Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló

Gárdonyi Géza A láthatatlan ember című regényének olvasónaplója – 33-65. fejezet

33. fejezet

Szereplők Időpont Helyszín
Zéta
Bial
Zobogány
450. nyara A hunoknál
A táltosok sátrai

Zéta egy nap meglátogatja Bial táltost, aki elátta a sérüléseit, amikor Csáth leütötte a székkel. még egyszer meg akarja köszönni neki a segítséget.

A táltosok sátrai Attila palotája körül állnak. Minden táltosnak van valamilyen különleges tulajdonsága, vagy képessége, ami miatt a hunok tisztelik.

„Az öreg Káma volt a főpap és főlátó, viharcsillapító, seregáldó. Kezének rátevésével életre tudta kelteni a fölakasztottakat. A vihar elcsendesült, ha bűvös botjával fölkavarintott az ég felé, s meg is szűnt persze – ha Isten is úgy akartra.
Az öreg Iddár volt az áldozó. Nagy fejű, vállas, hetvenéves ember. A hangja dörgő, a tekintete olyan erejű, hogy a levegőben megállította az ellenség nyilait úgy, hogy a nyilak ártalom nélkül estek le a földre. Ha Isten is úgy akarta.
A fiatal Zobogány volt a főimádkozó és énekes. Hangja erős, mint a kürtszó, s éneke velőkig ható, bűvölő erejű. Azt beszélték róla, hogy van egy imádsága, amellyel eltompítja az ellenség fegyvereit, s ólommá változtatja az acélt is. Ha Isten is úgy akarja.
Bogár táltos (kövér, víg, szőke ember) volt a tűz papja és a népnek íródeákja. Ha levél kellett valahova, ő rótta föl a buta hun betűket. Persze jól megfizették. Arról nem hallottam semmi csudásat. Mondták, hogy a tüzes követ a markába veszi, de hát az nem nagy mesterség. Nálunk az utcai bűvészek tüzes vassal is játszanak.
Győrhe táltos igézéseket, szemveréseket gyógyított. A közrendű hunok temetésén ő volt a sirató, lakodalmakon a szerencsekérő. Áldozásoknál ő metszette ki az állat nyelvét, s tartotta kanálban, amíg a főpap imádkozott.
Bucsa táltos gyógyította a szembajokat. Áldozásokkor ő vágta le az állat fejét, s tűzte póznára, hogy a rossz szellemek elijedjenek.
Bial táltos a csonttörések összeragasztásának volt a mestere. Áldozásokon ő fogta föl az állat vérét, s öntötte az oltár alá az üregbe, a Gonosznak.
Sármánd a nehéznyavalyát gyógyította sikeresen. Szent táncos volt, fegyverbűvölő, ellenségátkozó. Ha a csecsemőre vizet csöppentett, bizonyos volt, hogy a szemverés nem fog rajta.
Damonogh a szüléseknél imádkozott, különösen az idegenbe menő embereknek áldotta meg a nyilait. A szeretőknek tanácsot adott. A forgószelet kézlengetéssel elűzte. Az átkokat vissza tudta fordítani az átkozódókra.
Vitos táltos, ájtatos, púpos vénember, a lovak és más háziállatok betegségére olvasott rá, s adott orvosságot. Volt  neki szere, amellyel ha bekenték a ló száját, a harcban lerántotta az ellenséget a lováról, és eltiporta.”
 

Zobogány és Zéta elbeszélgetnek a hunok hitéről, a harchoz való hozzáállásukról, de a beszélgetést félbeszakítja egy hun asszony érkezése, aki a fiát hozza, akinek rálépett egy ló a lábára. Kéri a táltosokat, hogy gyógyítsák meg.

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




“Gárdonyi Géza – A láthatatlan ember – 33-65. fejezet – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nem lehet elérni a Láthatatlan ember olvasónaplójának 33.-65. fejezetig tartó oldalait. Valamit rosszul adtatok meg a weblap szerkesztése során. Azok az oldalak egyszerűen nem érhetők el. Kérlek, írjatok, ha a hibát sikerült kijavítani!

    Köszönöm

    Válasz
    • Kedves Juhász Dávid!

      Hát, ha mindenkivel így kommunikálsz, akkor sok problémád lesz még… 😀 A hiba Nálad van, semmi sincs rosszul megadva, minden oldal és link él.

      Üdv:

      Zsiráf

      Válasz

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..