Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló

IV.

Szereplők Időpont Helyszín
Babocsai László
Jóska, a kapuőr
Bogics Markó
Csomay kapitány
1586 május Fonód végháza

László társaival másnap visszatér Fonódra. Ott a kapuőr, Jóska, meséli neki, hogy embert akasztottak. Kiderül, hogy amíg László nem volt ott, addig a legények elfogtak egy embert, aki lovat akart lopni a végház méneséből.

Bogics Markó érte tetten, aki rögtön meg is ölhette volna, de úgy gondolta, érdemes lenne kihallgatni, ezért inkább foglyul ejtette. Dulakodás közben viszont a tolvaj fejbe vágta Markót, akinek ezért most be van kötve a feje és folyamatosan panaszkodik.

„– Vörös képe volt, mint a rókának. Ruhája sem magyar, sem török. Nem gondolnám, hogy a maga dolgában járt… Jó az ilyen embert kivallatni… Azt mondják, ilyen fürkészők járnak a végházak táján… nem bízik a császár bennünk!„

Általános morgolódás és helyeslés hallatszik a katonák között. Bogics egyre jobban belelendül.

„Veresd be a fejedet az ostromlétrákon, hullasd el java fiatalságod a bástyákon, és tömd meg halottaiddal a sáncárkot… hogy amikor aztán levertük már az utolsó lófarkas zászlót  is a falakról, újra megjelenhessenek ezek a patkányok, ezek a vallon disznók harácsolni, osztozni és a rabokkal kegyetlenkedni…Süllyedtek volna el azzal a kehes császá…”

Markó a külföldi nagyurakat szidja, akik folyamatos birtokadományokban részesülnek a császártól, de ha harcolni kell a török ellen, akkor ők menekülnek el a leghamarabb és adják fel a rájuk bízott várakat, végházakat.

László közben azt is megtudja, hogy hiába vallatták a foglyot, törökül, magyarul, horvátul, az semmilyen nyelven nem válaszolt, végül a lótolvajok büntetését kapta, felakasztották.

Markó azonban nem fejezheti be az utolsó mondatot, mert belép a szobába a kapitány.

„– Bogics! – szólt valaki a fal mellett, és a hang tompán, parancsolón végiggurult a füstös homályon, mint amikor a vihar fojtott dörgése robog messze valahol a felhők hátán.
– A végház a császáré… aki pedig megunta a császárt szolgálni, az elmegy a törökhöz, elmegy akárhová, de vitézi ember ne köpjön az asztalra, ahol eszik…”

Kemény kioktatás ez és Bogics Markó úgy értelmezi, hogy Csomay kapitány elküldte őt, el is kezd pakolni, hiba nyugtatják a többiek, hogy a kapitány csak hirtelen haragú. Ekkor egy apród lép a szobába és közli, hogy Bogics Markót és Babocsai Lászlót hívatja a kapitány.

Csomay kapitány leülteti a két vitézt a szobájában, majd először Lászlót kérdezi meg, hogy mit intézett. László elmeséli, hogy hazavitte a lányt, anyja ugyan először tiltakozott, de aztán megfogadta. Egyúttal engedélyt kér a kapitánytól, hogy néha hazaugorhasson, mert meg kell erősíteni az udvarház védelmét, sok mostanában a török a környéken.

A kapitány ezután Bocsihoz fordul, megkérdezi, hogy van a feje. Bogics csak morog. A kapitány erre egy kenőccsel bekeni a vitéz fejét. Markó fejét csípi a kenőcs.

„– Csíp hát… mondtam, de aki legény, oda se konyít neki. Olyan ez, fiam, mint a császár. Nem lehet visszaütni, mert magad vágod fejbe.
Bogics felemelte fejét, és a kapitányra nézett, akinek szeme meleg volt, és úgy nézett a két vitézre, mint fiaira.
– Az én családom ti vagytok. Mind. Amit mondok, az fáj néha, de gyógyít is, ezt el ne feledjétek… Fáj még a fejed, Markó?”

Vagyis a kapitány csak a kötelességére figyelmezette Markót, amikor a vitézek előtt lehordta és elküldte. Egy vitéz feladata az, hogy minden körülmények között megvédje a rá bízott várat és teljesítse annak a parancsait, akire felesküdött, még akkor is, ha azokkal a parancsokkal esetleg nem ért egyet.

