Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló

IX.

Szereplők Időpont Helyszín
Kales Rudolf
Borgó
Wetterheim lovag
János, a félkarú kapus
1586 május Bolondvár
Bézseny, az udvarház

Az az eső, ami jól jött Lászlóéknak keresztbe tett Kalesnek. A vihar ugyanis elmosta az utakat, mindent sártengerré változtatott, Borgó nem tud elindulni kikémlelni László anyjának házát, kénytelen várni.

Közben Szahin, a török rab állapota annyira rosszra fordul, hogy Kales kénytelen néhány „kényelmi” rendelkezést hozni az érdekében: friss szalmát kap fekhelyül, valamivel jobb minőségű ételt és a sötét cella falába egy kis lyukat vágnak, hogy a nap besüthessen. Ezek az intézkedések természetesen nem sokat javítanak Szahin állapotán, de Kales szerint úgyis csak addig kell életben maradnia, amíg apja ki nem fizeti a váltságdíjat érte. Közben azt is megtudjuk, hogy Szahin apja lett az új koppányi aga Oglu halála után.

Borgó – fényes lovagi ruhába öltözve – két nappal később indul el, hogy kikémlelje az udvarházat. Ne feledjük, a levél alapján annyit tudnak, hogy a ház rossz állapotban van, nem lesz nehéz lecsapni rá. Borgó meglepetése ezért elég nagy, amikor valóban meglátják a házat.

„A bokrok ritkultak, és amint kibukkantak a kanyargó útról, egyszer csak előttük állt Lászlóék udvarháza. Keményen, ragyogóan a napsütésben és körülzárva Bogics vizétől, amely már megtisztult, és mélyén halak villogtatták ezüstös oldalukat. […]
A kapu már ott tornyosult előtte, és Borgó arra gondolt; ágyúval sem lehetne betörni…
Ez hát az a vályogputri? Ennek a palánkján akartak ők csak úgy hipp-hopp beugratni? Hiszen ez egy vár! Palánkjait a mennykő sem veri széjjel, bár azt még meg lehetne mászni, ha nem ringana körülötte szélesen, mélyen ez az átkozott víz.”

A bemutatkozás sem teljesen úgy sikerül, ahogy Borgó tervezte. János, a félkarú kapus ugyanis már messziről észreveszi őket, és mivel kiváló emberismerő, nem tetszik neki a díszes ruhába öltözött lovag, gazembert sejt mögötte.

Borgó Wetterheim lovagként mutatkozik be és azonnali bebocsáttatást követel. Jánosnak persze esze ágában sincs beengedni, kedélyesen válaszolgat Borgónak, aki kezdi elveszíteni türelmét.

„– Te gazember paraszt! Ha azonnal ki nem nyitod a kaput, felhúzatlak az első fára!
János ettől nagyon megijedt.
– Miért cselekednéd, uram? Árváim lennének, de meg amúgy is… Nincs itthon senki, senki a világon. Mi meg már jól elbeszélgettünk, uram… a nap is nagyon idesüt, dolgom is van. Azért ha Fonód várába igyekeznétek, balra forduljatok a nagy úton, ha meg Öreglakba: jobbra. – És leballagott a falról, mely alatt Borgó őrjöngve beleharapott a saját öklébe.”

Borgó terve, hogy lovagnak öltözve kémlelje ki az udvarházat, nem sikerül, dolgavégezetlenül kénytelen eloldalogni az udvarháztól.

Borgó ezután csak még nagyobb bajba kerül, hiszen a sikertelenséget még gazdájának, Kalesnek is jelentenie kell valahogy. Kales persze tombol, azzal vádolja Borgót, hogy nem tett meg mindent a bejutás érdekében, Borgó védekezik.

„Teufel becsapott. Katzián pedig nem tudja! Azt mondta, uram, az a gazember, hogy rozzant putri az egész. A palánkon ott lehet belépni, ahol éppen kedvünk tartja… Uram – kiáltott fel –, az egész népeddel sem tudnád megvenni! Öles falak, körül kétöles víz, és olyan kapu, hogy ágyú kellene azt betöretni…”

Kales ezután megcsendesedik, új tervet eszel ki. Levelet irat Borgóval Babocsai Lászlónak címezve. A levél lényege, hogy Kales felelősségre vonja Lászlót, amiért Wetterheim lovagot nem engedték be anyja udvarházába, sőt egy ottani szolga meg is sértette a lovagot. Elégtételként Kales párbajra hívja ki Lászlót.

