a második könyv amit áttudok nézni, az oldal létrejöttével! Találtam egy hibát a IX. fejezet utolsó 5 sorjában a „Kales” név úgy van leírva, hogy „Ksles”.

    Válasz
  17. Köszönöm szépen rengeteget segítettél!!!!!!:) Én nem olvastam el, és kellet az olvasónaplómhoz!!!!!!

    Válasz
  18. Kedves, Zsiráf!
    Észrevettem egy hibát a XV fejezet második bekezdés első sora végén. Az akarja szó helyett akarj van írva! Emellett szeretném megköszönni, hogy segítettél körülbelül mindenkinek evvel az oldallal! :DD

    Válasz

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .