Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló

Tizenharmadik szín:

Szereplők Helyszín
Ádám
Lucifer
Az űrben

A viszonylag rövid tizenharmadik színt szokás Ádám második menekülési kísérletének is nevezni.

Miután Ádám Lucifer segítségével végigutazott az emberi történelem jellegzetes korszakain, végül eljutott a jövőbe, a falanszterbe.

Itt szembesült azzal, hogy megvalósult az, amire mindig is vágyott, a tudomány teljes érvényesülése.

A probléma csak az, hogy a falanszterben, ahol a tudomány uralkodik, Ádám nem azt kapta, amit remélt: kiderült, hogyha mindent tisztán tudományos alapon intéznek az emberek, akkor nem marad hely/idő az érzelmekre, a művészetre, a kreativitásra, olyan dolgokra, amik valójában emberré teszik az embert.

Ádám úgy érzi, hogy végleg kiábrándult, ezért Lucifer kiviszi az űrbe, ahol semmi sincs. Fokozatosan távolodnak a Földtől, egyre sötétebb és hidegebb lesz.

Ádám bizonytalan: egyrészt érzi, tudja, hogy milyen hitvány hely a Föld, mennyire nem tudnak logikusan, jól viselkedni az emberek. De azt is észreveszi magán, hogy mindezek ellenére visszavágyik oda.

Lucifer látszólag értetlen, rámutat, hogy eddig ezt akarta elérni Ádám, egy olyan helyet, ahol minden logikus, a természeti törvények, az anyag uralkodik. Hát tessék, a jeges űrről igazán nem lehet elmondani, hogy az érzelmek befolyásolnák.

Ádám azonban továbbra is bizonytalan: azzal, még talán nem is lenne gondja, hogy távolodik a Földtől, de nem tudja hová tartanak, nincs cél, cél nélkül pedig nincs értelme az emberi létnek.

LUCIFER
Ha eddig tartott csak nagy hősiséged,
Úgy térjünk vissza porban játszani.”

Lucifer ezzel célt ér, Ádám dacból csak azért is folytatni akarja az utat, távolodni a Földtől, lesz ami lesz.

Ekkor azonban megszólal a Földszellem szava, figyelmezteti Ádámot, hogy elérte a határt. Azt a határt, ahol a Földszellemnek (az életnek) még hatalma van, még életben tudja tartani Ádámot. Ha ezt a határt túllépi, akkor meghal.

Ádámban felébred a dac:

„ÁDÁM
Dacolok véled, hasztalan ijesztesz,
Testem tiéd tán, lelkem az enyém,
A gondolat s igazság végtelen,
Előbb megvolt az, mint anyagvilágod.”

A Földszellem azonban rámutat arra, hogy bár Ádámnak alapvetően igaza van, de mit ér a lélek test nélkül? (Mit ér a rózsa illata a rózsa nélkül, a napsugár a nap nélkül?)

Ádám elmenekülhet ugyan a Földről, még az is lehet, hogy talál egy másik világot is, de akkor is minden tulajdonsága, érzelme, vágya, és a teste is a Földhöz köti.

„ÁDÁM
Nem tántorítsz el, lelkem felfelé tör. –„

A Földszellem azonban tovább győzködi:

„A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Ádám, Ádám, a végső perc közelg:
Térj vissza, a földön naggyá lehetsz,
Míg, hogyha a mindenség gyűrüjéből
Léted kitéped, el nem tűri Isten,
Hogy megközelítsd őt – s elront kicsínyül. –„

Ádámot még az isteni büntetés kilátásba helyezése sem tántorítja el. Tovább távolodik a Földtől.

Ádám azonban eléri a Határt:

„ÁDÁM
(Továbbrepülnek. Ádám egy sikoltással megmerevül.)
Végem van!”

Lucifer pedig ördögöz illő kacajt hallat, hiszen úgy tűnik, hogy győzött: addig irányította, befolyásolta Ádámot, amíg az meg nem halt, vagyis Lucifer legyőzte az Úr teremtményét, vagyis legyőzte Istent.

Ez azonban csak pillanatnyi győzelem:

„A FÖLD SZELLEMÉNEK SZAVA
Korán a káröröm még, Lucifer!
Csak érinté az idegen világot,
Nem oly könnyű országomból kitörni. –
Honos szózat hív, térj, fiam, magadhoz!”

Ádám magához tér, és rájön arra, hogy megsemmisülni mégsem olyan jó dolog… Vagyis a Földszellem csak egy kis ízelítőt adott neki a halálból, ami hatásosnak is bizonyult:

„ÁDÁM (eszmélve)
Élek megint. – Érzem, mert szenvedek,
De szenvedésem is édes nekem,
Oly iszonyatos az, megsemmisülni. – – –
Óh, Lucifer! vezess földemre vissza,
Hol oly sokat csatáztam hasztalan,
Csatázzam újra, és boldog leszek. –„

Vagyis Ádám vissza akar térni a Földre és tovább folytatni a harcot, a küzdelmet.

Lucifer ettől persze nincs elragadtatva: rámutat, hogy mennyit küzdött már Ádám különböző alakokban, különböző korokban, és a vége mindig csalódás lett.

És Ádám ekkor mondja ki a lényeget, a mű egyik legfontosabb gondolatát:

ÁDÁM
„Korántse vonz ily dőre képzelet,
A célt, tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”

Lucifer tovább próbálkozik: szerinte Ádám eddig is küzdött, és küzdelmének soha nem lett meg az eredménye, soha nem ért célt.

Ádám azonban végre tisztán lát: az emberi lét értelme nem a Cél elérése, hanem a Küzdelem. Attól leszünk emberek, hogy küzdünk, harcolunk, megpróbáljuk elérni a Célt, bármi is legyen az.

Az emberi lét szempontjából mindegy, hogy el is érjük-e ezt a Célt (bármilyen célt), a lényeg, hogy megpróbáljuk, hogy küzdjünk, hogy soha ne adjuk fel.

Lucifer még próbálkozik egy kicsit, emlékezteti Ádámot, hogy a falanszter tudósa szerint négyezer év múlva kihűl a nap és örök hideg fogja borítania  Földet,  de Ádám hajthatatlan, vissza akar térni a Földre:

„ÁDÁM
[…]Vezess csak vissza, égek látni már,
A megmentett földön mi új tanért
Fogok fellelkesülni.

LUCIFER
Vissza hát! –„

Az olvasónaplónak még nincs vége, kattints a folytatáshoz!




Madách Imre – Az ember tragédiája – Olvasónapló” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nem tudom elírás-e csupán, de Michelangelo száma nem 70-es, hanem 72-es..legalábbis az én kötetemben 🙂

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..