Borgó szorgalmasan írja a levelet, de nem nagyon érti. Kales pedig nem hajlandó elmagyarázni a dolgot. Az nyilvánvaló, hogy valami gonosz tervez eszelt ki Kales, de Borgó nem tu rájönni, mi lehet az. László jobb bajvívó, mint Ksles, nem érti, gazdája miért akar megküzdeni vele. Kales erre csak annyit mond, hogy Borgó ne aggódjon, mert László úgysem fog megjelenni a párbajon.

Ezután Borgó ellovagol a Fonódi végházhoz és egy nyíllal a kapuba lövi a levelet.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló” bejegyzéshez 40 hozzászólás

  1. nagyon jó, köszönöm, rengeteg olvasástól mentettetek meg, 1-2 helyesírási hiba van benne, de nem sok… én azthiszem 3-mat találtam.

    • Kedves Nem Publikus!

      Örülök, ha hasznosnak találtad! Minden hiba visszajelzését szívesen látjuk! 🙂

      üdv:

      Zsiráf

      • Kedves Aky-chan!

        Örülök, ha hasznosnak találtad, hiba pedig mindig marad benne. 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

  2. Nagyon jó!Csak lehetne egy olyan rész ahol leírják a szereplőket,és azt hogy pl.:Babocsai László kicsoda.

    • Kedves Valaki!

      Ehhez a regényhez még nem készült el a szereplőlista, de rajta vagyok 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  3. Nagyon sokat segitett! Igaz én már egyszer elolvastam de a nagydolihoz nagy segitség volt! 🙂

    • Kedves Mon Sans!

      Szívesen, örülök, ha használni tudod, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  4. Nagyon szépen köszönöm hogy feltetted ezt. Ugyan elolvastam a könyvet, de ez rengeteget segített a történet rövid leírásában. Szeptembertől új iskolába járok, és ez volt az egyik kötelező a nyárra. A másikhoz is segítségül vettem a te munkádat, és nagyon hamar végeztem vele. Igaz, azt mondták hogy nem lehet a netről leszedni más munkáit, de azt nem mondták hogy nem szabad átdolgozni, és még ebből a lerövidített tartalomból is kiszedni a lényeget. Szóval, szeretném még egyszer megköszönni a munkásságodat, és azt hogy ilyen röviden, de mégis minden lényeget össze szedve segíted a diákok munkáit. 🙂

    • Kedves títeja!

      Szívesen, örülök, ha hasznosítani tudtad az oldal tartalmát, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  5. Nagyon szépen köszönöm!!! A könyvet nem lett volna időm kiolvasni, ez nagyon sokat segített.

  6. Én későn tudtam meg hogy miből kell és kettő napom volt rá hogy megirjam és nélküled soha nem sikerült volna negyvennyolc óra alatt megírom.:). B)

  7. Kedves zsiráf! Nagyon köszi hogy felraktad ezt az olvasónaplót, sok olvasástól mentett meg! Nagyon hasznos volt! 🙂

  8. Köszönöm a feltöltést! ? Ma lesz ebből a könyvből versenyem, és nem lett volna időm elejétől a végéig gondosan elolvasni!❤ Mégegyszer köszönöm!??

    • Kedves Richi!

      Dehogy, minden második fejezetet kihagytam, hogy izgalmasabb legyen! 🙂

      Persze, hogy az egész könyv olvasónaplója…

      Üdv:

      Zsiráf

  9. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm ezt az oldalt, hogy létrehoztad, nagyon sokat segített.
    Azért írok, mert találtam egy apró hibát: “Ezét most levélben…”
    Kimaradt egy “r” betű.
    Köszi az oldalt még egyszer!

  10. Kedves Zsiráf!

    Eddig csak a 4. fejezetig jutottam e lde te tetszik hogy ilyen rövid tömör. amikor 6.os voltam az Egri Csillagokat is tőled olvastam. Olyan jó hogy te ezt elkezdted. Megsegíted a 7. évfolyamot. Köszönöm!

    MÉGEGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!:-]

  11. Élet mentö volt ez az olvasónapló mert a tanárunk úgy gondolta 4 nap alatt ki tudnánk olvasni az egész könyvet, de hát nem tudtuk így az olvasónaplóhoz fordultunk, nagyon hasznosnak találtuk. Az egész osztályom nevében köszönetet mondok önnek.

    • Kedves B-sek!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy használni tudtátok, gyertek máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..