„Csomay eltette az orvosságos edényt.
– Elmentél volna, Markó?
Bogics nagyot sóhajtott.
– Azt hiszem, uram, nem mentem volna el… Hová is mentem volna?… Megbolondul néha az ember…”

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Fekete István – A koppányi aga testamentuma – Olvasónapló” bejegyzéshez 40 hozzászólás

  1. nagyon jó, köszönöm, rengeteg olvasástól mentettetek meg, 1-2 helyesírási hiba van benne, de nem sok… én azthiszem 3-mat találtam.

    • Kedves Nem Publikus!

      Örülök, ha hasznosnak találtad! Minden hiba visszajelzését szívesen látjuk! 🙂

      üdv:

      Zsiráf

      • Kedves Aky-chan!

        Örülök, ha hasznosnak találtad, hiba pedig mindig marad benne. 🙂

        Üdv:

        Zsiráf

  2. Nagyon jó!Csak lehetne egy olyan rész ahol leírják a szereplőket,és azt hogy pl.:Babocsai László kicsoda.

    • Kedves Valaki!

      Ehhez a regényhez még nem készült el a szereplőlista, de rajta vagyok 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  3. Nagyon sokat segitett! Igaz én már egyszer elolvastam de a nagydolihoz nagy segitség volt! 🙂

    • Kedves Mon Sans!

      Szívesen, örülök, ha használni tudod, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  4. Nagyon szépen köszönöm hogy feltetted ezt. Ugyan elolvastam a könyvet, de ez rengeteget segített a történet rövid leírásában. Szeptembertől új iskolába járok, és ez volt az egyik kötelező a nyárra. A másikhoz is segítségül vettem a te munkádat, és nagyon hamar végeztem vele. Igaz, azt mondták hogy nem lehet a netről leszedni más munkáit, de azt nem mondták hogy nem szabad átdolgozni, és még ebből a lerövidített tartalomból is kiszedni a lényeget. Szóval, szeretném még egyszer megköszönni a munkásságodat, és azt hogy ilyen röviden, de mégis minden lényeget össze szedve segíted a diákok munkáit. 🙂

    • Kedves títeja!

      Szívesen, örülök, ha hasznosítani tudtad az oldal tartalmát, gyere máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

  5. Nagyon szépen köszönöm!!! A könyvet nem lett volna időm kiolvasni, ez nagyon sokat segített.

  6. Én későn tudtam meg hogy miből kell és kettő napom volt rá hogy megirjam és nélküled soha nem sikerült volna negyvennyolc óra alatt megírom.:). B)

  7. Kedves zsiráf! Nagyon köszi hogy felraktad ezt az olvasónaplót, sok olvasástól mentett meg! Nagyon hasznos volt! 🙂

  8. Köszönöm a feltöltést! ? Ma lesz ebből a könyvből versenyem, és nem lett volna időm elejétől a végéig gondosan elolvasni!❤ Mégegyszer köszönöm!??

    • Kedves Richi!

      Dehogy, minden második fejezetet kihagytam, hogy izgalmasabb legyen! 🙂

      Persze, hogy az egész könyv olvasónaplója…

      Üdv:

      Zsiráf

  9. Kedves Zsiráf!
    Köszönöm ezt az oldalt, hogy létrehoztad, nagyon sokat segített.
    Azért írok, mert találtam egy apró hibát: “Ezét most levélben…”
    Kimaradt egy “r” betű.
    Köszi az oldalt még egyszer!

  10. Kedves Zsiráf!

    Eddig csak a 4. fejezetig jutottam e lde te tetszik hogy ilyen rövid tömör. amikor 6.os voltam az Egri Csillagokat is tőled olvastam. Olyan jó hogy te ezt elkezdted. Megsegíted a 7. évfolyamot. Köszönöm!

    MÉGEGYSZER NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!!!:-]

  11. Élet mentö volt ez az olvasónapló mert a tanárunk úgy gondolta 4 nap alatt ki tudnánk olvasni az egész könyvet, de hát nem tudtuk így az olvasónaplóhoz fordultunk, nagyon hasznosnak találtuk. Az egész osztályom nevében köszönetet mondok önnek.

    • Kedves B-sek!

      Nagyon szívesen, örülök, hogy használni tudtátok, gyertek máskor is! 🙂

      Üdv:

      Zsiráf

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..